Indulása után mindössze nyolc hónappal a Flore Confectionery kategóriájában a dobogó első és második fokára is felállhatott az International Chocolate Awards versenyen.
A Flore Confectionery három drazsé termékét nevezte a craft csokoládék egyik legfontosabb versenyére, az International Chocolate Awards-ra, ebből kettő pedig érmet is hozott a nemrég debütált márkának. A magyar márka egy arany-, egy ezüst- és egy különdíjjal zárta a nemzetközi csokoládé versenyt.
A díjakat különösen értékessé teszi, hogy a Flore Confectionery márka ebben a formában mindössze nyolc hónapja jelenet meg a csokoládé piacon és máris két nemzetközi versenyen is figyelemre méltó eredményt ért el. (2024 decemberében, az első versenyükről az Academy of Chocolate Awards-ról 5 bronzéremmel és egy „brand presentation” kategóriában elnyert aranyéremmel távoztak.)
A márka indulását egy kétéves alapos, mindenre kiterjedő termék tesztelési és fejlesztési folyamat előzte meg, mely során kifejlesztették 10 egyedi ízből álló csokoládé kollekciójukat, egyedi üzenetüket és jellegzetes csomagolásukat.
A Flore Confectionery a termékeit tekintve a gourmet, fine dining irányt, míg csomagolásával a könnyedséget, vidámságot és a játékosságot célozta meg, ezzel közelebb hozva a minőségi csokoládé fogyasztás kultúráját a fiatalabb generációkhoz is.
Tóth Flóra Emese
Az alapító, tulajdonos és kreatív cukrász, Tóth Flóra Emese korábbi Michelin csillagos fine dining éttermekben szerzett tapasztalatai mentén egy olyan csokoládé márkát álmodott meg, amely apró drazsékba rejtve kínálja a fine dining éttermek komplex, átgondolt és harmonikus ízeit, amelyek egyszerre okoznak meglepetést és idéznek fel emlékeket.
A díjazott termékek:
Aranyérem: Sweet Sushi: szicíliai mandula-fehér csokoládé drazsé, matcha, jázmin, wasabi (pontszám: 89.2). Ez a termék az „Eclectic” kategória különdíját is megkapta.
Ezüstérem: Smoke Signals: füstölt piemonti mogyoró-szőke csokoládé drazsé, fekete fokhagyma, füstölt ostyatöret por (pontszám: 88.6)
Az International Chocolate Awards versenyen a specialty kávék pontozásához hasonló 100 pontos összetett rendszert használnak, ahol a 80 pont feletti termék már „fine flavour”-nek minősül, míg a 90 pont körüli eredmények már egészen kimagaslónak számítanak.
A fine dining menüsorok mintájára megálmodott craft csokoládé drazsék túlmutatnak a hagyományos mogyoró-tej/vagy étcsokoládé drazsékon és végtelen számú lehetőséget rejtenek magukban az ízek és a textúrák tekintetében. Ezekben a drazsékban rengeteg, egymással páratlan harmóniát alkotó fűszert, alapanyagot lehet egyetlen falatba rejteni – mondta Tóth Flóra Emese.