Életmód

Orbán Szilvia

2021. szeptember 28.

Ideálisnak tűnik, mert gyors és finom, de sokszor már kora délelőtt újra megéhezünk, ha joghurtot reggelizünk. Pedig lehetne ez másképp is.

A joghurt kiváló napindító, hiszen tápanyagokban gazdag és fehérjedús. A protein pedig fontos, hogy kordában tartsuk szervezetünk cukor iránti vágyát a nap folyamán.

„A kutatások azt igazolják, hogy egy fehérjében gazdag reggeli után valójában később éhezünk meg, mintha túlnyomórészt szénhidrátokból állna az első étkezésünk. Ezáltal a napunk további részében is könnyebben választjuk az egészségesebb opciókat, hiszen kevésbé küzdünk a cukros reggelitől ránk törő falánksággal” – fejtegeti Marissa Mashulam dietetikus.

A tudományos magyarázat szerint a proteinben gazdag ételek lassítják az emésztési folyamatot, így jóval tovább érezzük, hogy tele a hasunk.

Egy jó joghurt azért ideális választás reggel, mert épp a megfelelő arányban tartalmaz szénhidrátot és fehérjét, így az elfogyasztása után lesz elég energiánk, ugyanakkor megfelelően laktató is – ráadásul kellemesen krémes és lágy, s felkelés után nincs vele sok macera sem.



A joghurt akár felnőttek, akár gyerekek esetében nagyszerűen beépíthető az egészséges étrendbe. Magas fehérjetartalma mellett fontos kalcium-, kálium-, illetve D-vitamin forrás. Sok joghurt élő, aktív baktériumkultúrákat, hasznos probiotikumokat is tartalmaz.

Mindezek az általános előnyök azonban kihasználatlanok is maradhatnak, ha nem a megfelelő joghurtot választjuk – arról nem is beszélve, hogy az elfogyasztása után gyorsan újra megéhezhetünk. Érdemes tehát odafigyelni az alábbi hibák kiküszöbölésére:

1. hiba: túl cukros a joghurt

A szakértők szerint alapvetően segít, ha azt az elvet követjük, hogy a hozzáadott cukor mennyisége ne haladja meg a napi kalóriabevitelünk 10 százalékát. Egy felnőtt átlagosan napi 70-80 gramm cukrot fogyaszt, azonban ideális esetben ennek az értéknek – természetesen testmérettől, életmódtól stb. függően – valahol 25 és 38 gramm között kellene mozognia.

Ha nem figyelünk, ez a mennyiség akár már egy-két pohár ízesített joghurtból is összejöhet,

tekintve, hogy egyes joghurtok cukortartalma (100 grammos adagra vetítve) 10-13 gramm is lehet.

„Egy poharas, ízesített joghurt nagyjából 5-6 gramm fehérjét, és akár 15 gramm hozzáadott cukrot is tartalmazhat” – magyarázza Chelsey Amer dietetikus. „Számos szakértő egyetért abban, hogy a túl édes reggelik, illetve a késő délelőtti falási rohamok között szoros az összefüggés.”



„A cukros joghurtok szinte azonnal az egekbe lökik a vércukorszintet, de utána drámai a visszaesés is” – hangoztatja egy másik szakember, Sharon Palmer.

„Éppen ezért mindig az alacsonyabb cukor-, és magasabb fehérjetartalmú joghurtokat keressük a boltokban. Én azt is javaslom, hogy a mesterséges édesítőszerektől – főként az aszpartámtól és a szukralóztól – szintén tartózkodjunk” – javasolja Meshulam. „Nem tesznek jót a mikrobiomnak, és csak még éhesebbek leszünk tőlük.”

2. hiba: túl sovány a joghurt

„Köszönhetően” a 90-es évek zsírmentes ámokfutásának, még ma is sokan nyúlnak a 0%-os zsírtartalmú joghurtokért – hibásan.

„Ha van rá lehetőség, válasszunk inkább fehérjében (ideálisan legalább 20 gramm) és zsírban (minimum 2%) is gazdagabb változatokat” – ajánlja Amer. A zsír ugyanis szintén fontos a teltségérzet kialakulásához, hiszen az emésztőrendszerből a zsírok távoznak legutoljára.

3. hiba: magában esszük

Bár a joghurt kiváló tápanyagforrás, egy fontos dolog hiányzik belőle: a rost. Az élelmi rostok rendkívül fontosak abból a szempontból is, hogy fokozzák a teltségérzetet, így ha azt szeretnénk, hogy a reggeli joghurttal valóban kihúzzuk ebédig, keverjük össze némi búza- vagy zabkorpával, chia- vagy lenmaggal, olajos magvakkal – hangzik az ajánlás. Reggeli esetén jó választás lehet még a gyümölcs, a zöldség, vagy akár a granola és a müzli is.

„Azt kellene az eszünkbe vésni, hogy a joghurt remek része a reggelinknek, de nem a teljes reggelink”

– összegzi Amy Gorin táplálkozási szakértő. „A kulcs mindig a fehérjék, a zsírok és a rostok megfelelő kombinációja.”

Ha átlagosan 150 kalóriával számolunk joghurtadagonként, látható, hogy ez vajmi kevés ahhoz, hogy ténylegesen kibírjuk az ebédig. Így szinte garantált is, hogy a délelőtt során ránk tör majd egy falási roham – annak pedig ritkán van jó vége.


További hasznos tippek

A környezeti terhelés csökkentése érdekében ajánlott a nagyobb kiszereléseket előnyben részesíteni – ezzel nem csak a csomagolás és a keletkező szemét mennyiségét minimalizálhatjuk, de hosszabb távon a pénztárcánkkal is jót teszünk.

Azok, akik nem fogyasztanak tejtermékeket, ma már szintén számos opció közül választhatnak. Vannak szójából, mandulából, lenből, kesudióból, kókusz- vagy zabtejből készült „joghurtok” is, csak meg kell találnunk az ízlésünknek leginkább megfelelőt.

„A szójából készített növényi joghurt fehérjetartalma például a hagyományoséval vetekszik” – magyarázza a szakember. „Ráadásul ma már a növényi márkák között is találunk olyanokat, amelyek probiotikumot tartalmaznak. Arra azonban mindig ügyeljünk, hogy az ilyen termékek leírásában szerepeljen, hogy kalciummal és D-vitaminnal is dúsítottak.”

Érdemes a fehérjében gazdagabb, görög típusú joghurtokat választani, hangzik az ajánlás. Ezekben nagyjából dupla annyi a protein, mint egy alacsony zsírtartalmú, hagyományos joghurtban, ráadásul kisebb a laktóztartalma is.



A másik, szakértők által gyakran ajánlott joghurtfajta, az izlandi skyr. Ez a még a görög joghurtoknál is sűrűbb és krémesebb, már-már krémsajtra hasonlító tejtermék rendkívüli fehérjeforrás: egy joghurtos doboznyi skyr előállításához csaknem 4-szer annyi tejre van szükség. Érdekesség, hogy a skyr krémességét hagyományosan nem a zsírossága adja – zsírtartalma meglepően alacsony – hanem az a tény, hogy a készítés során alaposan kicsepegtetik a tejsavót.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra