New York legjobb borszaküzleteiben ma külön sarkot szentelnek az osztrák boroknak. A forradalmi változáshoz nem kellett más, mint szigorú, kiskapuk nélküli bortörvény, technológiai innováció, világlátott borászok. Pedig egyszer már lenullázták a borvilágukat.

Gyenge évjárat volt az 1985-ös egész Ausztriában. A fagyos telet hűvös tavasz, gyenge virágzás és jégeső követte. Egy kémikus és három borász istent játszottak. Dietilénglikollal, közismert nevén fagyállóval tupírozták fel a gyengébb minőségű, kései szüretelésű borokat. Pedig tudták, hogy a glikol nagy mennyiségben végzetes agy-, máj- és vesekárosodást okozhat. Mivel a borok nagy részét Németországba exportálták, a német minőség-ellenőrzés leplezte le a hamisítást. A borokat megsemmisítették, a tetteseket börtönbe zárták. Egyikük nem sokkal az ítélet kihirdetése után öngyilkos lett. Abban az évben nem lehetett eladni egyetlen palack osztrák bort sem a külföldi piacokon.

Azt gondoltam: ezek után a szőlőket kivágják, és a tőkék helyét – mint a rómaiak Karthágó romjait – sóval szórják be. Két dolgot tanultam meg azóta. Az egyik, hogy Karthágót a valóságban sosem „sózták be”. A másik, ha ma választanom kell egy soproni vagy egy burgenlandi kékfrankos között, az utóbbira szavazok. Mérget veszek rá, hogy jobb. Burgenland négy régiójának – Neusiedlersee, Neusiedlersee-Hügelland, Mittelburgenland, Südburgenland – megvannak a maga emblematikus szőlőfajtái és borászai.

Neusiedlersee

A 7373 hektáros Neusiedlersee kontinentális klímájában az olaszrizling (Welschriesling) mellett a muscat ottonel és a chardonnay a fő fehér fajta, kékszőlőből pedig a zweigelt, a Blaufränkisch (kékfrankos), a cabernet sauvignon és a pinot noir képes egyediséget felmutatni. Hogy Illmitz és Apetlon neve felkerült a világ bortérképére, az Alois Krachernek és 48 évesen elhunyt fiának köszönhető. Ők voltak Burgenland Szepsy Istvánjai. A Fertő tó keleti partján az aszúsodásért felelős nemes penészgomba (botrytis cinerea) majdnem olyan jól érzi magát, mint Tokajban. Jól jött ez anno a Habsburgoknak, amikor a török megszállás alatt nem tudtak hozzájutni a tokajihoz. És bár Kracher junior az 1991-es évjárattal újraértelmezte a desszertborokat, azért a tokaji komplexitásával – nyilván elfogult vagyok – nem veszik fel a versenyt.

Neusiedlersee-Hügelland

Neusiedlersee-Hügelland a maga 3572 hektárjával a Fertő tó nyugati oldalán fekszik. A térség a monarchiában Ruszt–Pozsony–Soproni borvidék néven alkotott egységes régiót. Burgenland amúgy 1921-ben vált Ausztria részévé. Az Esterházy-család sokat tett a térségért: Kismarton 1622-ben került a tulajdonukba, azóta borászkodik itt a kékvérű família. Ma a 65 hektáros birtokon, a Lajta-hegység déli oldalain és a Ruszti-dombság dűlőiben túlnyomórészt kékszőlőt termesztenek. Ruszt neve úgy működik, mint Proust madeleine süteménye, édes emlékeket idéz. 1989-ben itt hozták létre a világ első német nyelvű borakadémiáját, a Weinakademiét, ahol mindenféle borszakértő diplomához, még a Master of Wine ranghoz is hozzájuthatunk, persze kellő kitartással. A Fertő tó nyugati oldala egész Ausztria legmelegebb borvidéke, amit alapvetően a pannon klíma ural kevés csapadékkal, sok napsütéssel.

Közép-Burgenland

Burgenland szívében kékfrankos dobog. Közép-Burgenlandot teljes joggal aposztrofálják Kékfrankosországként. A 2122 hektáron 70 százalékban Blaufränkisch terem. Az osztrákok 1875 óta hívják így a fajtát, amit korábban a szőlő alsóausztriai szülőhazája, Limberg után csak blauer limbergerként emlegettek. Hogy a kékfrankos képes felvenni a versenyt a divatos nemzetközi fajtákkal, azt a közép-burgenlandi borászok bizonyították be a világnak. Horitschon, Neckenmarkt és Deutschkreutz már nemcsak település-, hanem márkanév. Horitschon nevét egyébként mélyen bevéste a Weninger család a magyar tudatba, amikor Balfon is pincészetet nyitott. Idősebb és ifjabb Franz Weningernek oroszlánrésze van abban, hogy az átkosban savanyú lőrévé züllesztett kékfrankost nálunk is elkezdték ismét komolyan venni a borászok, nemcsak Sopronban, hanem Szekszárdon, sőt Villányban és néhányan Egerben is.

Az osztrákok nagy része láthatóan túljutott azon a dilemmán, amit Roland Velich, a Moric birtok frontembere így fogalmazott meg: „Folyton olyan kékfrankosokat kóstoltam, amelyek más borvidékek boraira emlékeztettek: piemonti borokra, burgundiai pinot noirra, észak-rhône-i syrah-ra.” Az osztrák kékfrankosnak ma már saját stílusa van.

2006-ban Közép-Burgenland is DAC-besorolást kapott, melynek értelmében a terroirspecifikus, gyümölcsös-fűszeres kékfrankosok három kategóriába sorolhatók. Amúgy minden régiónak megvan a saját, ehhez hasonló DAC-besorolása. DAC (Districtus Austriae Controllatus) megjelölést azok a borok kaphatnak, amelyekben egyértelműen megjelennek a származási helyre jellemző jegyek, vagyis amelyekben tükröződik a terroir. Így szeretnék elérni, hogy egy adott borvidék tipikus borai bizonyos stílusjegyek alapján felismerhetőek legyenek. Dél-Burgenland bora a már említett uhudler, amelyről a Magyar Konyha áprilisi számában, a 66. oldalon írunk. És hogy melyik bort vegyük első alkalommal? Szinte mindegy is. Menjünk be valamelyik borkereskedésbe (van belőlük több száz), és kóstolgassunk. Ajánlhatjuk a Leithaberg Vinothekot Purbachban, a heurigerek szomszédságában, de Andi Kollwentz borászatát is. Tőle származik a mondás: „Mindegy, mennyit iszunk, csak a fejünket ne veszítsük el.”