A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Népességnövekedés: a halaké a jövő

Orbán Szilvia

2017. október 26.

Friss elemzések szerint klímaváltozás esetén a nyílt óceáni akvakultúra biztosíthatja a megfelelő mennyiségű fehérjét a világ növekvő népessége számára.

Egy új tanulmány arra jutott, hogy a – legvalószínűbb klímaforgatókönyvek szerint bekövetkező – partközeli vizek felmelegedése fajok sorát mozdítja majd a magasabb szélességi fokok irányába. Azonban még azokon a területeken is, amelyek a mainál jelentősen melegebbek lesznek, az óceángazdálkodás jelenthet megoldást az élelmezési problémákra – olvasható a sciencedaily.com oldalán.

A kutatásról

A kutatók azt vizsgálták, hogyan reagálnak egyes halfajok a hőmérséklet emelkedésére, mely régiókban őshonos fajták alkalmazkodnak a legjobban a megváltozott körülményekhez, illetve milyen új eljárásokra (például szelektív tenyésztés) lehet szükség a jövőben.

„A nyílt óceáni akvakultúra még mindig egy fiatal és kevéssé szabályozott iparág, ami nem is mindig feltétlenül környezetbarát, ám globálisan ez az élelmiszer-szektor leggyorsabban növekvő területe” - fogalmaz James Watson (Oregon State University), a tanulmány társszerzője.

„Mielőtt egy ilyen iparág komoly fejlesztése elkezdődik, fontos annak vizsgálata, hogy például egy lehetséges felmelegedés esetén mely halfajok, illetve milyen tenyésztési eljárások lesznek sikeresek.”

A kutatásban – amelynek eredményei a napokban jelentek meg – három, eltérő hőmérsékletű vizekben honos halfajt vizsgáltak, és a tapasztalatok alapján elmondható, hogy mind kedvezően reagált a klíma 2-5 Celsius fokos megváltoztatására.

A tudósok által vizsgált három halfaj a lazac, az aranykeszeg és a cobia volt. A lazac (salmo salar) a sarkvidék és mérsékelt övi vizek lakója, az aranykeszeg (sparus aurata) a mérsékelt éghajlatú és szubtrópusi vizekben él, a cobia (rachycentron canadum) élőhelyéül pedig a trópusi-szubtrópusi tengerek szolgálnak.

„Arra jutottunk, hogy felmelegedés esetén mindhárom halfajta távolabb mozogna a trópusoktól – ez az az terület, amely a legtöbb modell szerint a többi régióhoz képest a leginkább felmelegedne” – magyarázta Dane Klinger, a Princeton University korábbi kutatója és a tanulmány egyik szerzője.

A kutatás eredményei szerint területi vonatkozás tekintetében az aranykeszegben van a legnagyobb lehetőség, a dobogó második helyén a cobia, harmadikon pedig a lazac végzett. Növekedés szempontjából az első helyen ez utóbbi halfajta végzett.

Azt, hogy egy halfajta alkalmas-e a nagyüzemi tenyésztésre a nyílt tengeren vagy óceánon, nem csupán a fajta jellemzői befolyásolják, hiszen minden akvakultúra gazdaságnak számolnia kell természeti (például vízmélység és –hőmérséklet, áramlatok, hullámzás), ökológiai (ragadozók, betegségek) és társadalmi (mint amilyen a politika, a szabályozások, normák, az üzemanyag vagy a munkaerő) vonatkozású kockázati tényezőkkel. A sikerben nagy a szerepe tehát mind az egyes fajta alkalmazkodási technikáinak, mind pedig a szelektív tenyésztésnek.

Az akvakultúra és jelentősége

Az akvakultúra a halak és mészhéjú állatok tenyésztésének, valamint a vízi növények termesztésének összefoglaló neve. Az iparág a világ egyik leggyorsabban növekvő élelmiszer-ágazata: a világ lakossága által elfogyasztott halak körülbelül fele már napjainkban is ilyen tenyészetekből származik. A fenti tanulmány szerint

az akvakultúra egymilliárd ember elsődleges fehérjeforrását biztosítja világszerte, és a jövőben várhatóan még ennél is jóval jelentősebb tényezővé válik az élelmezésben.

Az ágazatnak két fő területe van: az édesvízi és a sós vízi termelés, valamint megkülönböztetik a partközeli illetve a nyíltvízi gazdálkodást is. Elmondható, hogy a szárazföldhöz jobban kapcsolódó, öblökben, folyótorkolatoknál kialakított tenyészetekben – a víz- és helyhiány miatt – kevesebb a potenciál, azonban a nyíltvízi akvakultúra még számos, eddig kiaknázatlan lehetőséget rejt. A nyílt óceáni gazdaságok – az elnevezés ellenére – a szárazföldtől általában mindössze néhány kilométerre helyezkednek el; még elég közel a költségek minimalizálása, de már elég távol a víz tisztasága szempontjából.

Kockázatok

A kutatók a bíztató eredmények mellett elismerik, hogy a nyílt óceáni akvakultúra nem kockázatmentes. A tenyészetekből elszabadult fajok a környék hasonló, ám őshonos fajaival kereszteződhetnek, így eddig ismeretlen betegségeket is átadhatnak az eredeti faunának.

„A fő, ezidáig megválaszolatlan kérdés az, vajon az iparág meddig növekedhet úgy, hogy nem befolyásolja negatívan a környező ökoszisztémát”

– fogalmaz Klinger.

Mi a helyzet Európában?

Az Európai Bizottság honlapja szerint az európai haltermelésnek hozzávetőleg 20%-át teszi ki az akvakultúra-rendszerekben végzett haltenyésztés, míg az uniós összfogyasztás 24%-a származik ilyen tenyészetekből. Az uniós akvakultúra-ágazat megközelítőleg 85 ezer embert foglalkoztat közvetlenül. A szektort kontinensünkön főként part menti és vidéki területeken működő kis- és középvállalkozások alkotják. A termelésben a legnépszerűbbek a kagylók és a lazacok: az EU-ban tíz elfogyasztott kagylóból kilenc már tengeri tenyészetekből kerül az asztalra. Az ágazatban élenjáró uniós országok: Spanyolország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Görögország, az EU legnagyobb európai beszállítója pedig Norvégia.

Az átlag uniós polgár évente több mint 23 kiló halat fogyaszt, Magyarországon viszont korántsem ilyen rózsás a helyzet. Egy tavalyi EU-felmérés szerint a magyarok 42%-a soha nem fogyaszt otthon halat, s amíg a fogyasztásban élenjáró portugáloknál személyenként hetente elfogy egy kilogramm halétel, ez a mennyiség egy magyarnak negyed évre is elegendő lenne.

A halfogyasztás előnyei

A halfogyasztásnak pedig számos előnye van; a halhús gazdag szelénben, D-vitaminban, és rengeteget hallani arról, hogy magas omega-3 zsírsav tartalma kulcsfontosságú a szív- és érrendszeri megbetegedések, a daganatos elváltozások és még számos betegség megelőzése szempontjából. Aki rendszeresen halat iktat étrendjébe, sokat tesz a stroke, a depresszió, az Alzheimer-kór és a trombózisok elkerüléséért, illetve szeme, agya egészségéért. A tonhal, a hering, a makréla, a lazac vagy a tavi pisztráng gazdag omega-3 források, ebben a fehér húsú halak (például tőkehal vagy a lepényhal) szegényebbek.

A hal könnyen emészthető, változatosan elkészíthető táplálék.

Húsuk zsírban általában szegény, bár vannak olajosabb tengeri – ilyen például a makréla vagy a tonhal –, és édesvízi halak – mint a harcsa vagy a ponty – is. Kevesebb zsírt tartalmaz a hekk, a tőkehal vagy a busa, a pisztráng és a süllő – érdemes ezeket a fajtákat többször fogyasztani.
És hogy mi a helyzet a higannyal? A Harvard kutatói úgy gondolják, hogy a halhús higanyszintje jóval alacsonyabb annál, hogy közvetlenül egészségügyi problémákat váltson ki, azonban elismerik, lehetnek hatásai, főleg ha cápát, aranypisztrángot, kardhalat vagy királymakrélát fogyasztunk nagyobb mennyiségben. Higanymérgezés szempontjából a legbiztonságosabb, ha rák, lazac, tonhal vagy harcsa kerül az asztalra.

A szakemberek véleménye az, hogy a jövőben csupán vadon élő halakkal már nem lehetséges az emberiség szükségleteit fedezni, és a megoldás hosszú távon mindinkább a nyílt óceáni akvakultúra széleskörű megvalósítása lehet.