Pár száz éve még drágábbak voltak az aranynál, és csak az elitnek jártak, mára meg az üzletek polcain sorakoznak. Ha nem is a sarki kisboltból, de hazai online shopból szinte a világ bármelyik pontjáról származó – és bármilyen árkategóriájú – különleges fűszer legfeljebb három nap alatt a konyhánkban van.

Hiába nem őshonosak felénk, a fahéj, a szerecsendió, a szegfűszeg vagy a feketebors olyannyira a mindennapunk részei, hogy teljesen magunkénak érezzük mindet, de számos más fűszer létezik, amelyekbe ugyan ritkábban futunk bele, de egy-egy bátrabb konyhai kaland alkalmával érdekes ízekkel alakíthatják ételeinket.

1. Édenmag

Ez a bájosan elnevezett fűszer a fekete bors illatosabb és intenzívebb változata; a magocskák

olyan aromát adnak az ételnek, amit a fekete borssal nem tudnánk elérni.

Az édenmag Nyugat-Afrikában őshonos, ugyanabból a családból származik, mint a gyömbér és a kardamom. Utóbbival, valamint korianderrel, citrusfélékkel, gyömbérrel, szerecsendióval és borókával kombinálva az édenmagot gyakran használják a curry, a marokkói tagine, a paella, mézes sütemény ízesítésére, illetve pácoláshoz is.

2. Kerti katicavirág

A boltokban botanikai latin elnevezése okán nigella magként árusítják (pedig milyen szép a magyar neve) ezt a Nyugat-Ázsiából és Észak-Afrikából származó apró fekete magot. Találkozhatunk még vele feketekömény, szőrös kandilla vagy fekete hagymamag néven is – enyhén hagymára emlékeztető aromája miatt, de a hagymához semmi köze nincs.

Az egyik legrégebben ismert gyógyhatású mag: találtak Tutanhamon fáraó sírjában, és az Ószövetség is említi.

Kissé kesernyés, enyhén csípős, borsra és oregánóra hasonlító ízű. Fűszerként az indiai konyhában a bengáli öt fűszerkeverék egyik alkotóeleme, vöröslencselevest, csatnit ízesítenek vele. A galangállal és sok más fűszerrel együtt a török mesir édesség egyik összetevője.

3. Szumákbogyó

A felsoroltak közül talán ez a legkevésbé ismert ízesítő. Maga a fűszer egy vörös színű por, egy Közel-Keleten őshonos – de Szicíliában is vadon növő – szömörceféle, a szumák cserje bogyóinak szárított és őrölt formája. Aromája savanykás, citrusos, illik a csirkéhez és halhoz, de a csicseriborsókrémhez is előszeretettel keverik. Alapfűszere a libanoni konyhának, Görögországban és Törökországban a kebab előkészítésekor a húsokat dörzsölik be vele, de savanyításkor is a zöldséghez tesznek. Magjából olajat is készítenek, amelyet salátára, szószokba öntenek.

4. Aszandkóró

Bár fűszernövényként használják, de gyantájának szaga és íze miatt van még néhány beszédes beceneve: undorkóró, bűzösgyantagyökér, ördöggyökér. Indiában aszafetida vagy hing névvel illetik.

Erős illatú, íze hasonló a hagymához és a fokhagymához.

Gyakran használják az indiai konyhában, különösen azok a dzsainok és bráhminok, akik nem fogyasztanak hagymát és fokhagymát. Aszandkóró kétféle formában kapható: a barna színű por nagyon tömény, általában liszttel vagy kurkumával hígítják. Főzésnél sokkal könnyebben adagolható az a változat, amikor görögszénához keverik, és úgy tasakolják. Az aszandkóró kiemeli az alapanyagok saját ízét is; leginkább vegetáriánus ételekhez, curryhez, ragukhoz adják – módjával.

5. Amchur vagy amchoor

Az amchur (amchoor) mangóból készült por. Az éretlen gyümölcsöt napon szárítják, majd porrá őrlik. Nagyon aromás, enyhén édeskés, citrusos, a késztermék íze alapján nem igazán mondanánk meg, hogy mangó. Leginkább Indiában készítik és használják fűszerként levesek, krumplifélék, curry és csatni ízesítésére.

6. Galangál

A galangal (galanga) kinézetre a gyömbérhez hasonlító gyökér, de héja fehérebb és fényesebb, és a gyömbérhez képest enyhébb, citrusosabb, gyógynövényre emlékeztető aromával rendelkezik. A thai gyömbérként is emlegetett gyökérfélét gyakran használják thai, indonéz és maláj receptekhez, főként halételek és curry fűszerezéséhez, illetve a fentebb említett török édesség, a mesir egyik összetevője. A friss gyökér íze szeletelve vagy reszelve a legintenzívebb, de por formájában is használják.

7. Anardana

Bár a neve ismeretlenül csenghet, szinte biztos, hogy mindannyian ismerjük: az anardana nem más, mint szárított gránátalmamag. Akárcsak friss változata,

íze savanykás és a szárított áfonyára emlékeztet. Kiválóan lehet vele feldobni a halat, vagy a húsok páclevébe szórni.

Indiában a magokat általában a csatnikhoz használják, a Közel-Keleten pedig süteményeket ízesítenek anardanával.

8. Annatto

A Dél- és Közép-Amerikában honos trópusi orleánfa mélyvörös színű magja, amelyet porítva szószokhoz, halételekhez használnak. Az annatto magok kissé édesek, borsos ízűek. Dél-Mexikóban kukoricából, kakaóból és annattóból készül a tascalate nevű ital. Gyakran használják természetes színezékként különféle ételekben (például a Red Leicester sajtban is), és bár természetes anyag, nagyobb mennyiségben irritációt okozhat.

9. Kubébabors

A jávai borsként is ismert növényt gyümölcsét leginkább Jáván és Szumátrán termesztik. A bogyókat még érésük előtt összegyűjtik és megszárítják, a magja kemény, fehér és olajos. A kubébabors illata kellemesen aromás,

íze csípős, fanyar, kissé keserű, leginkább a szegfűbors és a fekete bors keverékére hasonlít.

A középkori Európában egzotikus áruként igen drága és megbecsült fűszernek számított; húspácokat és szószokat ízesítettek vele. A hőkezelés során a kubébabors elveszíti kesernyés beütését, illetve szerecsendió és kardamom hozzáadása is segíti, hogy íze lekerekedjen. A francia konyha quatre épices néven ismeri a jávai borsot: szegfűszeg, szerecsendió és gyömbér mellé kerül. Nyugaton még a gin és cigaretta ízesítőjeként is használják.

10. Csemegemag

A csemegemag (wattleseed) az ausztrál akác 120 fajának bármelyikéből származó ehető mag, amelyet az ausztrál őslakosok hagyományosan táplálékként használtak nyersen, főzve vagy szárítva, majd lisztté őrölve. A mai ausztrál konyha csokoládé, kávé, fagylalt, granola, kenyér, desszertek, sodók aromájának dúsítására használja.