Hírek

S. N.

2021. március 31.

egri csillag , egri bor , eger

Egy évtizeddel ezelőtt útkeresésben volt az Egri borvidék. Az egri bikavér biztos pontnak számított a vörösborok mezőnyében, ennek keresték a fehér párját.

Egerben a szőlők sokszínűségének köszönhetően a házasítások régi hagyományokra tekintenek vissza. A borvidéken nincs egy kiemelt fehérszőlő-fajta, ami önmagában, területileg és mennyiségileg is meghatározó lenne, viszont az ültetvények közel 45 százalékán fehér fajtákat művelnek. Ebből adódott a felvetés, hogy a legemblematikusabb boruk, az egri bikavér mintájára egy házasított egri fehérbort kellene a pincészeteknek készíteni, méghozzá közös márkanév alatt.


Az – addig főként vörösborairól ismert – Egri borvidékről így tehát 2011-ben kóstolhatták a borkedvelők az egri csillagok első évjáratait. A kezdetekkor tíz pincészet csatlakozott a kezdeményezéshez, majd az egymást követő években ez a szám fokozatosan nőtt, és ma már legalább 25 birtok egri csillag borai közül válogathatnak a fogyasztók.

Az egri csillag legalább négyféle szőlőfajtából álló házasítás, amelynek minimum a felét Kárpát-medencei fajták teszik ki.

Három kategóriát különböztethetünk meg: a classicus, a superior és a grand superior, mind száraz borok.

A classicus általában friss, üde, intenzív gyümölcs- és virágaromákat lehet érezni benne. A superior már egy koncentráltabb, hordós érlelésű tétel, a grand superior pedig attól lesz igazán izgalmas, hogy minden belekerülő szőlő egy dűlőről származik.


Eltelt egy évtized, és ezalatt az egri csillag a magyar közösségi bormárkák közül az egyik legsikeresebb lett. „A következő időszak kihívása a csillag stílusának csiszolása, egységesítése lesz – mondja Gál Tibor borász. – Meg kell néznünk, hogy melyik palackok a legsikeresebbek, és hogy az min múlik – az aromatikán, a szerkezeten vagy a kommunikáción –, és ahhoz kell igazítani a többit.”

Évi egymillió palackig jutott az eltelt 10 év alatt az egri csillag, így meghatározó szegmenssé vált a borpiacon. A mennyiség és a három kategória miatt széles körű a vásárlói rétege: megtalálhatók a nagy áruházak polcain, a prémium borfogyasztók pedig a borbárok, vezető éttermek itallapjain is találkozhatnak velük.


A classicus egri csillagok tökéletesek egy hétköznap estére, egy házibuliba vagy fesztiválra, a superior és a grand superior palackok pedig már képesek komoly borélményt nyújtani, magukban vagy egy jól megválasztott ételpárosítással. Elérkezett a tavasz, és mostantól kóstolhatók a legújabb egri csillagok.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra