Hírek

MKO

2021. november 10.

bor , kadarka

Közösségi finanszírozással – kilenc borászat összefogásával – elindult az első Kadarka Nap kampánya. Míg 2008-ban még közel 600 hektár kadarka volt Magyarországon, a HNT friss statisztikái szerint ma már csak 273 hektárnyi maradt, annak ellenére, hogy nemzetközi szinten egyre nagyobb az érdeklődés a fajta iránt.

A mostani kampány célja kettős: egyrészt szeretnék minél több borkedvelővel megismertetni a fajtát, másrészt az is cél, hogy létrejöjjön egy online, kétnyelvű tudástár, ahová november 20-a után is kerülnek fel tartalmak, és így a fajta iránt érdeklődő borkedvelők és szakemberek egyaránt találjanak aktuális információkat.

A 2021-es kampányban résztvevő borászatok:

Eszterbauer Pincészet (Szekszárd), Hagymási Pincészet (Eger), Heimann Családi Birtok (Szekszárd), Koch Borászat (Hajós–Baja), Lajver Borház (Szekszárd), Németh János Pincészet (Szekszárd), Sebestyén Szekszárd (Szekszárd), Tóth Ferenc Pincészet (Szekszárd), Tüske Pince (Szekszárd).

A Kadarka Nap honlapján természetesen megtalálhatók ezen borászatok kadarkái, illetve azok lelőhelyei egy-két kiemelt példával. November 20-án és már az azt megelőző napokban, héten is országszerte számos borbárban, üzletben és pincészetnél lehet majd kedvezményes áron kadarkákat kóstolni és vásárolni.
Az akciók sora napról napra bővül, érdemes a következő napokban újra rápillantani.

Miért lett jobb a kadarka az elmúlt évtizedben?


Az egykor lesajnált kadarka ma csodálatos borokra képes, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Mi történt, megváltozott volna a szőlő karaktere? Nem, hanem egy többéves kutatás eredményeképpen sikerült kiválasztani a legéletképesebb és egyben „legkadarkásabb” kadarkavariánsokat, az úgynevezett klónokat.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra