Életmód

Orbán Szilvia

2020. augusztus 18.

Piknikezni jó! De jól piknikezni is tudni kell. A szabadban elköltött, kirándulással egybekötött étkezéseknek világszerte új kedvelői bázisa alakult ki mostanában.

Az elmúlt hónapokkal a hátunk mögött, úgy tűnik, még többen keresnek kikapcsolódást a természetben – s a kiruccanásokra persze némi elemózsiára is szükség van. De nem feltétlenül csak szendvicsekre kell gondolni, ha egy kis kirándulásra készülünk, hiszen a hátizsákokba, piknikkosarakba még annyi más finomság is kerülhet!

Egy kis pikniktörténelem

De mindenekelőtt: nézzük, hogyan változtak a piknikezési szokások az elmúlt 100 év során?

„Bár a változatosság a kezdetektől a piknikezés egyik fő jellegzetessége volt, a kultúrák keveredése és az idegen ízek megjelenése manapság tovább bővíti a lehetőségeinket” – magyarázta Polly Russell a brit Mirrornak. „Egyes ételek persze ma már kevéssé népszerűek, ha kirándulásra készülünk: manapság nem nagyon csomagolunk magunknak marhanyelvet, vagy régimódi gyümölcskenyeret, sem kandírozott gyümölcsöket.”


A harmincas években már egyre többen rendelkeztek autóval, ami lehetővé tette, hogy a családok hosszabb, akár egész napos kirándulásokra is elinduljanak. Egy ilyen kiruccanásra pedig már étellel is készülni kellett, így a gondos háziasszony az első időkben főként hideg sültekkel pakolta meg a kosarát – meséli Russell. Aztán a negyvenes években, s főként a háború alatt, a piknikezésre is – ami ugyan megmaradt a mindennapok félelmei elöli menekülés és a pihenés olcsó, könnyen megvalósítható módjának, de – árnyékot vetett a fejadagok bevezetése, így a kosarakba több otthon termesztett zöldség került.


A ma kedvencei

A mai családok a szokásos szendvicseken túl hummuszt, falafelt, sőt, sushit is csomagolnak egy-egy kisebb kiruccanásra – legalábbis ez derül ki egy új tanulmányból, amelyet 2000 felnőtt bevonásával végeztek

A felmérést – amelyet egy brit sütőipari vállalat, a Warburton végeztetett el – arra jutott, hogy a britek piknikszokásai jelentősen megváltoztak az elmúlt néhány évtizedben.

A mai gasztrotrendeknek megfelelően egy ma kirándulni induló család több húsmentes harapnivalót készít (akár vega roládokat, pitéket, akár salátákat), de nagy kedvencek lettek a tapas-stílusú finomságok, az olajbogyók, a chutneyk is.

A kenyérféléket a szokásos szeletek mellett (sőt inkább helyett) a különféle laposkenyerek, piták, bagelek és focacciák is képviselik.

Azt azért kijelenthetjük, hogy a szendvicsek még mindig nagyon jól tartják magukat: az emberek 58 százaléka továbbra is úgy gondolja, hogy szendvicsek nélkül nem piknik a piknik.


A régi brit favoritok közül még mindig népszerű a skót tojás (kolbászhússal bevont, zsemlemorzsába forgatott és kisütött keménytojás), de az egykor hatalmas kedvencnek számító gyümölcszseléket és -kenyereket a ma embere már inkább kekszekre, fánkokra és brownie-kra cserélte. A chipsek régi-új kedvencek, bár ma szívesebben választunk különlegesebb ízesítéseket, míg a felcsíkozott, különféle szószokba mártogatható friss zöldségek egyértelműen az elmúlt években lettek ennyire kedvelt piknikfogások.

A kutatás rámutatott arra is, hogy sok múlik az adott kor termékkínálatán, illetve új konyhai találmányainak befolyásán is.

Az előrecsomagolt szendvicsek először a nyolcvanas években jelentek meg Nagy-Britanniában, míg a zacskós, előkészített saláták a kilencvenes évektől elérhetők.

Azóta mindkét termékcsoport népszerű pikniktermékké vált az angoloknál. A csomagolástechnikában is számos változás történt az elmúlt évszázadban. A 20-as években például megjelent a termosz, az ötvenes években a jégakku, a 60-as évekhez pedig a Tupperware edények felbukkanása köthető. Mindez nagyban befolyásolta, illetve a mai napig befolyásolja piknikezési szokásainkat.

A megkérdezettek 38 százaléka még ma is visz termoszt a kiruccanásokra, 46 százalékuk csomagol Tupperware-be vagy hasonló edényekbe, és a piknikezők kétharmada még mindig szívesen pakol hűtőtáskákba. A válaszadók ötöde borral is készül a piknikhez, melyhez nyolcaduk még műanyag borospoharakat is pakol.

A hagyományos is népszerű

A modern változatok ellenére a megkérdezettek 41 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a hagyományos ételeket – hideg sültek, skót tojás – jobban kedveli. Sőt, a válaszadók csaknem fele szívesen készíti el maga a falatozás elemeit. 43 százalékuk készít ilyen alkalomra kolbásztekercset, 35 százalék valamilyen quiche-t, és csaknem ugyanennyien sütnek pogácsát.

A kutatás szerint a megkérdezettek 46 százaléka gondolja úgy, hogy a piknikezés tipikusan brit dolog, és az idők végéig kedvelt tevékenység marad a szigetországban. Amikor arról kérdezték őket, mi a vonzó a piknikben, a válaszadók 60 százaléka a nyári életérzést, ugyanennyien a szabadtéri étkezés élményét, 35 százalékuk pedig a közösségi aspektusokat jelölte meg.


Piknik és szociális távolságtartás

A OnePoll által lebonyolított kutatás valamelyest a járványügyi korlátozások hatását is vizsgálta. A válaszadók negyede nyilatkozott úgy, hogy az önkéntes karantén ideje alatt piknikezett – igaz, kétharmaduk a saját kertjében. Az emberek 65 százaléka piknikezett olyanokkal is az elmúlt időszakban – a biztonsági előírásokat betartva – akik nem tartoztak szorosan a szűk családjukhoz, sokan ezt a megoldást találták ki az étterembe járás helyett.

A megkérdezettek 27 százaléka gondolja úgy, hogy a piknikezés azért vált egyre népszerűbbé az utóbbi időben, mert sokan a hetekig hiányzó közösségi élmény egyik könnyen és biztonsággal megvalósítható alternatíváját látják benne.

„A brit időjárás szeszélyessége ellenére, az emberek töretlenül imádnak piknikezni” – fogalmaz a gasztrotörténész. „Ha végignézzük, mi történt a kiruccanásokon a sült fajdokkal és egész sonkákkal jellemzett 30-as évekbeli pazar lakomáktól a mai, műanyag dobozokba adagolt sajttekercsek és dobozos italok korszakáig, sok mindent megtudhatunk a britek ízlésváltozásáról. S bár mindig vannak újoncok a kosárban – tésztasaláták, kebabok – de a nagy kedvencek, a szendvicseknek vagy a sós lepényeknek még mindig bérelt helyük van a pikniktakarón.”

Pikniktények

  1. A piknik szó francia eredetű, jelentése: csipegetni.
  2. A piknik maga is francia közvetítéssel érkezett a britekhez, a Francia Forradalmat követően.
  3. Francia arisztokrata emigránsok 1801-ben alapították meg a Pic Nic Társaságot. A tagok rendszeresen összegyűltek egy beltéri, londoni helyszínen, a feltétel az volt, hogy mindenkinek kellett vinnie egy-egy fogást, illetve 6-6 palack bort.
  4. A piknikezés a legnépszerűbb brit írók (Austen, Trollope, Dickens) műveiben is gyakran feltűnik.
  5. A piknikezés a 30-as években annyira népszerűvé vált, hogy bizonyos autómárkák a járművüket külön piknikkosár-tartó polccal és szíjjal látták el hátul.


Toplista

A kutatás szerint ezek a britek kedvenc piknikételei manapság. Inspirálódni ér!

  • chips
  • szendvics
  • kolbásztekercs
  • koktélparadicsom
  • tekercsek
  • (sertés)húsos pite
  • skót tojás
  • sajtszeletek
  • koktél/mini kolbász, virsli
  • keménytojás
  • káposztasaláta
  • quiche
  • bagett
  • krumplisaláta
  • csirkecomb
  • sült hús
  • répa rudacskák
  • tésztasaláta
  • mártogatósok
  • wrap-ek
  • sós kekszek, krékerek
  • hummusz
  • pizza
  • olajbogyó
  • olajos magvak
  • Cornish pasties (cornwalli, zöldséggel-hússal töltött vajastészta-zseb)
  • kenyérrúd
  • sajtos pogácsa
  • töltött péksütemények
  • zellercsíkok
  • sós lepények (pl. karamellizált hagymás lepény)
  • pita
  • chutney
  • vega „húsos” tekercs
  • pate, pástétom
  • bagel
  • görög saláta
  • laposkenyér
  • fetasaláta
  • falafel
  • vegapite
  • avokádósaláta
  • spanyol tortilla
  • töltött paprikák
  • focaccia
  • sushi
  • quinoa saláta
  • Waldorf saláta
  • disznóbab saláta

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra