A kávé szerelmesei közül biztosan sokan tudják, hogy Kenyából kitűnő kávék származnak. Egy új program most azt tűzte ki célul, hogy a kávét nagyrészt szüretelő nők a munkájukért megfelelő bért kapjanak.

A Zawadi egy kenyai kávé, de nem akármilyen:

az AA minőségű, a tejcsokoládé és a narancsvirág aromáit idéző kávékülönlegességet a világ egyik legjobbjaként tartják számon a hozzáértők.

Ezt a kávét pedig kizárólag nők termesztik. Az Independent cikkírója ellátogatott az afrikai országba, hogy első kézből számoljon be az ott látottakról, illetve egy inspiráló új projekt sikeréről.

Nandi ajándéka

Kenya Nandi nevű, dimbes-dombos tartománya úgy vonult be a köztudatba, mint „a kenyai futók bölcsője”. Számos olimpikon látta itt meg a napvilágot, köztük például Pamela Jelimo is, aki Pekingben az első női aranyérmet szerezte az országnak.

A tartomány gazdag, vulkanikus földje ideális teatermesztéshez, ezért ameddig csak a szem ellát, ápolt, buja, zöld tájképben gyönyörködhet az idelátogató.

Azonban a terület mostanában nem a fenti okok miatt beszédtéma, hanem sokkal inkább azok miatt a nők miatt, akik Nandiban kávétermelésből élnek. Kenya a világ kávétermésének mindössze 6 százalékát adja, ennek is csupán elenyésző hányada a Zawadi, jelentősége mégis óriási abban a vonatkozásban, hogy az ország vidéki régióiban csak a legutóbbi időkben kezd változni valami:

a kultúra egyre megengedőbb a nőkkel, akik saját földet vagy kávéültetvényt szeretnének.

Az idáig vezető út azonban legalább annyira hosszú és göröngyös volt, mint a hegyi utak, amelyek ezekhez a nők által irányított farmokhoz vezetnek, és még mindig rengeteg a teendő a valódi függetlenség és egyenlőség kivívásáig, írja a cikk. Ám ezek az inspiráló asszonyok a világnak azon a táján születtek, amely a legjobb maratonistákat adta – és ők még épp csak hogy elhagyták a startvonalat.

A változás szele

Az érdeklődő számos megindító történettel találkozhat, ha veszi a fáradságot, és a kis farmok sikere mögé néz.

„A Woman in Coffe projekt koldusból tervezővé változtatott” – fogalmazott a hatgyerekes, ötvenéves Rhoda Biy.

A fent említett projekt keretében ugyanis a nők férjük kávébokrainak egy részét kapták meg, azért, hogy ahelyett, hogy otthon vagy a földeken ingyen dolgoznának egész életükben, lehetőséget kapjanak a saját jövedelemszerzésre. Igaz, hogy a napjuk hajnali ötkor indul, és ritkán ér véget este 10 előtt, de végre rendelkeznek némi saját pénzzel, és nem kell mindenért könyörögniük. A férfiak és a nők továbbra is vállvetve dolgoznak, ám a hasznot immár közösen aratják le, és ez úgy tűnik, mindkét félnek jó megoldás.

Mindenki nyer

Habár egyes adatok szerint az otthoni és a farmon való munka körülbelül 70 százalékát a nők végezték, egészen a legutóbbi időkig csak a férfiak kaptak pénzt azért, ha a kávé végül a felvásárlóhoz ért. Nem volt szokatlan jelenség az sem, hogy a fizetséggel a férfi aztán felszívódott, s csak akkor bukkant fel újra, amikor a pénz nagy része már elfogyott – az asszonyoknak sokszor igencsak élelmesnek és talpraesettnek kellett lennie ahhoz, hogy egyáltalán lássanak valamit a munkájuk ellenértékéből.

„A viták mindennaposak voltak: a férfi bement az irodába, hogy felvegye a pénzt, a nőnek pedig kint kellett várnia. A szövetkezetünkhöz fegyveres rendőrt kellett hívni ezeken a napokon, s ebben nem volt semmi különös” – meséli a Kibukwo szövetkezet egyik vezetője, Shadrack Suge.

Az ilyen történetek teljesen szokványosak a régióban. Azonban a megfelelően el nem ismert munka és a kevés ösztönzés idővel ahhoz vezetett, hogy a nők egyre kevésbé dolgoztak odaadóan a kávécserjék körül. A termelés kínlódott, ez pedig az egész közösségre, és a profitra is kihatott. Ekkor született meg a Women in Coffee gondolata.

„Azon tanakodtunk, hogyan lehetne változtatni azon a szégyenletes helyzeten, hogy a családfenntartók hagyják éhezni a feleségüket, a gyermekeiket, illetve hogy nem értékelik azt a munkát, amit az asszonyok végeznek” – magyarázza a szomszédos szövetkezeti társulás, a Kabng’etuny elnöke, Samson Koskei.

A Zawadi szuahéli nyelven annyit tesz: ajándék. Koskei 2012 júliusában jött elő az ötlettel, hogy a férfiak megoszthatnák cserjéik egy részét. „Az első megbeszélés nem alakult túl jól, mert lényegében arra kértük a férfiakat, hogy vagyonuk egy részét adják nők kezébe” – idézi fel a kezdeteket. „Az egyikük egyenesen így fogalmazott: ’Nem zárhatnak ki a saját örökségemből; még élek!’” Attól is féltek, hogy feleségeik majd elherdálják a keresetüket, vagy elszöknek otthonról frissen felfedezett függetlenségük miatt.

Hogy csillapítsa a kedélyeket, Koskei és néhány társa jó példával járt elől: saját feleségeiknek adtak néhány kávécserjét, melynek eredményeként az asszonyok regisztráltathatták magukat a szövetkezetekben, saját bankszámlát nyithattak, és végső soron végre közvetlen jövedelemhez juthattak a kávéeladásokból. Abban az évben – először az életben – férfiak és nők már egymás mellett várakoztak a fizetségükért.

Úgy tudni, hogy a feleségeknek adományozható kávécserjék száma minimálisan nagyjából 50 körül alakul, míg a férfiak fejenként átlagosan 3-400 növényt birtokolnak. Azonban a projekt csodás sikerrel fut:

mára több mint 500 kisgazda kávétermelő nőt regisztráltak a térségben, akik átlagosan 250 bokrot birtokolnak fejenként.

Elképesztő módon a megtermelt kávé 70 százaléka most prémium minőségű – ez hatalmas ugrás a kezdeti 25%-hoz képest. A nők emellett csaknem a dupláját termelik a bokronkénti kávécseresznye mennyiségnek, áll a legutóbbi Fairtrade jelentésben.

A ma már saját munkájukat irányító, képzett és ösztönzött nők sok esetben kevesebb növényükből képesek nagyobb mennyiségű termést produkálni, mint a több cserjével rendelkező férfiak – ez pedig a nemek közötti egészséges versenyhez vezetett. S ami talán még ennél is fontosabb, szép lassan megváltoznak a családon belüli viszonyok is.

„Régebben a férfiak a jövedelmük egy részét gondolkodás nélkül elköltötték üdítőkre, vagy kölcsönadták a barátaiknak, ami azt jelentette, hogy nem maradt pénz például a gyerekek iskolai költségeire” – ecseteli a Kibukwo szövetkezet elnöke, Haron Biy. „De gyorsan rájöttünk, hogy ha a feleségünknek adjuk a pénzt, ő okosan kezeli. Tudjuk, hogy változnunk kell, és van mit tanulnunk tőlük. A nők sokkal produktívabbak, és mindent beleadnak.”

A férfiak sorra osztják meg történeteiket: egyikük bevallotta a feleségének, hogy el kell adniuk az egyetlen tehenüket, hogy lányuk iskolai költségeit fedezhessék, de az asszony azt ki tudta fizetni a saját pénzéből, így a család megtarthatta az egyetlen tejforrását. Egy másik férfi beismerte: „Attól félek, hogy a gyerekeim később majd a fejemhez vágják, hogy csak az anyjuk fizette az iskolát, úgyhogy ez motivál.”

Az alapoktól kell építkezni

A Fairtrade a Women in Coffee sikerének egyik alapja. Az alapítvány legfőbb célkitűzései közé tartozik ugyanis az esélyegyenlőség lehetőségének megteremtése azoknál a szövetkezeteknél, amelyekkel együtt dolgozik. Képzésekkel és szerszámok biztosításával segíti a rászorulókat, akik végre látják a kiutat a kilátástalanságból. Habár a programban résztvevő nőkből szinte sugárzik az optimizmus, még számos tennivaló akad, hiszen kihívásokból és igazságtalanságból akad bőven – ennek oka nem utolsósorban az, hogy a kávétermelők (legyenek férfiak vagy nők) az ellátási lánc legalján helyezkednek el.

A kávé a világ második legtöbbször gazdát cserélő árucikke a nyersolaj után, amely a New York-i Árutőzsdén 100 milliárd dollárt ér. A farmereknek azonban közel sem ennyire értékes:

ők általában a kiskereskedelmi ár kevesebb, mint 10 százalékát kapják kézhez egy doboz kávéból, miután az összes közvetítő levette a saját jutalékát.

Ez azt is jelenti, hogy a termelők egy része soha életében nem kóstolja meg a saját maga által termelt növényből készült kávét; többségük egyszerűen nem engedheti meg magának. Ráadásul a termést az időjárás is tizedeli, a farmereknek pedig nincsenek megfelelő erőforrásaik arra, hogy ültetvényeiket a kellő infrastruktúrával felszerelve megvédjék például a klímaváltozástól.

Azoknak, akik a hitelesítő tanúsítványok – mint amilyen például a Fairtrade – hatékonyságával kapcsolatban kissé szkeptikusak, a Women in Coffee program tökéletes példával szolgálhat arra, hogy milyen messze ható előnyei lehetnek az emberi erőforrásokba való befektetésnek, illetve a jövőkép hosszú távú meghatározásának, írja az Independent. A cikk hozzáteszi:

habár a Zawadi egyelőre csak Kenyában megvásárolható, de ha – mint a legnagyobb piaci erő – a fogyasztók világszerte összefognak, a nőket is egyre kevésbé fogják kihasználni, és sokkal több lehetőséghez juthatnak.

Érdemes tehát mindig keresni a Fairtrade – vagy más hasonló – tanúsítvánnyal ellátott termékeket; ez egy olyan ajándék tőlünk, amelyet minden egyes nap, egy egyszerű választással adhatunk.