A tokaji az egyetlen magyar bor, amely a történelem folyamán beleszólt és a jövőben is beleszólhat a világ borképének formálásába. A tokaji borászok mellett pedig egyre több kézműves termék tűnik fel a Hegyaljai piacon.

A tokaji az egyetlen magyar bor, amely a történelem folyamán beleszólt és a jövőben is beleszólhat a világ borképének formálásába. Burgundián kívül nincs még egy borvidék, ahol a természet egyedisége olyan erővel törne a felszínre, mint Tokaj-Hegyalján. Ez a "terroir" nagysága - fogalmazzák meg a manapság oly divatos szóval a borisszák.

Mi az a szépség, amit egy dűlő hozzáadhat a borhoz, mi az az utánozhatatlan egyediség, ami miatt Tokajért egyre több avatott száj rajong a világban? És vajon a válasz milyen mélyen gyökeredzik a tájat őrző nép lelkében? Több mint négyszáz esztendeje annak, hogy Szenczi Molnár Albert hidegben és hőségben, világosban, vagy éppen a sötétedéstől félve nap nap után szaporázta lépteit Vizsoly és Gönc között. Kezeiben szorongatta mesterének, Károlyi Gáspárnak legújabb munkáját, a Biblia egy-egy frissen lefordított ívét. Vitte a vizsolyi nyomdába, hogy kiszedjék az ige betűit, hogy minél hamarabb és minél több helyre eljuthasson a Szentírás - magyar nyelven is.

Felperzselt föld

A halál akkoriban mindennapos közelségben járt, a félelem pedig a hétköznapok része volt. Boldognak és szerencsésnek nevezhette magát, aki túlélte a telet, s aki a szőlőtőkék között görnyedezve érezhette még az új nyár melegét. Nem tudjuk pontosan, mekkora javadalmat élvezett a gönci prédikátor, mennyi bort őrzött a tállyai vagy szántói kálomista lelkész, és megtámogatták-e néhány pint borral a tehetséges tudóspalántát. Az viszont valószínű, hogy amikor Molnár Albert a téli hidegből hazaérkezett, s bereteszelte maga mögött az ajtót, olykor-olykor magához vette az Úr vérét. Talán nem is a szobájába, hanem a pincébe vezetett először az útja. Abba a föld alatti mennyországba, ami a legnagyobb zimankóban sem hűlt tíz fok alá. Ahol a téli fagyban is meleg és édes alkohol kényeztette átfagyott lelkét, miközben a méz, az aszalt gyümölcsök és távoli fűszerek ízeit terítették a borissza elé.

Valószínűleg soha nem tudjuk meg pontosan, milyen bor került tudósunk poharába: átjárták-e már ízét az öreg, dohos dongák, oxidálta-e már az idő a hegy hordó aljáig apadt levét, vagy talán már ecetesség is belekeveredett a csodálatos nedűbe? Annyi mindenesetre bizonyos, hogy akkor és ott - miként máshol is azokban az időkben - az élet durva szűrőin át érkezett meg az öröm, de azt így is szeretni és értékelni tudta a halandó ember.

Néhány évvel később egy másik prédikátor, a Szepsiből származó Laczkó Máté írt krónikát Hegyalja történéseiről. Szemtanúja volt Basta generális pusztításának, látta a télvíz idején kirabolt, kisemmizett, egy szál ingben menekülő parasztokat, nemeseket. A dúlások, fenyegetések közepette azonban akadtak nyugodt hónapok, talán évek is. Ezekben az időszakokban a tokaji aszú készítését tökéletesítgette Szepsi Laczkó Máté, s talán a szőlőfajtákat is válogatta az erdőbényei hegyoldalakon. Munkája révén a szőlőskertekben nagyobb súlyt kaphatott a furmint, s a nagyságos fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna asztaláig is eljutott Tokaj aszúszőlőbora.

A hadak jöttek és mentek Tokaj-Hegyalján, de mindig akadtak névtelen vagy híressé vált hősök. Két emberöltővel később, a XVII. század utolsó éveiben Babocsay Izsák, Tarcal jegyzője mint választott elöljáró például mindent megtett, hogy megmentse szeretett települését: alkudozott a törökkel, a némettel, a kuruccal, könyörgött a tatárnak, s napról napra szorgalmasan lejegyezte a vidék történéseit. Városát mégis felperzselték, kortársait rabláncra fűzték, ő pedig az elkobzott szőlőkről - császári parancsra - lajstromot készített. Számba vette és az állapotuk alapján osztályozókba rendezte őket. Idővel, ahogyan a kegyvesztetteknek, neki is mennie kellett Tarcalról. Az utókor azonban folytatást találhatott a munkájában: a Babocsay Izsákot követő nemzedék ugyanis már önként és saját tapasztalatait követve, magukat a hegyaljai szőlődűlőket és -hegyeket értékelte és sorolta osztályokba. Ezzel pedig létrejött a világ első dűlőklasszifikációja!

Megtalált ízek

Vajon tudják-e a kései nemzedékek, hogy akkor születtek meg az örökkévalóságra méltó dolgok, amikor a pillanat öröme mélyre tudott hatolni az emberek lelkébe? Vajon tudják-e, hogy a könnyed korok tökéletességkeresése gyorsan feledékennyé teszi az embert - még egy olyan különleges borvidéken is, mint Tokaj-Hegyalja? Tisztában vannak-e azzal, hogy az általában 500-600, olykor 800 éves dűlők történetét, lappangó énjét névtelen napszámosok tízezreitől, hírességek százaitól tanulhatjuk csak meg? Elhiszik-e, hogy bár a termőhelyek itt zöldellnek kezük alatt ma is, azok lüktető egyéniségét, arcélét tucatnyi nemzedék kezdte megrajzolni évszázadokkal előttünk?

Tokaj-Hegyalja reneszánsza az 1990-es évek elején vette kezdetét. Húszévnyi keresés kellett ahhoz, hogy a termelők visszataláljanak Szenczi Molnár Albert koráig, hogy ismét ragyogó száraz borokat készítsenek, és a dűlők egyéniségét keressék az ízek mögött. Csak lassan vesszük, lassan vehetjük kezünkbe az évszázadok által összegyűjtött gazdag üledéket, ami nélkül alig tudunk előbbre jutni a teljesség keresésében. Az idő múlásával megtanuljuk, hogy nálunk sincs több tudás, mint a régieknél volt, éppen csak finomabb szűrőn át tudjuk érezni a szépséget. Ez pedig nem egy örökké való, természetes helyzet, ez egy történelmi értelemben kiváltságos, ritka pillanat.

A legfontosabb borok

Ha valaki ma ellátogat Tokaj-Hegyaljára, megérezheti a löszös dűlők borának üdeségét, az erdőbényeiek feszes kristályosságát, a mádiak húsos teltségét - meglátunk egy keveset a terroirból. Ahogy nő a tudásunk, a közhelyek megtelnek valódi tartalommal, és rádöbbenünk, hogy a terroirt egy különleges, megpróbáltatásokkal teli történelem építette fel nekünk. Lassan megértünk annyit a világból, mint Szenczi Molnár Albert, Szepsi Laczkó Máté vagy Babocsay Izsák látott meg belőle. Csak mi ajándékot is kaptunk hozzá, hogy felhőtlenebbül lehessen örülni. Mert most kicsit békésebb a karácsony, nyugodtabb az éjszaka, s a mélységes mély pincéknél is jut melegebb hajlék télvíz idején.

Az eltelt húsz évben Tokaj-Hegyalja bebizonyította, hogy a világ első számú édes boros borvidéke. Az eltelt hat-nyolc esztendő legnagyobb izgalmait kétségtelenül a hegyaljai száraz borok, azon belül is a termőhelyhez szorosabban kötődő, dűlőszelektált borok hozták. Eleganciában Demeter Zoltán Szerelmi-dűlőből származó hárslevelűje, Veres- és Kakas-dűlőkből származó furmintjai mértékadóvá váltak, Szepsy István kezei között a száraz borok a Szent Tamás- és az Urbán-dűlőkből faragtak világsikert.

Többen esküsznek rá azonban, hogy a legkifinomultabb hegyaljai száraz borok a Bott és a Kikelet Pince kapui mögött születnek. Kétségtelen, hogy a Teleki-, a Váti-, a Farkas-, a Lónyai- és az Előhegy-dűlők mára egészen új világot nyitottak meg Hegyalján. A löszös dűlőkre alapozva megformálták Tokaj legüdébb, legmosolygósabb arcát. Ha ez utóbbi tételek a legkecsesebbek, a legdaliásabbak Erdőbényén és a mádi Király-dűlőben születnek Homonna Attilának, illetve a Barta Pincének köszönhetően. S azért, hogy ne csak az ínyencek örülhessenek a tokaji száraznak, a nagyobbacska birtokok tettek a legtöbbet: a Dereszla, a Disznókő és a Royal Tokaj felfedezte az igazán jól iható és könnyen megszerethető tokaji száraz bort - rendkívül kedvező áron.