„Válogat, mint lúd a vadkörtében.” (Krúdy Gyula)

Számtalan mondásunk származik a konyhából. És mindegyik a valós élethez kötődik. Az „Aki Márton-nap ludat nem eszik, egész évben éhezik” régi bölcsesség, hiszen aki november 11-én, Szent Márton napján nem tudta kifizetni adósságait (Mártongaras) és nem küldött ludat a papnak (püspökfalat), feltehetően pocsék esélyekkel kezdte a téli időszámítást. A pocakos emberre mondják: „Kövér, mint Márton lúdja.” Aki meg állandóan bosszankodik: lúdmérges. 

Számtalan konyhai mondásnak egyébként ma is világos az értelme. Több nap, mint kolbász. Öreg fazékban fő a legjobb leves. Lerágott csont. Talán még azt is értjük, miért mondjuk, hogy hosszú lére eresztette a beszédét, se sava, se borsa. De honnan jön a „léhűtő” kifejezés? És kire mondják, hogy „nincs sütnivalója”? Világos: az első a lusta, dologtalan ember, a második a buta. De az eredeti etimológia sokkal szórakoztatóbb.

A középkori magyar konyhában mindent forró lével tálaltak, így a mohó nagyurak sokszor megégették a szájukat. Az óvatos konyhamester ezért két kuktával kivitette télvíz idején az óriás pecsenyés- tálakat, hadd hűljenek. Ők voltak a léhűtők, hiszen nem csináltak semmit, csak álldogáltak.

Még érdekesebb a második példa. A sütnivaló a 18. századi szótárakban kovászt jelentett. Tehát nem az esze ment el az illetőnek, hanem nem volt kovásza, nem tudott kenyeret sütni. Persze aki nem tesz félre kovászt, arra mégis igaz, hogy nincs sütnivalója.

Dragomán Györgynek van. Az író tizenöt éve süt szinte napi rendszerességgel kenyeret, és saját kovászt nevel, amit egy kék csatos üvegben tartogat. Nekünk most elárul néhány konyhai és írói fogást, és új rovatában elsőként a krumplihámozás titkáról mesél. Mert főzésről írni majdnem annyira jó, mint főzni. Főzésről olvasni meg majdnem annyira jó, mint enni. De hát ezt már tudják. Ha kíváncsiak Dragomán szakácssipkájára, lapozzanak fel print magazinunkat.

Novemberi számunkban szó esik még a jóféle sáfrányról, olajos magvakról és magolajokról, az ismeretlen szerecsendióról, bekukkantunk a dédik uzsonnájára, bemutatjuk a Bálint biokertet, és vacsorázunk a Pasztell étteremben. Jahni Laci búcsúzva az ősztől – sütőtökös raviolit, kelkáposzta-főzeléket, karamellizált almát készít, Schäffer Erzsébet pedig – boszorkányos könnyedséggel – egyszerre meséli el egy régi ősz, egy régi szerelem történetét, valamint egy garnélás spagetti receptjét.

A francia irodalom és gasztronómia rajongóira még két meglepetés is vár. Egyrészt egy Marcel Proust-portré (az író november 18-án halt meg száz éve), másrészt egy kulináris kirándulás Európa gasztrofővárosába, Lyonba. A madeleine-sütemény és a híres lyoni kifőzdék (bouchonok) rejtélye, kell ennél több?

Azt pedig senki ne várja a mai időkben, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Már csak azért sem, mert ez a közmondás sok helyütt ismert. Igaz, nem mindenhol galamb röpül a szánkba. A görögöknél sült fenyőmadár, csőrében kaláccsal, a németeknél libacomb, a franciáknál pacsirta. Kinek-kinek ízlése szerint. Ami az ínyére való. Jékely Zoltán a majoránnás pacsirtasültet kedvelte, Zelk Zoltán a káposztás cvekedlit. Pedig istenadta költő volt mindkettő.

Magazinunkra előfizetéséért kattintson ide!