Salamon Csaba, kép: archív, Pixabay.com
2022. július 21.Az ázsiai büfék, szupermarketek mellett egyre több helyen látni matchával ízesített édességeket, italokat.
Kedvenc cukrászdánkban szembejöhet matchás fagyi, kézműves csokoládéműhelyekből is kerül ki matchás tábla vagy praliné, egy valamirevaló kávézó pedig szinte elképzelhetetlen matcha latte nélkül.
Aki arra tippel, hogy a matcha valami zöldtea-szerűség lehet, jól gondolja, zöldtea-porról van szó. A kínaiak kedvenc gyógynövénye, a tea tartósításának módszere már a Tang-dinasztia idején, az első évezredben kialakult. A leveleket gőzzel megpuhították, téglaformába préselték, így tárolták és kereskedtek vele. Felhasználáskor a szükséges mennyiséget megpirították és porrá törve keverték el forró vízzel. 
Japán fejlesztés
A teafogyasztás szokása a buddhizmus terjedésével került át Japánba. Eiszai japán buddhista szerzetes 1191-ben tért vissza Kínából, ekkor vitte magával az első tealeveleket. A tea a buddhista kolostorokban vált népszerűvé, a 16. században Szen no Rikjú dolgozta ki a teaszertartás részleteit. A japán matcha az ősi kínai teatéglák utóda, de előállításának módját a japánok a rájuk jellemző perfekcionizmussal fejlesztették tovább.
A matcha készítése már a szüret előtt három-négy héttel elkezdődik, ekkor a növényeket leárnyékolják, így a levelek színe sötétebb lesz, hatóanyag-tartalmuk megnő.
A naptól védett növények leveleiből is készülhet szálas tea, ennek neve gjokuro, megkülönböztetendő a normál, „árnyékolatlan” zöld teától (szencsa). Ha matcha a cél, először kiterítve megszárítják a leveleket (ennek a köztes állapotnak a neve tencsa), majd a szárak és erek eltávolítása után, kőmalomban óvatosan – hogy fel ne melegedjenek – porrá őrlik, így keletkezik a fűzöld, finom por, a matcha.
A japánok megkülönböztetik a teaital hígabb és sűrűbb változatát. Ha csak úgy elszürcsölnének egy teát, uszucsa készül, de a teaszertartáshoz mindenképpen a töményebb kojcsa szükséges. Mindkét esetben nem teljesen forró (kb. 70-80 fokra visszahűlt) vízzel öntik fel a szitált teaport, és egy bambusz habverővel (csaszen) keverik-habosítják a megfelelő állagúra.
A matchaital tehát lényegesen különbözik a szokásos teától: nem főzetről, hanem lényegében „tealevesről” beszélhetünk. Ennek megfelelően az íze is intenzívebb, kicsit spenótra, algára emlékeztet, és a tealevél minden alkotóeleme (klorofill, koffein, teanin, C-vitamin) bekerül a szervezetünkbe. 
A kommersz fanyar
A japán termékeknek három kategóriája létezik.
A drágák között is a legdrágább a szertartásokhoz is méltó, „ceremoniális” minőség.
A „prémium” kategória még szintén javasolt teaital készítéséhez, míg a harmadik, „főző” kategóriába sorolt termékeket ajánlják konyhai felhasználásra. Minél jobb a matcha, annál édeskésebb az íze, az alacsonyabb kategóriába soroltaknál a fanyar, kesernyés karakter jobban dominál. A japánok szerint a matcha fanyarsága és az édes íz jól kiegészítik egymást, ezért nemcsak sok édességet ízesítenek matchával, de a tea elkortyolgatása előtt is szívesen fogyasztanak valami édeset.
A boltokban kapható matcha minőségét több tényező is befolyásolja. A bokrok csúcsán előtörő friss hajtások finomabbak, mint az oldalt növő, kicsit már vaskosabb levelek, és a feldolgozás módja sem egyforma. Fontos megjegyezni, hogy mivel a matcha elnevezés nem védett, az átlagos termékek vélhetően kevésbé szofisztikált módszerekkel, szárított tealevelek egyszerű megőrlésével készülnek valahol az ázsiai kontinensen.
