Események

Már lehet nevezni az augusztusi Balaton-átevezésre

2020. augusztus 16. - 2020. augusztus 16. Fonyód, Fonyódi Kutyás Strand

Már lehet nevezni az augusztusi Balaton-átevezésre Már lehet nevezni az idei Balaton-átevezésre, amelyre a koronavírus-járvány miatt elővigyázatosságból ezúttal

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának híre szerint kajakban, kenuban, SUP-on vagy akár sárkányhajóban lapátolva is megtehető majd a közel 10 kilométeres táv a vitorlásokból álló vízi folyosón keresztül, amely a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza.

Tavaly több mint 700 egységben 2000 résztvevő evezett.

A rajt és a cél helyszíne nem változik, Fonyódon a kutyás strand lesz a verseny központja, ahol a táv teljesítése után idén is szórakozási lehetőségek várják az átevezés közönségét.

"A jól bevált helyszínen és a verseny lebonyolításán nem változtatunk sokat, fontos újítás azonban, hogy idén a nevezés történhet teljesen online is, tehát aki előre gondolkodik, annak semmilyen papírt nem kell a helyszínen kitöltenie" - mondta Berényi Péter, szervezési igazgató.

"Ezúttal is javasoljuk az indulóknak a hajódepó használatát, a rajtszámok kiosztását már a verseny előtti szombaton elkezdjük, a hajókat pedig díjmentesen őrizzük a másnapi rajtig. Idén lesz ruhatár is, ezek a kényelmi szolgáltatások talán még felhőtlenebbé tehetik az augusztus 16-át a túraversenyen résztvevőknek és a nézőknek."

Az eseményre a balatonatevezes.hu oldalon lehet nevezni, vagy a  helyszínen az előző napon 12 és 17 óra, illetve a rendezvény napján 6.30 és 11 között.

- MTI -


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra