A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Marton Levente

2013. augusztus 12.

A szekszárdi borvidék a kadarka talaja, és Eger mellett kizárólag ezen a környéken lehet bikavérnek keresztelni borokat. Itt a török időkben is folyt a borászat, állítólag még a felséges padisah alattvalói sem tudtak ellenállni a jóféle helyi vöröseknek. Szekszárd borairól, múltjáról és jövőjéről, a környék ízeiről szól a Borvacsora következő adása az M1-en. Akik beszélgetnek: Heimann Zoltán, Rácz Zsuzsa, Nacsa Olivér, és természetesen a műsorvezető Kovács “Kokó” István.

Ahogy Villány, Eger és Sopron környékén, úgy a Szekszárdot övező domboldalakon is inkább kékszőlő-sorok futnak végig, mivel finom fehérei dacára ez alapvetően vörösbortermelő vidék. Noha Szekszárdról mindenkinek a kadarka jut rögtön az eszébe, ennek a szőlőfajtának viszonylag alacsony az aránya a legnagyobb területen termesztett szőlők között – a kékfrankos, a zweigelt, a merlot és a kétféle cabernet is megelőzi –, holott húsz évvel ezelőtt ez volt nem csupán a szekszárdi borvidék, de az egész ország legelterjedtebb szőlőfajtája. Ám a kadarka Szekszárdon csak mennyiségben szorult vissza, hírnévben továbbra is első maradt, pedig a régi dicsőség még nem tért vissza igazán, hiszen voltak idők, amikor hatféle kadarka nőtt az ültetvényeken, köztük fehér is. Igaz, a kadarkának olyan szószólója volt, mint Babits Mihály, aki így ír a szőlőről és a tájról: “…a szekszárdi kadarkaszüret képe nem a múlandóság érzését hozza nekem. Inkább a titokzatos maradandóságét, mely minden múlandóság mélyén ott lappang.”

A 19. század volt Szekszárd aranykora, borai bejárták Európát, főleg német és osztrák területen lettek ismertek, mivel a napoleoni háborúk során az ide-oda vonuló óriási hadseregek szomját folyton oltani kellett. Liszt Ferenc szekszárdi bort ajándékozott IX. Pius pápának 1865-ben, és őszentsége később elismerő szavakkal emlékezett meg ezekről a palackokról. Az aranykornak a filoxéravész vetett véget, amely egész Európát sújtotta, de Szekszárdon különösen nagy pusztítást végzett, egész domboldalak váltak kopárrá ott, ahol korábban zöldellő szőlősorok húzódtak a levelek alól kikandikáló nagy fekete fürtökkel.

Az aranykor most visszatérni látszik, az évtizedeken át elhagyottan roskadozó pincesorokat javítják, felújítják, ismét élet költözik a második világháború után szinte teljesen elnéptelenedő egykori sváb falvakba. A kadarka mellett régi-új szimbólumok fémjelzik Szekszárdot: a siller, illetve a fukszli. A siller eredetileg fehér- és kékszőlőből készült, tehát nem rozéról volt szó, megtalálhattuk benne a fehérborok frissességét is. Régen a köztudatból sajnos kikopott, szép magyar szóval kastélyos bornak is hívták. Szekszárd környékén azonban fukszlinak nevezték, és így nevezik ma is, miután hosszú álom után sikerült újra életre kelteni ezt a borfajtát, noha ma már nem épp úgy készül, mint egykor. A világosvörös, rókaszínű fukszli – innen ered a név – lassan annyira kötődik Szekszárdhoz, mint a kadarka. A fukszli  is bizonyítja, hogy Szekszárd megállta a helyét a jelenben is, s noha nem volt könnyű dolga, elkerülte, hogy a nagy tesvér Villány árnyékba borítsa.

Ha gasztronómiai jellegzetességeket keresünk,  akkor kihagyhatatlan a márc megkóstolása: a mézből készült szörp szekszárdi változatát Petrits József mézeskalácsos mester készítette el egy évszázaddal ezelőtt Használható salátaöntetekhez, mártásokhoz, nem is beszélve a fagylaltokról. A tolnai tájakon érdekes egységbe forrt össze a magyar, a szerb és a német konyha, hiszen éltek itt rácok, svábok, sokácok, és mindegyik beleadott valamit a helyi kulinária nagy táljába. A pajkos nevű Tántorgó-borúton a pincehideg vörösek mellett “téfölös bütök”, azaz borsos-tejfölös kalács is várja a látogatókat, Bátán pedig friss dunai halakból olyan csípős halászlevet főznek, hogy azt csakis a bársonyos, mégis üdítően friss szekszárdi sillerek képesek megszelídíteni.

 

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Magyarország legnagyobb és legrégebbi agrárgazdasági rendezvénye. A több mint 100 éves múlttal bíró vásár célja, hogy a vidéki életforma varázsát elhozza és bemutassa a fővárosban lakóknak. Ezt szolgálják a különböző bemutatók, interaktív attrakciók, a hagyományos ételeket és italokat, népi portékákat kínáló hangulatos árussorok, valamint a színpadi programok és vetélkedők. Az itt kiosztott rangos OMÉK-díjak biztos útmutatóul szolgálnak a minőséget keresőknek.