Jézus születésénél az evangéliumok nem gyömbérről, fahéjról vagy szegfűszegről írnak: tömjén és mirha a növényi főszereplők. Mire utaltak ezzel az ajándékkal a bölcsek? A Biblia hemzseg a dekódolásra érdemes növényi szimbolikától, Fráter Erzsébet biológus számára otthonos terep. A Biblia növényei és a Biblia ételei könyvek szerzője azt is feltárja, mi lett volna a menü, ha a mai karácsonyoknak megfelelően egy lakomával ünneplik a születésnapot.
Máté evangéliuma részletezi a bölcsek ajándékait, akik az arany mellett tömjént és mirhát vittek. Miért pont ez lett az ajándék?
Sokan meglepődnek azon, hogy a babiloni bölcsek - akik nem biztos, hogy hárman voltak, erről nem ír a Biblia - növényi termékeket ajándékoztak az arany mellett. Ezek akkoriban igazi nemes, luxus ajándéknak számítottak, amik a mindennapi emberek számára elérhetetlenek voltak. Egyes teológusok szerint a bölcsek ajándékainak a Biblia szimbolikus nyelvét tovább értelmezve külön üzenete is van: az arany a Királynak, a tömjén az Istennek, a mirhát a magát értünk áldozó Messiásnak szólt.
Hogy helyesen tudjuk értelmezni, kell egyfajta kor-, és növényismeret is. A tömjén és a mirha egyébként rokon növények, cserjék vagy kis fák, aminek az ágait megvágták, s mikor a kifolyó gyanta beszáradt, begyűjtötték. Nagy mennyiségben nem is lehetett hozzáférni. Elsődleges termőhelyük az Arab-félsziget déli, sivatagos területe, Afrika szudáni-szomáliai szarva. Tehát távol estek azoktól a birodalmaktól, ahol felhasználásra kerültek, s a termőhelytől hosszú, veszélyes kereskedelmi úton, tevekaravánokkal jutottak el a felhasználási területre. Ezek a tulajdonságaik önmagukban különösen drágává tették őket, értéküket az is növeli, hogy mindkettő rendkívül fontos anyag volt az ókorban.
Mire használták ezeket a növényeket?
Hatóanyagait tekintve mindkettőt nevezhetnénk gyógynövénynek is. A tömjén füstje fertőtlenítő, kedélyjavító hatású, azonban elsősorban szakrális célra használták. Az égbe szálló füst volt az Isten dicsőségének és imádásának legkifejezőbb szimbóluma - nem csak a zsidó-keresztény, hanem más ókori vallásokban is. A Szentírásban több mint 76 helyen olvasunk tömjénről.
A mirha gyantáját porrá törték, és olajjal elkeverve fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, sebgyógyító kenőcsöket és balzsamokat készítettek belőle.Nagyon érdekes, hogy a mirha az Újszövetségben is megjelenik, a keresztre feszítésnél. Akkoriban szokás volt mirhás bort kínálni az elítélteknek, egyfajta jó cselekedetként, mert a mirhás bor kábító, fájdalomcsökkentő hatással is bír. Jézusnak is kínálták, de ő nem fogadta el, ennek pedig erőteljes üzenete van: ő teljes tudatában akarta végigvinni az áldozatot.
Hogyan keveredhetett a fahéj - gyömbér - kardamom - szegfűszeg a karácsonyi ünnepkörhöz? Mai használatuknak van valami jelentéstartalma?
A Kelet-Ázsiából, Indiából érkező termékek nagyon drágának számítottak a bibliai időkben. Csak a tehetősek engedhették meg maguknak, de Jézus és köre nem ahhoz a réteghez tartozott. Semmiképp sem gondolhatjuk, hogy szimbolikus jelentésük lenne, hiszen eleve a karácsony is egy újkorban kezdődő ünnep, így alkalmazásuk nem eredeztethető a Bibliából.
Valószínűleg praktikus okokból váltak a karácsony fűszereivé, az évszakhoz illeszkedő ételek-italok, mint például a hosszan eltartható gyömbéres-mézes kalácsok és a melegítő hatású fűszeres bor, fahéjas tea miatt.
A hétköznapi ember nem is ismerte a fűszereket?
De igen, viszont az ókorban a fűszernövényeket elsődlegesen gyógyításra és illatszerként használták, ízesítésre csak másodsorban. A Szentföld egyébként nagyon szerencsés elhelyezkedésű, jó része mediterrán éghajlatú, ahol nagyon sok gazdag aromájú fűszernövény őshonos: rozmaring, zsálya, kakukkfű, koriander, menta, ruta, levendula. Mindegyik bőséggel termett, és így megfizethető volt a hétköznapi ember számára is.
Ha az Úr Jézus születését a bibliai időkben is ünnepelték volna, mi lenne a töltött káposzta és a bejgli ókori megfelelője?
Lakomákkal találkozunk a Bibliában, amiket megszabott időkhöz kapcsolódó ünnepekkor tartottak. Jézus születésének nem ismerjük a pontos idejét, a feltételezések szerint tavaszi időszakban született, az évszaknak megfelelő szezonalitás biztosan érvényesült volna a menüben.
A bibliai időkben a legfőbb táplálék a kenyér volt. Ha tiszta búzalisztből készül kenyeret tudtak enni, az már önmagában örömre adott okot, mert a szegényebbek általában csak a sokkal igénytelenebb árpához, vagyis árpakenyérhez jutottak.
A táplálkozás alapkészletét a kenyér mellett a hüvelyesek - lencse, lóbab és a csicseriborsó -, és a hagymafélék - vörös-, a póré-, és a fokhagyma – alkották. Pásztoremberek esetén sajtokkal és tejből készült termékekkel is kiegészült a lista.
Ünnepekkor hús is szerepelt a menüben, juh, bárány, vagy kecske, amit roston sütve készítettek, vagy megfőztek. A Jordán folyó és a Genezáreti tó környékén olvasunk halról is a Szentírásban, amit roston sült, vagy sózott-füstölt formában fogyasztották. A fogásokat lezáró csemege - amit mi most desszertnek nevezünk - elsősorban, vagy talán kizárólag a méz és aszalt gyümölcsök, füge, datolya és mazsola jelentették.
Mai szemmel nézve nagyon egyszerű ételekkel éltek, még jeles napokon is, de az akkori ember számára mindenképpen hálaadás és köszönet volt Isten felé, hogy volt mit, és hogy volt kivel. Mert, az ételek mellett rendkívüli súlya volt annak is, hogy az étkezést többen, közösen költsék el. Hogy ki-kivel eszik, annak különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Jézus szeretett tanítványaival evett együtt, de fontos üzenete van annak is, hogy Ő leült a társadalom megvetettjei, a vámszedők és paráznák közé is, mert Jézus maga is hangsúlyozta:
“Nem több-e az élet a tápláléknál?”
(Máté evangéliuma 6:25)
