Hírek

Támogatott tartalom

2021. január 27.

Fellini , Operettszínház , újranyitás

Federico Fellini olasz filmrendező születésnapja alkalmából az Operettszínház meglepetéssel kedveskedik nézőinek.

Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical.

Bár jelenleg még zárva a színház, a tervezett újranyitást egy új, nem mindennapi produkcióval szeretnék ünnepelni, épp ezért

már zajlanak a „Nine” című nagy musical bemutató próbái.


A művészek műhelymunkával és koncepció megbeszélésekkel kezdték a próbafolyamatokat. A héten volt a darab olvasópróbája, amelybe virtuálisan a közönség is betekintést nyerhetett.


A darab rendezője, Balázs Zoltán elárulta, hogy a nézőknek egy igazán újszerű, rendhagyó, futurisztikus látványvilágban lehet majd részük. A darab egyik különlegessége, hogy bár három szereposztás lesz, az egyes előadások mégis kissé különbözőek, például mindhárom bemutatón más jelmezekben tűnnek fel a művészek. A különleges darabban az Operettszínház sztárjain kívül visszatérő művészek és új arcok is feltűnnek.


A musical főszereplője, Guido Contini filmrendező épp alkotói válságban szenved, nem találja önmaga kreatív énjét.

A darab egy belső utazásra hívja a nézőt, egyfajta teremtő játékra.

A szokatlan, formabontó rendezéseiről ismert Balázs Zoltán nagy szerepet szánt a darabban a szimbólumoknak is, és a sokszor megdöbbentő látványvilág, a kaleidoszkópszerű történések mind értelmet nyernek a cselekmény során. Guido gazdagon áradó fantáziája a szélsőségek tárhelye, az ő világába minden belefér. Egyfajta dimenziójáték, tele izgalmakkal.

A darab egyszerre modern és korhű, a jelmezek a hatvanas évek ikonikus ruhadarabjait elevenítik meg, de a látvány, a szöveg modern könnyedséget ad a darabnak.

Egyszerre lesznek jelen az olasz tarantella, flamenco, keringő és a korunk stílusára jellemző táncjelenetek a musicalben. Sőt olaszul és franciául is beszélnek majd művészeink a színpadon.



Ez a nem mindennapi előadás éppúgy megszólítja a fiatal felnőtteket, mint az idősebb korosztályt, ezáltal így mindenki számára van mondanivalója.

(x)

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra