A terroir jelenti a klíma, mikroklíma, a talaj geológiai adottságai mellett a dűlők fekvését, a szőlőfajtákat. De milyen bort ad a mészkő, a lösz, a bazalt, a homokkő, az andezit, vagy ezek keveréke? Sorozatunk a terroir titkaira keresi a választ.
Löszön és löszös kőzeteken kiváló szőlőtalaj keletkezik. A meleg lösztalaj elsőrendű vörösborokat teremhet. A lösz maga finomszemcsés, szélfútta üledék, amely a jégkorszak során képződött. Igen sok fajtáját ismerjük, például a kevésbé kötött homokos vályogot, a kötött vályogot, a kevés meszet tartalmazó, mocsári vagy átmosott löszt, futóhomokkal keveredett löszt stb. A lösz aktív mészben gazdag üledék, mésztartalma általában 20% körüli. Ezért is találunk nem erőteljes, sokkal inkább játékos és eleven savakat a számottevő mésztartalmú löszös talajok boraiban. Az aktív mésztartalom ugyanis segít a savak kiépítésében. A humuszos, homokkal kevert vályogos lösz igen jó szőlőtalaj:
ezen jellegzetesebb, testesebb, savban és színanyagban viszonylag gazdagabb, állóképesebb borokat kapunk,
mint a gyenge homoktalajokon. A meleg lösztalajon a vörösborok minősége rendszerint felülmúlja a fehérborokét.
Hazai löszkörkép
Hegyvidéki löszön teremnek az Ászár-Neszmélyi, a Pannonhalmi és Balatonmelléki (korábban Zalai) borvidékek borai. Ezeknek a tájaknak a borai tipikus „északi” borok, hiszen a Dunántúl északi–nyugati részének mérsékelten nedves-hűvös éghajlata kedvez az illatokban és aromákban gazdag, élénk, friss, jó savú, „karcsú” borok megszületésének. Jelentős különbség mutatkozik a Balatonmelléke egyes körzeteinek borai között, mivel szemben az északiakkal, a délen fekvő Muravidék borai testesebbek, alkoholosabbak, néha maradékcukor is van bennük, emlékeztetve ezzel a Muravidék szlovéniai részének boraira.
A szintén jórészt löszön termett Dél-balatoni borvidék gyümölcsös, illatokban, aromákban gazdag, könnyű, karcsú fehérborait karakteres, de nem bántó savak jellemzik. A vörösborok gyakran lágyak, közepes tannintartalommal. A Tolnai és Szekszárdi borvidékek, amelyek földtani felépítésükben szinte azonosak, a mészben relatíve szegényebb, homokos lösz- és vályogtalajaik miatt szelídebb savtartalmú, néha lágy fehérborokat teremnek – emiatt a szekszárdi fehérborok soha nem érték el azt a közkedveltséget, mint a vörösek. A testes szekszárdi vörösborok magas savtartalmát – a hiányzó talajfeltételek ellenére – a termesztett kékszőlőfajták természetes csersavtartalma és a hosszú, héjon történő erjesztés biztosítja.
A Duna túlpartján, Hajós környékén szintén ennek a masszív lösztakarónak egy részét fedezzük fel a szőlőültetvényekben. Itt mások a domborzati viszonyok, jóval szelídebb minden, de a borok minősége jó esetben a szekszárdihoz mérhető.
Különbség lösz és lösz között
A nemzetközi színtéren olyan híres borok is teremnek lösztalajokon, mint a Kamptal szépséges rizlingjei vagy az egyesült államokbeli Walla Walla völgy borai.
Bárhol járjunk is, számít az, hogy a felső vagy éppen rétegesen elhelyezkedő löszrétegek mellett mi alkotja még a terroir-t.
Nem véletlen, hogy Vida Péterék Szekszárdon portfóliójuk viszonylag új tagjának a LÖSZ nevet adták. Pontosan a termőhelyi izgalmakat és fineszt szerették volna megmutatni. A bor eleven savai ékes bizonyítékai annak, hogy bizony a lösz nem unalmas. Kedves és szerethető, viszonylag könnyen érő, de jól érlelhető borokat ad.
Szekszárd dűlőit már évek óta kóstolgathatjuk a palackban, talán a legelsők között a Porkoláb-völgy, Hidaspetre, Görögszó, Iván-völgy, Bati kereszt, Bodzás, és persze a sajnálatos módon megcsonkított
és megkurtított Bakta boraiban. És ha valaki nem hinne abban, hogy ez a talaj is komoly különbségeket
rejt, kóstoljon össze egy Iván-völgyi, egy Görögszóból érkező és mondjuk egy Hidaspetre kékfrankost vagy cabernet franc-t.
A vörös agyag vagy éppen a mész nagyobb aránya megváltoztatja a borok karakterét. Ebbe a folyamatba természetesen a szőlőfajta is beleszól. A Görögszó borait mély tónusok jellemzik, a Hidaspetre rendszerint szép savakat és határozott gyümölcsösséget kínál, míg az Iván-völgy borai gyakran határozott krémes textúrát mutatnak. Ami a termelő számára nem játék, az a fogyasztók oldalán kifejezetten kellemes időtöltés. Ízlelőbimbóink, szenzorikus érzékszerveink pallérozására is kitűnő gyakorlat egy efféle összehasonlítás.
A Szekszárd környéki dűlők némelyike mélyutakon közelíthető meg, ahol itt-ott akár 4-5 méteres löszfalak között is autózhat vagy sétálhat a borkedvelő turista. És ha netán el is fáradnánk a sétában, a domb tetején egész biztosan találunk egy pincét, ahol kadarka, kékfrankos vagy egy jó bikavér vár. Talán házi sós kiflivel vagy más finom kelt tésztával, sőt kakaspörkölttel,vadassal, vagy sváb módra kemencében sütött csülökkel.