Hírek

Kitzinger Szonja

2024. január 12.

Onyx , Onyx Műhely

Az Onyx és az Onyx Műhely nem zár be. Olyannyira nem, hogy tavasszal az Onyx Műhely mellett, az ONYX új enteriőrrel és koncepcióval nyitja meg a kapuit.


Az ONYX Metamorfózisa pár hónapon belül véget ér és az Onyx Műhely mellett, a korábbi étterem helyén, az ONYX is megnyitja kapuit.

Az elmúlt három év során az Alkotói Közösség azon dolgozott, hogy az ONYX visszatérése méltó legyen a két Michelin-csillagos korszakhoz. Számtalan irányt fontolóra vettek és aprólékos mérlegelés után jutottak el a végleges koncepcióhoz. Az ételek, eszközök és az élmény fejlesztései az utolsó fázisba kerültek. Ezzel párhuzamosan az URBA Stúdióval együttműködve, a belsőépítészeti tervezés is a végéhez ért. A látványtervek az elmúlt három év, közös gondolkodás mentén született folyamatokat mutatják be. Ötféle irányzat és dizájn körvonalazódott. Az Utolsó járat esemény másnapján elindult a végleges terv megvalósítása, de egyelőre titok övezi melyik lesz a befutó, amivel tavasztól találkozhatnak a vendégek az új ONYX-ba lépve. Az alábbi látványtervek valamelyike lesz győztes terv. Addig is közszemlére bocsátjuk, ízlelgessék bátran!



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek