„Étel, ital, álom. Boldogít e három.” (Jókai Mór)

Mindig is gyűjtöttem a meghökkentő ételneveket. Főként a talányos süteményekét. Rejtély például, miért nevezzük a talkedlit, a lekvárral töltött fánkfélét csehpimasznak. Csak mert a talkedlisütő cseh neve vdolky, németül Dalken, ami kötekedő embert jelent? Titok a madártej, a női szeszély, a lábatlan tyúk etimológiája is, nem is szólva a kolostori édességekről: „szerzetescsók”, „apácapocak”. Némelyik édesség kaphatta a nevét a formájáról (csiga, patkó, szelet, lúdláb), vagy jellegzetes összetevőjéről (kakaós csiga, mákos patkó), ám a barátfülének semmi köze a szerzetesek füléhez, még akkor sem, ha némely csuhásnak lapátfüle volt. Semmi köze a nevéhez a zsíros kakasnak sem. Ez egy szamosújvári édesség: pirított zsíros mézbe pattogatott kukoricát forgatunk. Vannak édességek, melyek híres emberekről kapták a nevüket. Kossuth-kifli, Esterházy- és Sacher-torta. Sokan még ma is úgy tudják, hogy a Rákóczi-túrós a fejedelem nevét viseli, pedig nem, Rákóczi János dombóvári cukrászmester készítette először, az 1950-es években. Makacsul tartja magát az oroszkrémtorta legendája is, holott semmi köze az orosz nemzethez, ezt az édességet Oroszy Sándor, Győrből elszármazott cukrászmester sütötte. Sokan szovjet krémtortának mondták, és nem is rendelték. Miként a Puskin-rostélyos is a vendéglősök nyakán maradt, miután pártutasításra átkeresztelték az Esterházy-rostélyost. Aztán vannak sütemények, amelyek tulajdonnévből köznevesültek. Zserbó, kugler, dobostorta, rigójancsi, suhajda szelet. Utóbbi Suhajda József szegedi cukrász leleménye, 2016-ban megírtuk újjászületésének történetét. De folytathatnánk a sort. A somlói galuska nem somlói és nem galuska, az indiáner nem indiánról kapta a nevét, hanem egy hindu kardnyelőről, úgyhogy indusfánk, a képviselőfánk meg feltehetően az ekler fánk kicsinyített változata, amit az országgyűlési időszakok szünetében, amikor kirohantak a honatyák a büfébe, egy falatra be lehetett kapni.

Legfrissebb számunkban gyilkos desszert szerepel, az ibolyás bonbon. Agatha Christie egyik regényében bukkan fel, Auguszt Ibolya pedig elkészítette ennek gyilkosan jó, ám gyilkolni képtelen változatát. A krimi királynőjének kulináris élményeit a 40. oldalon olvashatják, miként, ha egy bizonyos korosztályhoz tartoznak, akkor felidézhetik a grízes tészta és a csokiöntetes napközis piskóta ízét is. Menzaemlékeink a 62. oldalon kezdődnek.

Egészen másfajta ételeket készít a dél-koreai Jeong Kwan. Tavaly – nagy meglepetésre – a zen buddhista kolostor szerzetesnője vehette át az „Ázsia legjobb szakácsa” díjat. Kwan asszony spirituális főzéséből már kaphattunk ízelítőt a Netflix Chef’s Table sorozatából (24. oldal). Miként Borbás Marcsi éléskamrája is megér egy misét.

És mit mondjak, Marcsi őrségi szárított vargányája közelebb áll a szívemhez, mint a dél-koreai kimcsi, nem is szólva az őrségi spájz egyéb titkairól. Feltehetően Piroch Gábor is a magyar konyhát választaná, főként az ugodi húslevest, amit négyféle húsból készít az anyósa. Ő maga Marokkóban például legendás gulyást főzött a stábnak, bár specialitása a mákos tészta, amit szerinte nem lehet elrontani. Pedig dehogynem!

Novemberi számunkban terítékre kerülnek az erdei gombák, a feketeolíva-olaj, a curry. Megkóstoljuk Kassát, és természe­tesen lesz libatrakta is, hiszen ki Márton-­nap libát nem eszik, egész évben éhezik. Azt meg nem vennénk a lelkünkre.

A Magyar Konyhát keresse az újságárusoknál vagy fizessen rá elő ide kattintva. Karácsonyi ajándéknak is remek választás!