Van, ahol a Wellington-bélszín biztos velejárója a karácsonyi ünnepeknek. Több asztalra is kerülhetne, de elkészítése nagyobb falat. Kisebb adagokban könnyebb sütni, szaloncukornak díszítve pedig jól mutat a karácsonyi asztalon.

A Wellington-bélszín Angliából ered. Erősen leegyszerűsítve egy nagy darab bélszínt serpenyőben megpirítanak, majd gombás-mustáros ízesítéssel levelestésztába tekernek, és kisütnek. Egyesek azt állítják, a név valós eredete tisztázatlan, semmi biztos kötődés Arthur Wellesley-hez, Wellington első hercegéhez.

A tésztában sült húsok receptje szerves része az angol konyhának, de hasonlósága miatt a Wellington-bélszín csak egy hazafias átkeresztelése a francia “filet de bœuf en croûte” (bélszín tésztában) fogásnak. Sőt, még olyat is olvasni, hogy a kisült étel hasonlít egy gumicsizmához, amit Angliában “wellington boot” néven is ismernek.  

Mások szerint egyértelmű, hogy ez Arthur Wellesley dicsőítése a franciák Napóleon fölött aratott Waterloo-i győzelmének 1815 júniusában. Valójában ezért kapta a Wellington első hercege címet, kicsivel később miniszterelnök lett, és egy ilyen kiemelkedő személy legalább egy róla elnevezett étellel hallhatatlanná kell váljon. 

És akkor most jöjjön a személyes rész: nálunk a Wellington-bélszín az egyik kedvenc, de odafigyelést és időt igényel az elkészítése. Mivel szeretjük a tésztát, adta magát az ötlet, hogy ha kisebb darabokra vágott bélszínnel készítenénk, talán valamivel egyszerűbben menne, és a tészta-hús aránya is kedvezőbb lehetne. Majd karácsony előtt, derült égből jött az ötlet:

alakítsuk a wellingtont szaloncukor formájúra. 

Ez a forma alkalomhoz illő, az íze az igazi Wellingtonnal vetekszik, viszont a kisebb húsokat sokkal könnyebb kezelni, sütni, tésztába tekerni. A tészta eleve egyfajta köret, de sárgarépával, krumplival, kelbimbóval még tudjuk gazdagítani az ízvilágot. Az aranybarnára sült, szaloncukor formájú kis wellingtonok leginkább egy magyar karácsonyi tányéron érzik otthon magukat. 

Hozzávalók 4 személyre: 

Elkészítés:

Elkésztése egyszerűbb, mint a klasszikus Wellington-bélszínnek, de időt kell szánni a különböző részekre, különösen, ha a leveles vagy hájas tésztát is magunk készítjük el. Először vegyük ki a húst a hűtőből, vágjuk fel kb. 10-15 dkg. súlyú, hosszúkás, tégla formájú darabokba, enyhén sózzuk és borsozzuk, majd tegyük félre. 

Érdemes először a szakmai körökben duxelles-nek nevezett gombás kencét elkészíteni. A gomba egyenletesebb rusztikus morzsákból fog állni ha reszeljük, viszont egy mixerben hamar pépessé válhat. A hagymát vágjuk apró kockákra, esetleg lehet azt is reszelni.

Először a hagymát dinszteljük magas hőfokon, forró serpenyőben olajban-vajban, adjuk kicsit később a reszelt gombát hozzá, pici sóval, borssal esetleg kakukkfűvel ízesíthetjük. Ne süssük csontszárazra, de fontos, hogy a nedvesség elfőjön, elpárologjon belőle, hogy majd ne áztassa el a tésztát. Ha kész, szedjük ki egy tányérra hűlni, a forró serpenyő pedig mehet vissza a kályhára. 

Kis olajban, magas hőmérsékleten pirítjuk-sütjük a bélszín darabokat, hogy kérget kapjanak. Ez a max. két ujjnyi vastag húsoknál oldalanként csak 1-2 percig tart, — ami természetesen ízlés kérdése — ezután egy tányéron pihenjenek 5-10 percet. Miután lehűltek, mustárral vékonyan kenjük meg az egyik oldalukon, és készen is állnak a csomagolásra. 

A vajas leveles vagy hájas tésztát pár mm vastagságra kinyújtjuk — illetve ha kész, már előre kinyújtott tésztánk van, akkor azt kiterítjük — és megfelelő nagyságú darabokra vágjuk. A tészta vastagsága és nagysága ízlés szerint változhat. Fontos, hogy legyen a hús teljesen becsomagolva, valamint a tészta nyúljon annyira túl a húson, hogy a szaloncukrok “csokornyakkendős” formáját ki tudjuk alakítani. A tésztára rakjunk vékonyan a dinsztelt gombából, olyan nagy területre, ami a húsdarabot körbe fogja venni. Helyezzük a húst a megfelelő helyre, kenhetünk a bélszín tetejére még a gombából, majd tekerjük-csomagoljuk be a bélszínt a tésztába. Ujjainkkal egyszerűen össze kell nyomni ahol a “szaloncukor töltelék” végződik, majd a túlnyúló tésztát le kell lapítani, késsel egy pár bevágást eszközöljünk, ami a szaloncukor rojtos papírját idézi majd.  

A kész “szaloncukrokat” tegyük tepsibe, sütőpapírra, és ecseteljük be vékonyan tojássárgájával. A sütőt melegítsük előre 200 fokra, kb. egy fél óra alatt szép aranybarnára sül a tészta. Nézzünk rá már egy negyedóra múlva, mert ha a tészta kész, akkor az elősütött hús is. Közben a köretet is elkészíthetjük, illetve a zsenge sárgarépákat egészben, vagy hosszában kettévágva betehetjük a sütőbe a tészták közé. Párolhatunk kelbimbót gőzben, és főzhetünk apróbb krumplit, amiket majd a serpenyőben tálalás előtt megpirítunk. Egy klasszikus barna mártás teszi teljessé a vacsorát. 

Desszertnek, a változatosság kedvéért talán levehetünk néhány szaloncukrot a fáról.