Nagyböjtről nem esik szó az evangéliumokban, és az utolsó vacsora sem a zöldcsütörtök jegyében telt. Jézus tanítványaival a páskát ünnepelte - bárány, kenyér és bor került terítékre. De több is történt ezen az asztalon, itt kapcsolódott össze a pészach, a húsvét és a kereszténység legfontosabb hagyománya, az úrvacsora.

Az ünnepkörhöz kapcsolódó ételek erős jelentést hordoznak, erről a szimbolikáról mesél Fráter Erzsébet biológus, a Biblia ételei és a Biblia növényei könyvek szerzője.

A karácsony ugyan nem bibliai eredetű ünnep, de mi a helyzet a húsvéttal?

A húsvét teljes mértékben bibliai eredetű, sőt, Jézus feltámadása miatt a kereszténység legnagyobb örömünnepe. Pont ezért is lenne fontos, hogy a keresztények jobban fókuszáljanak az eredeti jelentésére és tudjanak igazán örülni.

Jézus, bár tudta, hogy mi következik, mégis azt mondja a tanítványainak, hogy ‘Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a vacsorát’,

ő a drámai körülmények ellenére is örömlakomára készült. Nekünk is jó lenne visszatérni az ünnep eredeti üzenetéhez, nem pedig hagyni, hogy a nyúl, a húsvéti ajándékozás és dekoráció rárakódjon és elvonja a figyelmet a feltámadás jelentőségéről.

Az utolsó vacsora estéje egybeesett a zsidó pészach (páska) első estéjével, hogyan kapcsolódik a páska és a húsvét egymáshoz?   

Hogy megértsük a kettő közti kapcsolatot, előbb a pészachot kell vizsgálnunk. Ez az emberiség legősibb megszakítás nélküli ünnepe, Mózes korától része a hagyományaiknak, a vallásos zsidók számára ma is ez az év egyik legfontosabb eseménye. Pészachkor a zsidó nép Egyiptomból való szabadulására emlékeznek. A hálaünnep fontosságát az is jelzi, hogy az Ó-, és az Újszövetség is rendre megemlékezik, hogy a nép mikor és hogyan tartotta meg. A Bibliai időkben érvényes előírások szerint évente három zarándokünnepet tartottak - ebből az egyik alkalom a pészach ideje volt -, amikor minden 12 évnél idősebb zsidó férfinak fel kell látogatnia a jeruzsálemi Templomba. Jézus, aki maga is zsidó családba született, megtartotta a hagyományokat, a Szentírásból tudjuk, hogy utolsó földi napjait Jeruzsálemben töltötte. Itt költötte el a páskavacsorát is, tanítványai körében.

A páska ünnepe a széderestével kezdődik, ez egy szertartásos, mégis nagyon bensőséges vacsora, ami már Jézus idejére kialakult rendet követett. Erről az evangéliumok leírásában is olvashatunk. A korabeli időkben három szimbolikus jelentőségű étel és négy pohár bor alkotta az ünnepi vacsora gerincét, amit előírás szerinti sorrendben és módon fogyasztottak el. A széderestéhez kapcsolódó ételek és szokások szimbolikáját vizsgálva pedig eljutunk a megígért Megváltóhoz.

Hogyan zajlott a szédereste, mi került az asztalra?

A legfőbb étel maga a bárány, aminek tökéletesnek kellett lennie. Ez a páskabárány utalt arra a bárányra, amit Egyiptomban a kivonulás előtti estén a zsidóknak családonként le kellett vágniuk, és a vérével megkenni az ajtófélfát.

Aki hittel megcselekedte, annak a házát elkerülte a tizedik csapás.

A pészach szó héberül egyébként ‘elkerülést’ jelent.

A másik fontos étel a keletlen kenyér. Macesz néven ismert, magyarul gyakran pászkaként (pészach - páska - pászka) említjük. A kovásztalan kenyérrel arra emlékeznek, hogy Egyiptomból hirtelen gyorsasággal kellett elindulniuk, kelesztésre nem volt idő. A kovász az erjedést, bűnt szimbolizálja, a zsidó szokás szerint minden kovászosat ünnep előtt el kell távolítani a házakból.

Szintén a kezdetektől része a vacsorának a keserűfű, ami a rabszolgaság kínjainak emlékét testesíti meg. Egyiptomban, valamint a Közel-Kelet félsivatagos vidékén, ahol a zsidó nép vándorolt mielőtt elérték a Szentföldet, van egy őshonos, keserűsaláta nevű növény, feltehetően ez volt a korabeli páskavacsorák alkotóeleme. Ez egy, a pongyola pitypanghoz, más néven gyermekláncfűhöz hasonló növény, aminek a levele ehető, de kesernyés ízű. Kisázsiában és a Mediterráneumban honos, a jelenkori pészachi lakomákon a torma, rukkola, és egyéb salátafélék váltották és alkotják a keserű elemet.

És mi a szerepe a négy pohár bornak?

Mindegyik pohár bor külön jelentést hordoz: kiválasztás, megszabadítás, megváltás, néppé fogadás. A szédereste folyamán az egyes poharak kihörpintése közben emlékeznek a szabadulás történetére, megeszik a vacsorát, zsoltárokat énekelnek, hálaadó imákat mondanak. A vacsora folyamán Jézus az egyik pohár bor után mondta, hogy

“Igyatok ebből mindnyájan. Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára”.

Teológusok szerint ez a harmadik pohár lehetett, ami a megváltásra, és a Messiásra utal. A negyedik a néppé fogadás pohara, ami egyúttal a második eljövetelére is utalhat. Ezt az utolsó vacsorán már nem itta ki.

Az utolsó vacsorából eredezteti a kereszténység a két szín alatti áldozás, vagyis az úrvacsora hagyományát, aminek a jegyei a kenyér és a bor. Hogyhogy nem a teljes páskavacsora szokását vette át a kereszténység?

Pál leveleiben úgy olvassuk, hogy az első gyülekezetek naponta házanként együtt ettek és tartottak úrvacsorát. Az őskereszténység idején feltételezhetjük, hogy az úrvacsorának inkább volt igazi vacsora jellege, Pál apostol meg is feddi a gyülekezetet, hogy egyesek dőzsölnek, miközben elnézik, hogy a testvéreiknek nincs mit ennie. Az egyházi liturgiák később egyre inkább a kenyérre és a borra korlátozták az úrvacsorát, hisz maga Jézus emelte ki ezt a két elemet a többi közül, és ezekhez fűzött magyarázatot.

Sok az átfedés a páskavacsora és a mai húsvéti menü között, a bárány, a torma, a salátafélék mindkét asztal klasszikus szereplői. A tojás viszont hiányzik a felsorolásból, ez soha nem is volt része a páskalakomának?

Hogy egy nép számára mi válik szimbolikus étellé, abban az is közrejátszik, hogy mi érhető el. A zsidók a diaszpórában is megtartották hagyományaikat, az egymás mellett élés során a közösségek ünneplési szokásai is hatottak egymásra. Nálunk a bárány azért maradhatott része a húsvéti menünek, mert Magyarország területe jó és alkalmas a juhtenyésztésre, könnyen be tudták szerezni. A tojás érdekes kérdés, mert bár a Biblia nem köti a páskához, a zsidóknál is elterjedtté vált tojással kezdeni a széderesti étkezést. Ezt a szokást feltehetően a rómaiaktól vették át.

A Római Birodalomban a lakomákat általában tojásétellel kezdték, innen is a mondás, “ab ovo usque ad mala”, tojástól az almáig, vagyis elejétől a végéig. A főtt tojásnak tehát állandó helye lett a mai szédertálakon, sós vízbe mártva kezdik meg az ünnepi étkezést.

A tojás a valami új, valaminek a kezdetét szimbolizálja, a sós víz pedig a rabszolgamunka sós könnyeire utalhat.

Érdekes, hogy a ünnepben milyen fontos szerep jut a keserűségre való emlékezésnek, de valószínűleg még erősebben segít megélni a hálát is.
Hasonló elgondolás állhat a nagyböjti előírás mögött is?

Böjtről van szó a Bibliában de Jézus idejében nem tartottak sok, kötelezően előírt közösségi böjtöt. Jézusról olvassuk, hogy, negyven napig böjtölt a pusztában, de egyedül, és nem a keresztre feszítése, hanem messiási szolgálatba lépése előtt. Tanításaiban is arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek gondolkodásmódját ne a külső szokások határozzák meg.

Ne gondoljuk azt, hogy ha végigviszünk egy böjtöt, akkor elvégeztük, amit Isten ránk bízott. Az étkezés nem visz minket Istenhez közelebb. Nyugodtan tartsuk meg a számunkra kedves étkezési szokásokat, ünnepeljük, vagy éppen böjtöljünk, de ne tévesszük össze a dolgokat, nem ez a fontos, hanem a Jézussal való személyes kapcsolat. Ő maga mondta: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg.”