Cikkek

Orbán Szilvia

2021. január 13.

bűnügyek , ételbűnözés , 2020

Válogatás 2020 fura ételbűntényeiből.

2020 kétség kívül olyan év volt, amire még sok évtized múlva is emlékezni fogunk. Az elmúlt hónapok eseményei legtöbbünk életét felforgatták, és a hírek – érthetően – elsősorban a világjárványról, illetve annak gazdasági és politikai vonatkozásairól szóltak. Így sok olyan történet is, ami egy átlagos évben biztosan az újságok hasábjaira és a híroldalakra került volna, tavaly nem, vagy alig kapott nyilvánosságot – pedig furcsaságokban nem volt hiány.

Tavaly is voltak például olyan bűnözők, akik készakarva vagy véletlenül, de tényleges „ételbűntényeket” hajtottak végre. A teljesség igénye nélkül mutatunk néhányat.

Több millió méhet loptak el


Mint beporzók, a méhek rendkívül fontos szerepet játszanak az élelmiszerláncban, de a szorgos kis rovarok sajnálatos módon egyre több bűntény célpontjai lettek az utóbbi időben. Kaliforniában például tavaly januárban egy méhész amiatt tett feljelentést, hogy valaki meglovasította 92 kaptárát. Ezekben egy-egy méhraj élt, egyenként körülbelül 50 ezer fullánkossal, így a veszteség nem csak az anyagiakat tekintve volt jelentős – nagyjából 44 ezer dollár (csaknem 13 millió forint) – hanem egyedszámban is: mintegy 4,5 millió méhnek veszett nyoma.

Bekuckózott a bolt tetőszerkezetébe

Februárban a Washington állambeli Auburn rendőrsége jelentette be, hogy letartóztattak egy férfit, aki az egyik helyi élelmiszerboltból körülbelül 395 dollárnak megfelelő (kb. 116 ezer forint) értékben tulajdonított el Beecher’s sajtot. Ez a történet önmagában valószínűleg már egy átlagos évben sem bírna kimagasló hírértékkel, de itt jön a fordulat: a hatóság azt állította, hogy a betörő heteken keresztül bujkált az üzlet tetőgerendái között, és zárás után nem csak a drága sajtra, hanem az alkoholokra és a dohányárura is rájárt.

Arcátlan borlopás


A borokkal való visszaélések, lopások, csalások viszonylag gyakoriak – legutóbb tavaly decemberben olvashattunk egy francia esetről, ahol mintegy 6 millió dollárt érő, korábban ellopott borkészletet szereztek vissza a hatóságok. Tavaly februárban is történt egy olyan borbűntény, ami címlapokra került. Koppenhágában pimasz betörés történt: a bűnözők bejutottak egy borüzletbe, amely a híres, Michelin-csillagos Formel B-vel szomszédos, majd onnan, falat bontva átjutottak a neves étterem borpincéjébe. A raktárból aztán a vendéglátóhely 50-60 legjobb palackját emelték el, amelyek összértéke körülbelül 200 ezer dollár (kb. 59 millió forint) volt. A tettesek nem bízták a véletlenre: a kevésbé értékes borokhoz hozzá sem nyúltak.

Hová tűnt az a rengeteg csicseriborsó?

Mindannyiunkkal megtörtént már: megrendeltünk valamit, a csomagszállító oldalán azt láttuk, hogy az árut kiszállították, pedig az soha nem érkezett meg az otthonunkba. Esetünkben jobbára valami olcsóbb kütyüről van szó, de előfordul ez sokkal grandiózusabb tételekkel is. A Washingtonban működő Little Sesame nevű étterem februárban egy ilyen esettel került a figyelem középpontjába, amikor a nyilvánosság segítségét kérte ahhoz, hogy végre 2,8 tonnát nyomó csicseriborsó rendelése nyomára bukkanjon. A vendéglátóhely ugyanis azt látta a UPS futárcég nyomkövetőjében, hogy a terméket kiszállították, azonban az nem érkezett meg hozzájuk. Az eset elég nagy hírverést kapott, s nem tudni, emiatt-e, de a szállítmány végül, hetek múltával, csendben valahogy mégis megérkezett.

Fejszével ment fánkozni


Az oregoni székhelyű Voodoo Doughnuts USA-szerte kedvelt fánkozólánc egyik portlandi üzleténél történt márciusban, hogy egy fánkra éhes rajongó túl messzire ment. A komának hajnali 3:40-kor jött meg az étvágya egy kis fánkra, így meglengette párszor az épp nála lévő baltáját, betört a boltba, a pult mögé ugrott – és elkezdte megpakolni a hálózat jellegzetes, rózsaszín elviteli dobozát. A hírek szerint a tettest a rendőrök helyszíntől pár saroknyira fogták el – épp fánkokat majszolt.

Nem aprózta el: kamionnyi whiskeyvel hajtott el

Egy italbolt kifosztása már akkora klisének számít, hogy egy jobb érzésű betörő már nem is gondolkodik ezen, inkább új utakat keres. Ez történhetett március végén, amikor egy atlantai járműtelepről egyszerűen elhajtott valaki egy Jack Daniel’s palackokkal megpakolt kamionnal. A járművet pár nap múlva ugyan megtalálták, azonban a szállítmány nagy részének természetesen addigra már bottal üthették a nyomát.

Négy év után bukkantak rá az óriásparadicsomra

Mivel az élelmiszer romlandó, a tolvajok gyakran nem járnak szerencsével. De a kanadai Peterborough-ban történt esetnél ez nem lehetett tényező. Történt ugyanis, hogy még 2016-ban egy helyi olasz étterem elől valaki elemelte a 150 centi széles díszparadicsomot. A jókora dísztárgy hollétéről 4 éven át semmit sem tudtak, azonban tavaly áprilisban a tulaj kapott egy fülest, miszerint a jelképet egy közeli parkban látták, kidobva. Nem tudni, a tettes miért vált meg végül a paradicsomtól, az biztos, hogy nem romlott rá. „Tökéletes állapotban találtuk meg” – nyilatkozta megtalálásakor a boldog vendéglátós.

A food truck tolvajok éve

Ahogy a világjárvány miatt egyre többen fordultak az éttermektől az elviteli lehetőségek, illetve a kültéri fogyasztást biztosító létesítmények felé, a mozgó ételárusítás, a food truckok jelentősége is sok helyütt felértékelődött. Bár ebben a helyzetben ezek meglovasítása még elkeserítőbbnek tűnik, az ilyen esetek sajnos nem voltak ritkák. Legutóbb Tampában történt hasonló, de az év során több országból is jelentettek ilyen bűntényeket.

Fifikásnak indult, kínos bukás lett a vége


Akár nagy fogás is lehetett volna abból az augusztusi esetből, amikor is Kaliforniában közel 300 ezer dollár (kb. 88 millió forint) értékű pisztáciát lopott el valaki. Az elsőre meglepően kidolgozottnak tűnő terv szerint a tolvajok először egy valós szállítmányozó vállalat identitását lopták el, majd elhajtottak az értékes rakománnyal egy elhagyatott telekre, ahol rögtön hozzá is láttak az áru átcsomagolásához. Csak egy bökkenő volt: a használt kamionban beépített GPS működött, így a gyanúsítottakat gond nélkül lekapcsolta a hatóság.

A tőkéről lopták a szőlőt

Októberben, a kanadai Quebec egyik szőlészetében mintegy 450 kilogramm szőlőt metszettek le a tőkékről, és loptak el, épp a szüret előtt. „Valószínűleg olyasvalaki a tettes, aki a garázsában vagy a pincéjében tervez bort készíteni” – találgatta akkoriban a gazdaság tulajdonosa, Michel Robert. „Most különösen a környékbeliekhez szólok: ha valaki mostanában jóféle, helyi fehérbort kínál neked, de tudod, hogy nincs szőlője – ugye vágod, mi a helyzet?”

Rablás közben pizzát sütött

Sosem tudhatod, mikor tör rád a farkaséhség – bár talán jobb, ha a falatozást a betörés utánra időzíted. Ez lehet a tanulsága annak a novemberben történt esetnek, amikor egy kaliforniai pizzériába, a fullertoni Big Slice Pizzához tört be valaki, hogy kirámolja a kasszát. Emberünk először majdnem nyakát törte egy padlón hagyott gumikesztyűben, majd megéhezett, így úgy döntött, ha már ott van, süt egy kis pizzát is. Térült-fordult, tüsténkedett, aztán dolga végeztével stílusosan bepattant a hely egyik kiszállító autójába. Pechére, a rendőrség 3 nap múlva hűvösre tette.

Csak a tészta kellett a válogatós tettesnek


Szenteste történt, hogy a brooklyni Borsalia étterembe is betörtek. A gourmet tettesek nagyjából 4,5-7 kg közötti friss olasz tésztát vittek magukkal, miközben egy csomó értékesebb dolgot – italokat, borokat, hangszórókat és iPadet – érintetlenül hagytak. „Sokkal rosszabb is lehetett volna” – fogalmazott a hely menedzsere, Cristiano Rossi. „Az égvilágon semmi sem tört össze, alig van kárunk. Csak a tészta.”

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra