Hírek

MTI - Fotó: wikipédia

2022. március 17.

Hamvas Béla

Ráolvasással, Koloska-völgyi zarándoklattal és régi zenei koncerttel emlékeznek Hamvas Bélára Balatonfüreden a március 18-19 közti Hamvas Napokon, amelyen először adják át a Hamvas esszépályázat díjait.

A szervezők tájékoztatása szerint a Hamvas Napok történetében idén először egy esszépályázatot írt ki a Hamvas Béla Asztaltársaság a Magyar Írószövetséggel és a balatonfüredi önkormányzattal közösen.

Az európai kultúra válsága címmel meghirdetett pályázatra ötven mű érkezett, ismert szerzők és egyetemi hallgatók is küldtek pályamunkákat

- mondta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője.

A beérkezett írásokat a Győrffy Ákos, Kőszegi Lajos, Stamler Ábel és Tóbiás Krisztián alkotta zsűri véleményezte, az eredményhirdetést pénteken tartják Balatonfüreden, a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban.

A Hamvas Napok hagyományosan a Tagore sétányon kezdődnek pénteken, ahol a Hamvas-hársra olvassák rá az író Fák című esszéjének egy részletét. Később az európai kultúra válsága címmel Can Togay és Pröhle Gergely beszélget, majd a Király Nóra és Nagy Csaba alkotta a Vox Humana teremt reneszánsz hangulatot.

Másnap Szarvas József színész vezetésével séta indul a Koloska-völgybe ahhoz az ikonikus hársfához, amely a Fák című esszét ihlette. Itt Sava Babic műfordítóra is emlékeznek.

Szombat délután a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban Kurucz Anikó: Hang, szó, személy című, Hamvas Béla munkásságát tudományos igénnyel feldolgozott, frissen megjelent kötetéről beszélget a szerzővel Várhegyi Miklós szerkesztő, Hamvas Béla műveinek eddigi kiadásairól Stamler Ábel vallástudós beszél.

A kétnapos rendezvény, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program is támogat, borkóstolással és az Ethnokor zenekar koncertjével zárul.

A részletes program Balatonfüred honlapján olvasható.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra