Életmód

Orbán Szilvia

2021. augusztus 25.

Lassan itt az ősz, ami azt is jelenti, hogy indul az iskola. Szülőként vegyes érzelmekkel várjuk a szeptembert, de a sok teendő között fontos odafigyelni a gyerekek ellenállóképességének felturbózására is.

Iskolai tanszerek, tornacipő, új kabát, menő füzetcímke – ami a gyereknek csupa izgalom és móka, az a szülőnek sokszor extra zsonglőrködés pénzzel, idővel. Ráadásul a hosszú ideje a hátunkban lihegő világjárvány sem segít, hogy a sulikezdést nyugalmasan, de legalábbis rezignált összeszedettséggel várjuk.


Az adott körülmények miatt viszont talán még fontosabb, hogy a gyerekek immunrendszerét megfelelően felkészítsük az őszi időszakra. A gyakori és alapos kézmosás fontosságát például nem lehet eléggé hangsúlyozni, de az alapvető teendőkön kívül is sok dolgot tehetünk azért, hogy a gyerek, s ezáltal az egész család ellenállóbban vágjon bele az új tanévbe. Mutatunk pár tippet, mire érdemes most odafigyelni.


Nem mindegy, milyen színű az étel, amit eszünk

Ne felejtsük: a színes növények – legfőképpen

a zöld leveles zöldségfélék, a keresztesvirágúak, a citrusok, a mély árnyalatú bogyók, a paradicsomok és az édesburgonyák

– az ellenállóképesség javításával összefüggésbe hozott, gazdag tápanyagtartalmuk (C- és D-vitamin, szelén, cink) miatt, segítik az immunsejtek működését.


A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy a kicsik uzsonnás dobozába több bogyós gyümölcsöt és répát pakolunk, snack gyanánt pedig inkább gyümölcsöt és egészséges zsírokban gazdag alternatívákat (klasszikus példa az alma és a mogyoróvaj) kínálunk. A levesek és raguk készüljenek minél több zöldséggel. A szakemberek szerint sokat segít az egészséges ételek elfogadásában, ha a gyerek tőlünk is ezt látja, illetve ha együtt vásárolunk és főzünk velük.

A jó emésztés az alap

Egy ideje már tudjuk, hogy az immunrendszer túlnyomórészt a bélrendszerben tevékenykedik. Ha az emésztőrendszer erős és egészséges, nagy eséllyel az ellenállóképességgel sem lesz komoly baj. A színes, növényi alapú ételek nemcsak immunerősítő hatásuk miatt fontosak, hanem azért is, mert sok rostot tartalmaznak – az élelmi rostokban gazdag étrend és a bélrendszer egészsége között pedig szoros az összefüggés. Az olyan ételek fogyasztásával, amelyek magas pre- és probiotikum-tartalmukról ismertek, szintén sokat tehetünk a bélflóra mikroorganizmusainak egészségéért.


Ha lehet, kínáljunk a gyerekeknek gyakran banánt, teljes kiőrlésű kenyeret (prebiotikumok), sajtot, joghurtot (probiotikumok). Ez utóbbiból mindig az édesítetlen, sima változatot válasszuk, amit aztán magunk is ízesíthetünk kis mézzel, bogyós gyümölcsökkel.

Édes álmok

A megfelelő alvás az egészséges immunrendszer egyik alappillére. Egy 2019-es tanulmány kimutatta, hogy az alvás segíti az ellenállóképesség szempontjából kulcsszereplő T-sejtek hatékonyabb működését. Egy másik, ikreken végzett kutatásból kiderült, hogy annak az ikernek, akitől megvonták az alvást, sokkal gyengébb lett az immunrendszere.


A jó alvást elősegíti a megfelelő hálókörnyezet. Az ágy legyen kényelmes, a hőmérséklet kellemes, legyenek sötétítők, amelyekkel a gyerekszobából kizárhatjuk a zavaró fényeket. Sok tudós véli úgy, hogy a stimulusmentesség is alapvető fontosságú, vagyis alvás előtt a gyerek már ne telefonozzon, tévézzen.

A minőség mellett nem árt a mennyiségre is odafigyelni: az ajánlások szerint egy 6-12 éves gyerek lehetőleg 9-12 órát aludjon, míg egy kamasznak 8-10 óra alvás az ideális.

Kezeljük a stresszt!

A szülőség sok tekintetben stresszes dolog – ezt alkalmanként mind érezzük és látjuk magunkon. A gyerekeknél sincs ez másként, időnként ők is feszültebbek. Tanulmányok igazolták, hogy ha a szervezet krónikus stresszben működik, egyre kevésbé reagál a gyulladásokra. Más tanulmányok arra figyelmeztetnek, hogy azoknak a gyerekeknek, akik a családjukban magas pszichológiai stressznek vannak kitéve, kevésbé működik az immunrendszere, és nehezebben veszik fel a harcot a fertőzésekkel.


Bátorítsuk a mozgást!

Az edzés és az immunrenszer közötti kapcsolat a mai napig nem tisztázott. Elképzelhető, hogy a testedzés többet árt, mint használ? Nos, a kutatások arra jutottak, hogy a kőkemény edzés valóban az egészséges ellenállóképesség ellen dolgozik – a gyerekek azonban szinte soha nincsenek kitéve ennyire extrém feltételeknek.

Tanulmányok bizonyítják ugyanakkor, hogy az immunrendszer egészsége szempontjából bármilyen átlagos intenzitású mozgás előnyösebb, mint a tespedés.


Fogjuk meg a gyerek kezét, állítsuk fel a kanapéról, a gépe elől, és igenis induljunk el kirándulni (vagy akár csak sétálni)! Egy mindennapos családi séta nem csak a gyerek testének és ellenállóképességének használ, de a sajátunknak is – nem beszélve a kedvező pszichológiai hatásokról.

Minden a példamutatással kezdődik

Már tudományosan is igazolták, hogy

gyermekünk egészséges szokásainak leghatásosabb előrejelzői mi magunk vagyunk.

Ha mi sok zöldséget eszünk és kerüljük a finomított gabonát, a túlontúl feldolgozott ételeket és a hozzáadott cukrot, a csemeténk is nagy valószínűséggel így tesz majd. Tény: az, hogy a gyerek olyan modellt lásson maga előtt, amelyben az egészségtudatos étkezés és a mozgás alapvető fontossággal bír, gyakorlatilag az egyik legkritikusabb tényező.


Az immunfunkciók szempontjából az egyik rossz szokásnak talán a többinél is fontosabb a szerepe: a dohányzás során termelődő, úgynevezett környezeti toxinok káros hatása ugyanis jelentősen befolyásolja az ellenállóképességet. Egy 2018-as tanulmány arra jutott, hogy

a passzív dohányos szervezetében gyulladások keletkeznek, miközben az immunitása jelentősen csökken.

Látható tehát, hogy saját rossz szokásainktól is kifejezetten érdemes megszabadulni, ha gyermekeink immunrendszerét szeretnénk erősíteni. Kell ennél jobb indok, hogy végre letegyük a cigit?

Mi a helyzet a bogyókkal?

Szülőként erős a kísértés, hogy a gyereknek C-vitamint, cinket vagy echinacea rágótablettát adjunk, de nem biztos, hogy ez a leghatékonyabb is, amit tehetünk: sok tudós szerint az immunrendszerre ugyanis jóval kisebb a hatásuk, mintha a fenti anyagokban gazdag ételeket vinnénk a szervezetbe.


A szakemberek szerint a felturbózás kifejezés sem helytálló. Szerintük ugyanis

nem egy általános felpumpálásra van szüksége a szervezetnek, sokkal inkább arra, hogy az egészséges immunrendszer a megfelelő időben épp a megfelelő választ adja egy fenyegetésre.

A bogyók, kapszulák és rágótabletták is segíthetnek, de talán még többet tehetünk azzal, ha ügyelünk a gyerek személyes higiéniájára, megfelelő testsúlyára, egészséges étrendjére, alvásminőségére és mozgásmennyiségére, állítják a szakértők.


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra