Az egyik oldalon világszínvonalon dolgozó pincék, a másikon a Szépasszonyvölgy többnyire gagyi turisztikai attrakciói, a lopóból magasról a pohárba csurgatott kétes minőségű borok.

A Mátrához hasonlóan Egernek is egyszerre erénye és gyengéje, hogy fehér- és vörösboros pályán is játszik. Mindkét szegmensben fel kell építenie magát. A többség még ma is a fajtaborok széles, végtelenségig nyújtható palettájában hisz. Lőrincz György az elmúlt több mint tíz évben hosszú utat járt be. Dűlőszelektált, a közönség által is nagyra tartott fajtaborait radikálisan feláldozza a Bikavér és az Egri Csillag oltárán. Az ő álma, hogy ez a két bor határozza meg a borvidék arculatát. Egyáltalán nincs szükség fajtaborokra. Ahhoz, hogy utánozhatatlan, eredeti, termőhelyet kifejező tételek szülessenek, új tartalmat kell adni a Bikavérnek, és meg kell teremteni a fehér cuvée, az Egri Csillag presztízsét. Bizonyos termelő közösség máris odaállt a Csillag mögé.

Komoly párbeszéd folyik az itt élő termelők között, aminek eredményeképp megszülettek a termékleírások, maga az Egri Csillag, amely mindenképpen a borvidék jövőjét szolgálja.

Kling József riportja Egerből, a bikavér és az egri csillagok történetéről.

A Magyar Konyha szeptemberi száma már az újságárusoknál!