Az alapokat édesanyjától tanulta Kishegyesen, de igazából akkor kezdett el komolyabban érdeklődni a sütés-főzés iránt, miután a Megasztár-győzelmet követően Budapestre költözött. Azóta viszont rendszeresen főz, szívesen kísérletezik, rajong az ázsiai konyháért, de persze a gyerekkori ízek is folyton "kísértik". Rúzsa Magdival beszélgettünk.

- Országjáró életet él, utazik egyik koncertről a másikra, sok időt tölt autóban, kisbuszban. Jut idő ilyenkor rendes étkezésre, vagy ez amolyan szükséges rossz, amin túl kell lenni?

- Valóban vannak időszakok, amikor rengeteget utazunk, és volt, hogy azon kaptam magam, hogy szinte csak a benzinkutakon tudok enni bármit, ami viszont huzamosabb ideig nem tesz jót. De, hogy valami jót is mondjak, előfordult például a nyáron, hogy elkészítettem itthon a finomságot ebédre - nyilván olyan mennyiségben, hogy a zenekarnak is jusson belőle -, bekerült a dobozba, majd a karos kosaramba, és elindultunk a koncertre. Amikor eljött az ebéd ideje, megálltunk egy benzinkútnál, ahol megkérdeztem a kiszolgáló lányokat, hogy megmelegítenék-e nekünk az ételt, és nagyon aranyosan azonnal segítettek. Úgyhogy végül is nem lehetetlen összehozni a dolgokat úgy, hogy az út közben fogyasztott étel házi és meleg is legyen egyszerre. Ezenkívül pedig az országot járva, hacsak tehetem, nem hagyom ki azokat a helyeket, mint például Encsen az Anyukám mondta, vagy a balatonszemesi Kistücsök, ahol igazi gasztroélményekhez juthatok.

- Ezek szerint szeret enni.

- Nálunk családi hagyomány, hogy mindenki nagyon szeret jót enni. Nemcsak a táplálkozás szempontjából tartom fontosnak az étkezést, hanem mert ez a legszebb időtöltés, amikor az emberek egy asztalnál, ebéd vagy vacsora közben együtt vannak, jól érzik magukat, beszélgetnek. De egyre inkább odafigyelek arra is, hogy mit fogyasztok. És itt most nem feltétlenül arra gondolok, hogy mennyire legyen egészséges, amit megeszek, hanem, hogy elég ínyenc vagyok - a magam módján. Ez azt jelenti, hogy mivel falusi lány vagyok, és otthon, Kishegyesen saját állataink voltak, kertünk, gyümölcsösünk, ezeknek köszönhetően nagyon szeretem a jó, házias ízeket. Más ízű egy olyan gyöngyösleves a vasárnapi asztalon, aminek az "alapja", a gyöngytyúk, ott nevelkedett, kapirgált az udvarunkban. Ezáltal tehát nagyon kis ínyenc lettem.

- Gyerekkorából milyen ételek, ízek a legemlékezetesebbek?

- Bármennyire furcsa is, a meleg kecsketejre emlékszem leginkább. Nemrég jutott eszembe, hogy mennyire berögződött az agyamba, ahogy a nagymama kiment az udvarra, elkapta a kecskét, megfejte, aztán jött be a kis virágos kannával a kezében és már szűrte és öntötte is a bögrébe a tejet, mi pedig ittuk úgy, azon melegében, ahogy volt. És milyen jó, hogy ezt megtapasztaltam, hogy emlékszem rá! Azóta, akármikor kecsketúrót látok, ezt az ízt érzem. Aztán gyerekkorom óta az egyik kedvenc ételem a májgombócos leves is. Legutóbbi születésnapomra például anyámtól ötven májgombócot kaptam, amit lefagyasztottam és folyamatosan adagolok a vasárnapi levesekbe. De nagyon szeretem a kacsát és a libamájat. Felnőttként pedig az ázsiai konyha nagy rajongója lettem, elsősorban a fűszerezés miatt.

- Kishegyest említette. Létezik kifejezetten vajdasági konyha?

- A vajdasági konyha tulajdonképpen magyar konyha, szerb beütéssel. Az együtt élő nemzetiségek konyhája jól kiegészíti egymást, mindenki tanul mindenkitől. A mi családunk magyar konyhát visz, ahol az olyan bejáratott délszláv ételek, mint a csevap, a pljeszkavica vagy a sopszka saláta időről időre belekeverednek a menüsorba. Erős a török hatás is, úgyhogy ha tudok szerezni, vagy hozok otthonról, akkor én például a mai napig török kávét iszom. A kedvenc rituálém reggelente, ahogy a dzsezvában - ez egy hosszú nyelű rézedény - felforralom a vizet, majd elkészítem a zaccos kávét.

- És ha délszláv ízekre vágyik, hová megy?

- A Blaha Lujza téri Montenegrói Gurman étteremben érdemes a pljeszkavicát és a csevapot is kipróbálni.

- A hagyományos ételeken kívül kísérletezik, újít is?

- Már anyám is elég merész szakács volt, szeretett kísérletezni - már amennyire faluhelyen lehetett -, gasztrokalandokba keveredni. Mindenféle változatos gyümölcsökkel töltött húsokat készített, különféle vadasokkal próbálkozott, ezekhez társítva a sopszkát, a csevapot és más délszláv és dalmát különlegességeket. Nyitott volt mindenre, ezt tőle örököltem. Ahogy az is nagyon belém égett, hogy amikor anyám főzött, a háttérben mindig szólt valami jó kis zene - általában Elvis Presley -, és ő kavargatás közben énekelt, táncolt. Engem pedig hagyott ott ólálkodni, sertepertélni maga körül, mutatta, tanította, hogy gyúrjam a tésztát, hogy mossam a húst, hogy vágjam a zöldséget.

- Ezek után csoda lenne, ha nem szeretne főzni.

- Persze, imádok főzni, számomra a főzés nem időtöltés, hanem öröm, minden alkalommal kihívásnak élem meg, és valódi művészetnek tartom. Minél bonyolultabb egy recept, annál szívesebben ugrok neki, mert mindig azt az építkezési folyamatot látom, hogy az alapanyagokból micsoda ételek készülnek, születnek. Gourmand-nak tartom magam, keresem is azokat az éttermeket, ahol jól lehet enni, ahol normális áron minőségit kaphat az ember. Ennek ellenére egyre gyakrabban érzem, hogy a legkülönlegesebb ételek mégiscsak azok, amiket otthon készítünk el.

- Feltéve, ha tud rá időt szakítani.

- Hacsak tehetem, főzök, akár hétköznap is. Szerencsére a párom is különlegesen jó szakács, úgyhogy mennek is a nagy versengések. Az alapokat édesanyámtól tanultam, de igazán csak azután határoztam el, hogy megtanulok főzni, miután Budapestre költöztem.

- Mi a specialitása?

- Levesekben, sültekben, wokos ételekben és a libamáj elkészítésében nagyon jó vagyok. Egyébként bármit szívesen kipróbálok, ha pedig végképp nincs ötletem, felhívom kedves barátomat, Segal Viktort, hogy ajánljon valami jó receptet. Igazából bármit el tudok készíteni, jó minőségű alapanyag kérdése az egész.

- Jól bejáratott helyekről?

- Csakis, mert így tudom, hogy mit, milyen minőséget veszek. Imádom a zöldségesemet az Orbán tér sarkán, mert a legcsodálatosabb gyümölcsöket és zöldségeket kínálja minden alkalommal, és tényleg olyan, mint egy régi ismerős, akivel jó találkozni, mert mindig kedvesen érdeklődik, szépen szól mindenkihez. De a hentesemet is nagyon szeretem. Piacra is szívesen megyek, és a Nagyvásárcsarnokban is körül szoktam nézni.

- Levesekről, húsos ételekről már ejtettünk szót, de milyen a viszonya a desszertekhez?

- Ó, a Váci Desszertszalon az egyik nagy kedvencem, de én magam is nagyon szeretek sütni, és jól is sütök. Általában nálunk az a munkamegosztás, hogy az előétel és a desszert az én feladatom, a főétel a páromé. Szerintem, ha az ember nem macaront kezd el készítgetni, akkor az édességek többsége nem túl macerás dolog. Sokszor készítek creme brulée-t, különféle csokis mousse-okat, sajttortákat, és ezek egyáltalán nem bonyolultak. De nagyon szeretem a tejsodóval készült, nyári gyümölcsökkel díszített és ízesített süteményeket is.

- Szeret enni, főzni, szereti az édességeket is, ám a munkája, a színpad miatt nyilván nem mindegy, mit és mennyit eszik. Tudatosan figyel, vigyáz az alakjára?

- Kénytelen vagyok. A nehéz diétáktól mindig is távol szerettem volna tartani magam, így más módszert választottam. Reggelire mindig csak gyümölcsöt eszem, vagy egy pohár gyümölcslevet iszom. Aztán a reggeli étkezés és az ebéd között minimum egy órának el kell telnie, de az a jó, ha ennél több van köztük. Ebédre viszont bármit és bármennyit ehetek, és aztán hat óra után, ha tehetem, már semmit.

- Vagyis visszautasítja a vacsorameghívásokat?

- Azért egy-egy vacsora belefér néha, hiszen attól még nem ugrik fel azonnal rám három kiló. Drasztikus módszer, nehezen is szoktam meg, nehéz volt átvészelni az estéket és éjszakákat, de most már belejöttem. Főleg, hogy megfigyeltem: ha lefekvés előtt eszem, akkor nem alszom jól, nehéznek érzem magam, rosszul vagyok. Sokkal jobban ki tudom pihenni magam, ha este nem terhelem a gyomromat.

- Amikor hazatér Kishegyesre, hagyja, hogy az otthoniak főzzenek, vagy átveszi az uralmat a konyhában?

- Szeretek vendég lenni és szeretek gyerek lenni, mert azt érzem, hogy gondoskodnak rólam. Bírom, ha főznek rám.