A Magyar Konyha főszerkesztője ezúttal a gímgomba történetét meséli el szombat délelőtti műsorában, a Kossuth rádióban. Régen így hívták a szarvasgombát, a gímszarvas ugyanis feltúrta érte az avart. Aki reggel fél 10-kor bekapcsolja a rádiót, többé nem menekülhet a súlyos, pikáns illattól. Függő lesz egy életre. Onnantól mindegy lesz, minek is nevezi, szarvaskának, drága pöffetegnek, kutyaorr gombának, vagy Vénusz fűszerének: a szarvasgomba a legdrágább kulináris élvezet.

Így gondolja ezt Grimod de la Reyniere is, a világ első étteremkritikusa: "A trifla sziporkázó szelleművé teszi a hülyét, kecsessé a haspókot, a politikusok vacsoráján dönt háborúról és békéről, az akadémikusok reggelijén a díjakról, este ellenállhatatlan vágyat kölcsönöz a szerelmeseknek, győzedelmeskedik mindenütt, illata felébreszti a lelkiismeret szavát, szerintem még választást is lehetne nyerni vele, egyszóval a leghatalmasabb kábítószer, ami létezik."

Vinkó József elmeséli a szarvasgomba történetét. A sumíroktól kezdve a római ínyenceken keresztül, Bonaparte Napóleonon át, (aki marokszám falta, amikor örököst szeretett volna imádott feleségétől) egészen azokig, akik manapság sem restek kiadni egy szép összeget egy érett trifláért.

Szóba kerülnek a szarvasgomba kereső kutyák is, amelyekről egyébként a februári Magyar Konyha Magazinban is olvashatnak.

Most jöjjön egy idézet, amely kimaradt a műsorból. Az író: Jókai Mór.

A regény címe: Őszi fény. Az idézet Henrikről, az orvosról szól, aki feladata szerint a sztaroszta (vezető) étkezését felügyeli. Érdekes, hogy Jókai orvosa a homeopátia híve, és ellensége a szarvasgombának.

Két hajdú sietve hozott egy kis háromlábú asztalt, drága sávolyos abrosszal leterítve, azt odaállítá a sztaroszta karszéke mögé. Széket is állítottak mellé, s ezüst tányért, billikomot, ékszereket raktak fel rá. Kés, villa, kanál még drágább volt, mint a többi vendégeknél. A major domus mutatta az elefántcsont botjával a doktornak, hogy az az ő helye: az udvari orvos rendesen a sztaroszta mögött ül; az ő feladata lévén diætetikai és gastronomiai felügyeletet gyakorolni a főúr asztalánál.

Henrik egész méltósággal igyekezett ennek a furcsa hivatalnak megfelelni.

A felhozott ételt elébb az ő asztalára tették le; neki kellett azt mindenkinél elébb megizlelni. Hát ez elég nagy auctoritás! Bizonyára így kellene minden főúri asztal rendét megállapítani; hogy a háziorvos mondaná meg minden ételnél: „ebből szabad a méltóságos gyomrodat megterhelned, ezt pedig csak hagyd a tekintetes és a hallják-kentek gyomroknak!”

Henrik még azonfölül Hahnemann követője volt. Annálfogva már a levesnél, a mint belekóstolt, difficultálta az egész kotyvalékot.

- Kegyelmes úr! Ebből ne egyél, ez méreg! A hogy a vers mondja: Gyömbér és sáfrány, szerecsendió, szegfűszeg és bors. Véred sűrítik, gyomrodnak okoznak elégést.

Az egész asztaltársaság kacagott ezen, de nagyot. „Pompás vers!” Hanem azért csak felkanalazták a levest. A következő étek volt vadkanfej megtöltve szarvasgombás vagdalékkal s körítve hideg kocsonyával. Ez ellen már egész litániát tudott felsorolni Henrik, a mint a feltálaló mester egy leszelt darabot odatett az ezüst tálcájára.

Tiltva van minden állatnak a feje, a vadkan pedig egész a körme hegyéig; a szarvasgomba föld alatt születik, föld alá visz, a zeller rossz hevülésekre ingerel; a kocsonya neutralizálja a gastricus nedveket; ez nem emberi eledelnek való!

Ezen még nagyobbat nevetett a sztaroszta.

- De hidd el, kegyelmes uram, erősködék Henrik. Én a halhatatlan tudós, Hahnemann elvei szerint ítélek. Ez az étel te rád nézve méreg.

- Ha méreg, nagyon lassú méreg; ötven esztendeje ölöm már vele magamat, mégis itt vagyok! Mondá a sztaroszta.

Szellem a fazékból
2023. 02. 04. 9:30
Kossuth Rádió

Ha épp nem lesz rádió közelében, az adást ezen a linken megtalálja és visszahallgathatja.

Borítókép: Bielik István