Cikkek

Vinkó József

2021. július 13.

libamáj , gyűjtők

A két férfi pontosan úgy nézett ki, mint két könyvmoly. Kezükben katalógus, ceruza, öltözékük egyszerű, szerényen leültek a hátsó sor legszélén. De ez csak az amatőröket téveszthette meg! Gyakorlott gyűjtő tudta, hogy a legdrágább ritkaságokat mindig azok veszik meg, akikből az ember egy fröccsöt sem nézne ki. Mindegy is, hogy bibliofilek, bélyeg-, vagy sétapálcagyűjtők (Lorán Lenke szenteltvíztartóban utazott), viselkedésük azonnal elárulja őket. Most is ez történt.

"Micsoda évjárat!" - suttogta a magasabbik. "Pompás fogás egy 97-es galíciai tétel - válaszolta halkan a kisebbik - a kérdés csak az, forgatták-e rendesen?" Az első töprengett. "A címke hibátlan, limitált széria, de nincs feltüntetve a hajó neve." A kisebbik legyintett: "Érdektelen. Ezen a partszakaszon minden 97-es a Girone-ról való."

Aztán csönd lett.

Ha Maigret ott ült volna, megharapta volna a pipája szárát. Nem könyv-, vagy borgyűjtők, világos. De mire készülnek? A galíciai partoknál elsüllyedt egy hajórakomány pezsgő és azt árverezik? De hogyan maradhatott ép a címke? És ugyan kinek kellett volna forgatni a tengerfenéken a pezsgőket?

Szerencsére a diskurzus folytatódott.


"Te miért nem licitálsz? - kérdezte a nagyobbik. "A 47. tételre várok. Az egy Perle des Dieux. Szeptemberi merítés, földimogyoró olajban. Elmegyek akár száz euróig is."

Maigret nem akart hinni a fülének. "Megvagytok bogárkáim! - kiáltotta - Hiszen ti szardinofilek vagytok." Olajos szardíniakonzerv gyűjtők, akiknél talán csak a boxoferrofilek (fémdoboz-őrültek) veszélyesebbek. "Ismerem a fajtátokat, amióta Joseph Colin Nantes mellett felépítette az első konzervgyárat, azóta ti tucatjával veszitek a méregdrága szardíniákat, amelyeken fel van tüntetve az évjárat, aztán a pincében - mint valami grand crus vörösbort - szépen sorba rakjátok őket, három havonta forgatjátok, hogy az olaj jól átjárja a kékhasú halacskákat. Volt már esetem veletek, mert szétkaptátok az egyik párizsi fűszerboltot ritka évjáratok után kutatva és már többször lebuktatok, hiszen a neten illegálisan követtétek a halászhajók mozgását. Igaz, azt magam sem gondoltam, hogy egész Franciaországban mindössze 27 szardínia halászhajó futhat ki a douamenezi kikötőből. Finnyás és fifikás népség vagytok."


Persze azt Maigret is elismerte, hogy egy "sardine millésimée" igazi csemege. Egyszer még Madame Maigret is feltálalta otthon, úgy a dobozzal együtt egy speciális tányéron, aminek a közepén mélyedés volt a doboz számára, a breton nők értenek az ilyesmihez, össze sem lehet hasonlítani a köznapi halkonzervekkel. Illatos, aromás. Citrommal, salátával, pirítóssal. Persze nem csoda, hiszen az ilyen szardíniát szigorúan szeptemberben fogják (akkor kövér és lágy húsú), kézzel zsigerelik, forró olajban hőkezelik, szárítják, egy napig csepegtetik, majd szép óvatosan a fémdobozba helyezik, nehogy egymáshoz érjenek, illatos extra szűz olívaolajat öntenek rá, tengeri sóval sózzák, majd lezárják. És a halacska ott érik (mint a legjobb vörösbor) az olajban 3-5, de akár 10 évet is. Az ilyen csemege drága volt Maigret pénztárcájának, de a legendás márkákról ő is hallott, nézegette is Fouquet's-nál, ahová nagyritkán betévedt. Ilyen a d'Argent Connétable, a Belle Iloise, a Perle des Dieux, a galíciai Los Peperetes.



"Hiába, no - gondolta Maigret - az ilyen szardínia a tenger libamája." Tetszett neki a hasonlat. Aztán a fémízű, ketchupos, pálmaolajas szószban eltett halkonzervekre gondolt, amiket Lucas őrmester fogyasztott a főkapitányság irodájában, és elment az életkedve. Szerencsére barátja Georges Simenon az író gondoskodott róla, hogy aznap káposztás foglyot ebédeljen a Maigret fél című regényben, ilyenkor a kedvenc fehérborát is ő választhatta ki - és ettől megvigasztalódott.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra