„Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár.”

A magyarban még él a „két karácsony” kifejezés. A nagykarácsony december 25-e, a Megváltó születésnapja, a kiskarácsony meg újév napja, január elseje. Az evangéliumok nem adták meg Jézus születésnapját, ezért a keresztények évszázadokig január 6-án, vízkereszt napján ünnepelték. A karácsony időpontja 325-ben, a niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át december 25-re. Ezért a „két karácsony” kifejezés. A köztük lévő hat nap a csonka hét. De ezt ma már senki sem tudja. Régebben könnyebb volt ünnepelni. A hagyományos társadalmi normák összetartották a családot és a lelkeket is. Márton napján libator, Szent András napján disznóvágás, aztán adventi gyertya­gyújtás, készülődés az ünnepre, gasztronómiai értelemben is.

Ilyenkor a konyha felől csábító illatok érkeztek: vanília-, fahéj-, ánizs­aroma, a kádban (vagy dézsában) ott úszkált a méretes potyka, netán pulyka méltatlankodott a kamrában, a levegő vibrált a várakozástól. Nem kellett megkérdezni, mi lesz a menü. Szenteste borleves, rántott hal, mákos guba, karácsony napján húsleves, töltött káposzta, diós és mákos bejgli. A szilveszteri menüt is tudta mindenki: az év utolsó napján szárnyas, újévkor sült malac, hiszen a baromfi hátrafelé kapar, a malac meg előretúr, az elkaparja szerencsénket, a derék röfi viszont meghozza. Egyszerű, gyermeki tradíciók. Ki mer ma tradíciókról beszélni? És nem aránytalan dolog-e a világot folyvást a gyomor felől szemlélni? Szeretetről és fine dining konyháról papolni, miközben épp most lopják el az ünnepeinket? Akinek a szívében nincs béke, nem találja meg a fa alatt sem.

Decemberi számunk a karácsonyi ünnepkör minden jeles napjára kínál olvasnivalót. A Csokimikulás nyomában című írás Sopronba ka­lauzol bennünket, a Harrer Édességműhelybe. A Lucapogácsa című tárca a december 13-i Luca-nap rejtelmeit járja körül. A bejgliteszt, a pontyról szóló írás, a karácsonyi bonbonosdobozok története az ünnepi készülődés titkaiba avat be. A Szepesi-virsli története, a lélekmelegítő forró italok és a szilveszteri receptek az óév búcsúztatásáról szólnak.

Közben persze remek portrékat olvashatnak Rúzsa Magdiról, a kolumbiai Leonor Espinozáról, a világ legjobb szakácsnőjéről , Demeter Zoltánról, a tokaji borászról, aki szerint karácsonykor kötelező édes tokajit inni. Felelevenítjük régi karácsonyok illatát is, és elvisszük az olvasót a francia Baszkföldre, hogy Schäffer Erzsébet és Dragomán György írásait ne is említsem. Szilveszterkor az ember persze nemcsak ételt készít, hanem számvetést is. A december a fogadalmak hónapja. Az erkölcsi tartalmú ígéretekkel most nem foglalkoznék. Ezt rábízom ki-ki lelkiismeretére. Ami azonban a kulináris fogadkozásokat illeti, azokhoz hozzátennék valamit. A jó evés kétségtelenül a leg­igazságtalanabb dolog a Földön: egy jó falat legfeljebb két percig marad a szánkban, két óráig a gyomrunkban, de két hónapig a derekunkon. Ez igaz. Ám azt is vegyék figyelembe, hogy nem az hizlal, amit karácsony és újév között megeszünk, hanem az, amit újév és karácsony között.

Magazinunk kapható az újságárusoknál vagy, ha jobban tetszik: fizessen elő rá ide kattintva. A magazin karácsonyi ajándéknak is remek választás!