Cikkek

Gonda Mariann

2023. október 20.

a párizsi rattan szék , bisztrószék , párizsi bisztrószék , Párizs

A rattanbútorok a 19. század vége óta hódítanak a francia fővárosban, kültéren és enteriő­rökben egyaránt. Noha magát az anyagot Ázsiában ősidők óta használják, bútortörténeti jelentőségét, szimbólummá válását francia családi manufaktúráknak köszönheti.


Egy párizsi bisztró teraszán üldögélni minden kétséget kizáróan a létező legkellemesebb időtöltések egyike. A helyieknek ez még többet jelent: életforma, a párizsi identitás része, a szabadság és gondtalanság jelképe, amelyhez olyannyira ragaszkodnak, hogy ezt még a világháborúk, terrorcselekmények sem tudták legyűrni. Mindenki fel tud sorolni néhány fontos mozzanatot az életéből, amelynek köze volt egy bizonyos párizsi teraszhoz.


Turistaként kis időre belebújhatunk a helyiek bőrébe, ­kávéba tunkolva a foszlós croissant-t és kíváncsian szemlélve a ­megannyi hétköznapi jelenetet, találgatva a mögöttük felsejlő történeteket. Mindehhez évtizedek óta a színpompás rattanfotelek diszkréten, a háttérből szolgáltatják a kényelmet, sokan észre sem veszik szépségüket, egyediségüket.


Pedig ha ezek a székek beszélni tudnának… Mesélnének filozófiai eszmecserékről, születő regényekről, titkos összeesküvésekről és sok-sok bimbózó románcról. Ezek a kecses ülőalkalmatosságok a francia főváros utcaképének jellegzetes elemei, hasonlóképpen a régimódi kandeláberekhez és a metróállomások díszes lejárataihoz.



Praktikus tárgyból stílusikon


A rattanból készült bútorok az euró­pai főúri udvarokban inkább egzo­tikus voltuk miatt váltak hamar közkedveltté, mintsem gyakorlati okokból. Szélesebb körű népszerűségre csak a 20. század fordulója környékén, a belle époque idején tettek szert, ekkorra a gőzhajózás elterjedésével elegendő mennyiségű alapanyag állt rendelkezésre ahhoz, hogy már ne számítson luxusnak. A két világháború közötti időszakban váltak általánossá a fonott székek a párizsi teraszokon, eleganciájuk és tartósságuk az étterem- és bártulajdonosokat is meggyőzte.


Elterjedésükben nagy szerepe volt a megmunkálásukat mesterfokra fejlesztő mintegy száz francia manufaktúrának, amelyek közül mára mindössze kettő – a Drucker és a Gatti – maradt fenn és szállítja a világ számos országába a nagy becsben tartott darabokat. Székeik a kategória Rolls-Royce-ai, kivételes szaktudásukat az „Entreprise du Patrimoine ­Vivant” védjeggyel ismerte el a francia állam.


A Drucker ház


A ma is működő legrégebbi rattan­bútorműhely története csaknem 140 évvel ezelőtt, 1885-ben kezdődött. Alapítója, Louis ­Drucker Lengyelországban látta meg a napvilágot, hároméves volt, amikor családja Párizsba érkezett. Egészen fiatalon kezdte tanulni a mesterséget, és 21 évesen a saját lábára állt. Nemcsak ügyes, hanem színes fantáziával és kiváló ­üzleti érzékkel megáldott ember volt, aki hamar előkelő helyet vívott ki termékeinek a párizsi grand cafék teraszain csakúgy, mint a fürdővárosok előkelő hoteleiben és a nagypolgári otthonok télikert­jeiben, verandáin.




Aprócska külvárosi ­műhelyét gyorsan kinőtte, és 1920-ban a közeli Oise megyébe telepítette át. A családi vállalkozás szépen prosperált, egészen az unoka, Alain Drucker 1979-ben bekövetkezett haláláig. Az olcsó kínai dömping­áruk megjelenése az európai piacon nehéz helyzetbe hozta a gyártókat, a Maison Drucker túlélte ugyan, de nagyon rossz passzban vészelte át ezt az időszakot, mígnem 2006-ban ­Bruno Dubois meglátta a potenciált az ikonikus francia bisztrószék világszerte ismert imidzséhez kapcsolódó márkában. A régi archívumokban kutatott modellek után és még egy színspecialistát is segítségül hívott a választék izgalmasabbá tételéhez. Sokat lendített az üzleten, hogy Philippe Starck és más híres tervezők, dekoratőrök jóvoltából a legmenőbb szállodai enteriőrökbe, nagy presztízsű szaklapokba is bekerültek a kreációk.


A Gatti ház


Az olasz származású Joseph Gatti 1920-ban telepedett le és indított vállalkozást Párizsban. A fiatal rattanműves teraszbútor-kollekcióját a híres sugárutak vendéglőinek szánta: könnyű, strapabíró és elegáns rattanszékei kiemelkedtek az erős mezőnyből. 1950-ben Odette Gatti vette át apja műhelyét. Haladt tovább a kitaposott úton, miközben szüntelenül új anyagokkal kísérletezett és egyre ellenállóbb modelleket fejlesztett. Törvényes örököse nem lévén, Madame Gatti 1992-ben ­egykori alkalmazottjának adta át a stafétát. A ­Maugrion család elsősorban szervezeti változásokat vitt végbe a folyamatosan növekvő kereslet kiszolgálása érdekében. A vállalatot 2019-től ­vezeti a jelenlegi tulajdonos, Alexis Dyèvre, ő a nemzetközi terjeszkedésben és a termékkínálat bővítésében ért el eredményeket. 2022-ben a híres cipőtervező, Christian Louboutin is beszállt az irányításba, magával hozva az egyedi és kézműves alapokon nyugvó gyártás terén szerzett tapasztalatait és kimeríthetetlen kreativitását.




Mi fán terem a rattan?


Nos, leginkább délkelet-­ázsiai trópusi esőerdők fáin, Malajziában, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában. A rattan – vagy az eredeti maláj neve után rotangnak nevezett anyag – ugyanis egy tüskés, liánszerű kúszónövény, amely 200 méteresre is megnő. Öt-hét évente ki kell vágni, különben megfojtja a fát, amelyre tekeredik. Kitermelése tehát nemcsak gazdaságilag kifizetődő, hanem egyenesen létkérdés a gazdanövény, így az őserdei ökoszisztéma megóvása szempontjából.


Sokoldalúságára a messzi tájakon fűszerek után kutató hajósok figyeltek fel az 1500-as évek táján: a bennszülöttek többek között hajókötélhez, függőhidakhoz, kosárfonáshoz használták a rendkívül ellenálló, ugyanakkor nagyon könnyű és rugalmas anyagot. A rattan nedvesen hajlítható, ellenben ha megszárad, szilárddá válik és megtartja a formáját. Különösebb előkészítést nem igényel, a törzséből vágott rudakat szerkezeti elemekhez, a háncsot kötésekhez, a rostokat fonáshoz használják.




Aprólékos mestermunka


Egyetlen szék elkészítésén 6-7 ember, modelltől függően akár 6–30 munkaórát dolgozik. Egy-egy munkafolyamat betanulási ideje három-négy év, ahhoz pedig akár másfél évtized is kellhet, hogy valaki a bonyolultabb szövésminták mesterévé váljon. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a bútorok ára igen borsos, egy darab székre átlagosan háromszáz eurót lehet számolni, de vannak bőven ezer euró feletti modellek is. Megfelelő gondoskodás mellett azonban még nagyobb forgalmú helyeken is kiszolgálnak 15-20 évet.


A gyártási folyamat az alapanyag kiválasztásával, méretre vágásával kezdődik. Ezután a rattanrudat gőzölik, hogy hajlítható legyen. Bükkfából készített sablonra rögzítik, amin a kívánt formát felvéve szilárdul meg. Ezzel párhuzamosan zajlik a háttámla és az ülőfelület szövése. A szerkezetet lakkozzák, majd hánccsal, szegeléssel rögzítik egymáshoz az elemeket, és eldolgozzák a széleket. Utolsó lépésként az eredetet igazoló réztáblával látják el a széket.


A Drucker készletről is árul, a két versenytárs igazi erőssége mégis az egyedi megrendelések teljesítésében rejlik. A kombinációk száma szinte végtelen, a kliens teljes mértékben a saját ízlésére szabhatja az áhított bútort (lásd keretes írásunkat).




Különös ismertetőjegy


Az ikonikus párizsi kávéházaknak mind-mind megvannak a maguk modelljei, a szakavatottak a szék alapján is be tudnák ­azonosítani a helyet. A Café de Flore egyes székei azonban egy városi legenda szerint igencsak szokatlanok. A bár tulajdonosa ­megelégelte, hogy a vendégek hintáznak a székeken és ezzel tönkreteszik a homlokzatot. Ezért azzal a különös ­kéréssel fordult a beszállítójához, hogy fűrészelje le a székek egyik hátsó lábát, megakadályozva a billegést. Arról nem szól a fáma, hogy az üvegfal helyett hányan törték össze kezüket-lábukat és perelték be az intézményt. Hogy a sztori igaz-e vagy sem? Kérdezzenek rá, ha arra járnak.


Egy másik kultikus hely, a Deux Magots egykori tulajdonosnője szintén temperamentumos egyéniség lehetett, ő a Drucker réztábláit szedte le a székekről tiltakozásképpen, miután 2003-ban a cég menesztette ügyvezetőjét, személyes jó barátját. Ha neki nem is, másnak jelentős kára származhat egy ilyen szeszélyből, az azonosító táblácska nélkül ugyanis a székek nagyságrenddel kevesebbet érnek egy esetleges eladáskor.


Egy darabka Párizs


Világszerte egyre több helyen bukkannak fel a francia életérzést hűen közvetítő bútorok. A letisztult, kortalan eleganciát képviselő darabokat előszeretettel rendelik a skandináv dekoratőrök csakúgy, mint a dél-­európaiak. Jó a fogadtatásuk a közel-­keleti ­luxuséttermekben, a köztudottan frankofil japánoknál. Az ameri­kaiak úgy általában nagy rajongói mindennek, ami francia, nem véletlen, hogy az Egyesült Államokba irányul a ­Drucker és a Gatti exportjának jelentős része. A két híres filmrendező, Francis Ford Coppo­la és Martin Scorsese is beleszerettek a „French bistro chair”-be, az előbbi kávézólánca, az utóbbi pedig olaszországi és kaliforniai szállodái számára rendeli sorra a stílusos berendezési tárgyakat. Budapesten az V. kerületi Gerlóczy Kávéház teraszán próbálhatjuk ki az eredeti Drucker-székeket.


Variációs lehetőségek


• A szerkezet lehet sötét vagy világos rattanból, illetve alumíniumból,


• 40-50-féle modell áll rendelkezésre a klasszikustól a dizájnerek által megálmodott különleges formákig,


• normál vagy (az amerikai piac igényeire szabott) nagyobb méretben,


• természetes rattan vagy ún. Rilsan (egy ricinusolajból készülő, rendkívül ellenálló poliamid) szálakból szőve,


• kb. 40-féle mintázattal (az egyszerűbb fűrészfogas, rombusz- és cikcakkmintától a bonyolultabb csavart, csillag- és egyéb motívumokig).



• mintegy 40-féle színárnyalatban.



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra