Hírek

Kitzinger Szonja

2022. szeptember 12.

A királynő ebéd előtt szívesen fogyasztotta, és amit ő igazán szeretett, abból ikonikus termék vált.

A 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet kedvenc koktélja Dubonnet-ből készült, némi ginnel és egy szelet citrommal, melyet általában ebéd előtt, aperitifként fogyasztott. Összetevői megvásárlásához nem kell királyi pénztárca, így Erzsébet tisztelői akár üríthetnek is egy pohárkával az uralkodó emlékére. Az ital érdekessége, hogy nem saját kedvenc, sokkal inkább örökség, az Anyakirálynő fogyasztotta eleinte. Az 1920-as években népszerű koktél pedig anyáról lányára szállt, igaz, utóbbi a keverési arányokon változtatott.


A Dubonnet egy boralapú, édes aperitif likőr, amely erősített borból (borpárlattal állítják meg a bor erjedését), gyógynövényekből és fűszerekből áll. John Dubonnet párizsi kémikus 1846-ban kezdte el árustani, válaszul a francia kormányzat felhívására, amely a francia idegenlégionáriusok kinin utálatát volt hívatott valahogy legyőzni. A kinin ugyanis a malária ellenszere volt, ugyanakkor nagyon keserű. A Dubonnet aperetifje kinint is tartalmaz, mégis kellemesen édes, jó ízű. Az ital később széles körben ismert lett jellegzetes plakátjairól, amelynek másolatai még ma is sok francia otthonban megtalálhatók – olvasható a leírás a whiskwynet.hu oldalán. Hozzáteszik, ma már a Heaven Hill amerikai lepárló tulajdonában van, és az egyik legnépszerűbb aperitif likőrnek számít az USA-ban. Számos koktél alapanyagaként is ismert, limonádéval keverve is finom. 


Az ital olyan jelentőségteljessé vált a királyi családban, hogy 2021-ben megkapta a hőn áhított Royal Warrantot. Az elismerést csak olyan személyeknek vagy cégeknek ítélik oda, amelyek rendszeresen szállítanak terméket/szolgáltatást a királyi családnak. 


A Dubonnet koktélja akkora ikonná vált, hogy a legtöbb londoni ötcsillagos szálloda bárja megalkotta a maga verzióját a Platina Jubileum tiszteletére. Mi alább azt a receptet közöljük, ahogy II. Erzsébet fogyasztotta.


Hozzávalók:



1 uncia gin (Gordon's London Dry Gin)


2 uncia Dubonnet


egy szelet citrom fele


2 db jégkocka



Elkészítése:



Öntsünk egy rész gint és két rész Dubonnet-t egy kis borospohárba. Adjuk hozzá a fél citromkorongot, majd tegyünk a tetejére két jégkockát, ami a citromot a koktélba süllyeszti. Étvágygerjesztőnek is remek választás!