Egykor a világ elitjének kedvence volt – a 200 éves, még mindig fogyasztható minőségű vörösért valaki 8,5 millió forintot fizetett.

Egy bor árát rengeteg minden befolyásolhatja. Először is a szőlő fajtája, származása, a borász személye, a kész bor ismertsége, híre. Ez volt a helyzet az 1945-ös Romanee-Conti esetében, amely a valaha eladott legdrágább bor lett a világon. Máskor a bor története az, ami elvarázsolja az embereket – ez történt például azzal a néhány évvel ezelőtt elárverezett, 400 éves palackkal, amit egy hajóroncsban találtak.

Előfordul viszont olyan helyzet is, amikor egy bor értékét éppen az emeli magasba, ami nem történt meg vele. Erre a verzióra példa az alábbi eset, amikor is

A ritka Grand Constance nemrégiben került kalapács alá a Cape Fine & Rare Wine Auction (CFRWA) és a Christie’s szervezésében. A bort a mai Dél-Afrika területén található Groot Constantia nevű borászat készítette, és korának egyik legáhítottabb itala volt – rajongott érte III. György brit uralkodó, George Washington és II. Frigyes porosz király is, de nevét Jane Austen örök klasszikusában, az 1811-ben kiadott Értelem és érzelem című regényben is megemlítik.

1821-ben aztán az adott évi készlet bizonyos hányadát lefoglalták egy igencsak speciális szállítmány részeként: az édes vörösbort tartalmazó palackok hosszú hajóútra keltek volna Szent Ilona szigetére, ahol Napóleon töltötte száműzetésben az utolsó éveit.

Bár a különleges bort Bonaparte Napóleonnak szánták, azonban ő még abban az évben elhunyt, így ahelyett, hogy az egykori császár számára a palackokat sorra bontogatta volna hűséges inasa, a borszállítmányt jobb híján a piacra dobták.

A szakértők úgy vélik, hogy ebből az értékes, 200 éves készletből mára már csak kevesebb, mint egy tucat maradhatott fent. A nemrég elárverezett palack ezidáig a Distell nevű dél-afrikai borászat gyűjteményét gazdagította.

Bónuszként a különleges üveget 2019-ben újradugózták, és a procedúra során megállapították, hogy az édes vörösbor még mindig fogyasztható minőségű. „Nem csupán az volt a cél, hogy a bor már így is rendkívül tiszteletreméltó élettartamát meghosszabbítsák, hanem az is, hogy ellenőrizzék és megbizonyosodjanak arról, hogy a becses ital eredeti állapota érintetlen” – magyarázta a CFRWA képviselője.

„Amikor Napóleon elhunyt Szent Ilona szigetén, a kedvenc borát adó szőlőtőkék épp új fürtöket növesztettek. Annak a lehetősége, hogy valaki megszerezhet és megízlelhet egy remek bort annak megszületése után 200 évvel, elmondhatatlanul különleges.

Elképzelem, micsoda mézes, vattacukros, mogyorós mélységei lehetnek ennek az italnak… Ebből a borból alig néhány másik maradt már csak a világon, és mi most az egyiket megvételre kínáljuk. Mi ez, ha nem egy valódi unikornis bor?!”

– ecsetelte az esemény előtt a Christie’s aukció vezetője, Charlie Foley.

A szakemberek eredetileg „mindössze” 5725 és 9300 dollár közötti árat jósoltak Napóleon palackjáért, amely végső soron aztán 30 ezer dollárért talált új, brit illetőségű gazdára. Ezek után kérdés: egy ilyen drága italt – bármilyen finomnak is ígérkezik – érdemes-e megbontani és egy különleges eseményen elfogyasztani, vagy új tulajdonosa inkább tekintse értékálló befektetésnek?

„Egy olyan év után, amely a dél-afrikai borágazatra úgy hatott, mint korábban még egy sem, ez a mai aukció a megmaradás világítótornya – megmutatja országunk borászainak állhatatos szívósságát és rendületlen szellemét, illetve a világ borkedvelőinek körében elfoglalt kiemelkedő pozícióját” – fogalmazott az árverés után a CFRWA feje, Niel Greonewald.

Úgy tűnik, Bonaparte Napóleon nem csak államférfiként volt kiemelkedő, de kifejezett tehetsége volt a jó borok kiválasztásához is.