Hírek

MKO

2021. január 8.

menza , közétkeztetési szakácsverseny

Publikálták a főszervezők a 2021-2022. évi Közétkeztetési Szakácsverseny hivatalos kiírását. A megmérettetésére 2021. március 19-ig jelentkezhetnek az innovatív szellemiségű csapatok. A feladat ezúttal valamely magyar tájegység hagyományos farsangi ételsorának elkészítése lesz, melyhez kötelező alapanyagként a sütőtököt is fel kell használniuk a versenyzőknek.

Nyolcadik alkalommal valósul meg a Közétkeztetési Szakácsverseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésében.

A verseny témája: valamely magyar tájegység hagyományos farsangi ételsorának elkészítése


A szervezők az ország minden részéből várják azon 3+1 fős csapatok nevezését, akik – a versenykiírásban megadott, összetett szempontrendszer alapján – vállalják egy felnőtteknek szánt, háromfogásos ebéd megtervezését, elkészítését és tálalását. A menü nettó nyersanyagköltsége adagonként legfeljebb 650 forint lehet.

A résztvevőknek, az évszakhoz köthető szokások, hagyományos ízek megőrzése mellett, törekedniük kell az ételek modernizálására, az étkezési kultúra fejlesztésére, valamint a hazai, friss alapanyagok népszerűsítésére. A közétkeztetés korszerűsítését előmozdító ötleteik megvalósításához a versenyt támogató szervezetek által delegált, elismert szakmai mentorok segítségét vehetik igénybe.

Nevezési határidő: 2021. március 19.

A részvételi feltételek, valamint a nevezési lapok ide kattintva elérhetőek.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra