Hírek

MKO

2021. szeptember 8.

élelmiszerbank

Hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a szemetesben, miközben sokaknak nincs mit az asztalra tenniük és nélkülözni kényszerülnek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által életre hívott Együnk Egymásért program a rászorulók élelmezését segíti az őszi hónapokban, amihez egyesület vendéglátóhelyek és munkatársi közösségek jelentkezését várja.

Az Együnk Egymásért program a hazai gasztronómiai élet egyik legnagyobb hagyományú jótékonysági összefogása. Szeptember és december között országszerte számos étterem, cukrászda és kávézó segíti egy-egy főétel, sütemény vagy menü árából az Élelmiszerbank étel- és életmentő munkáját. „Jót enni és jót tenni” – hirdeti a program mottója, hiszen miközben a csatlakozó a vendéglátóhelyek látogatói kulináris élményekkel gazdagodnak, fogyasztásukkal egyúttal jó ügyet is támogatnak.

Munkahelyeken szervezett jótékonysági sütivásárokkal vagy éppen salátázásokkal is be lehet szállni a programba. A dolgozók ilyenkor saját kezűleg készített finomságokból szerveznek vásárokat. Csapatépítésnek sem utolsó, amikor egy munkahelyi tárgyaló fél napra büféteremmé alakul és a munkatársak közösen segítenek, miközben finomakat esznek.

A vendéglátóhelyeken és munkahelyeken összegyűlt pénzadományok felhasználásával az Élelmiszerbank lejáratközeli vagy csomagolási hibás élelmiszereket tud megmenteni és elszállítani áruházak polcairól és élelmiszergyártók raktáraiból, hogy rászoruló embereket segítsenek vele. Az Együnk Egymásért program idén már a 10. születésnapját ünnepli. A különleges évhez különleges célt társítottak a szervezők: 250.000 adag étel eljuttatását nélkülözők asztalára!

A program már el is rajtolt, szeptember 1-je óta zajlik. A vendéglátóhelyek palettája idén is meglehetősen színes, az ország minden pontjáról vannak jelentkezők. A  budapesti Trattoria Pomo D’oro, a Vakvarjú Éttermek Pesten és Budán egyaránt, a SVÉT éttermek körébe tartozó villányi Mandula Étterem és Bor bár, a balatonszemesi Kistücsök étterem, a szigetmonostori Rosinante Fogadó és étterem, a győri Lamaréda étterem és a Fűszeres, a miskolci zip’s Brewhouse és a zip’s BEER and Tapas, a Panificio Il Basilico Szentendrén, a rácalmási Jankovich Kúria Wellness Hotel és Étterem, valamint a mádi Percze by zip’s is megérdemel egy látogatást. Ha pedig édes finomsággal szeretnénk jótékonykodni, a budapesti DesszertNeked és a Home of Franziska cukrászdák is részt vesznek az akcióban.

Az Élelmiszerbank folyamatosan várja a jelentkezést újabb vendéglátóhelyektől és munkatársi közösségektől, akiknek minden segítséget megad egy jó hangulatú, sikeres adománygyűjtő akció megvalósításához. A jelentkező vállalatok számára még COVID-biztos, virtuális sütivásárok lebonyolítását is lehetővé teszik. A kampány szeptember 1-től december 31-ig tart, minden résztvevő kiválaszthatja a számára megfelelő csatlakozási időszakot és jótékonysági felajánlást.

Aki egyet ért a célokkal, de nem menne el egy étteremig, az is küldhet egy adományt az Élelmiszerbank számára egy virtuális menü megvásárlásával. Egy 5000 forintos felajánlással körülbelül 270 adagnyi étel rászorulókhoz juttatását lehet biztosítani.

Részletek, információk az alábbi oldalon: https://www.elelmiszerbank.hu/egyunk-egymasert

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra