Hírek

A Regőczi Alapítvány októberi jótékonysági aukciójának tételeit felvonultató kiállítás nyílik ma a fővárosi Nagyházi Galériában. Az árverési tételek között a terítéskultúra szerelmesei bőséggel találnak kedvükre való tárgyat. A kínálatban többek között vázák, dísztányérok, díszedények, pazar kávés- és teásszettek, boroskészlet, bonbonier, ivócsanak, pohárkészlet található.


Ma nyílik a Regőczi Alapítvány jótékonysági aukciójának kiállítása. Az érdeklődők tíz napon át szemlélhetik meg az Áder János és felesége, Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumának elnöke által felajánlott több mint 220 tárgyat. Az árverést október 5-én rendezik a Nagyházi Galériában


Áder János a megnyitón elmondta, hogy a szervezők tapasztalata alapján és biztatására a kikiáltási árakat jóval a tételek tényleges értéke alatt állapították meg. "Így ha valaki licitál, jó vásárt csinálhat" – fogalmazott a volt államfő. Kiemelte: feleségével az volt a szándékuk a Regőczi Alapítvány létrehozásával, hogy segítsenek a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeken. Hozzátette: mindaddig támogatni szeretnék őket, amíg szakmát vagy diplomát nem szereznek.


 "Hogy ez a szándék teljesüljön, nagylelkű támogatókra van szükség, amit az elmúlt két esztendőben megkaptunk, vállalásunkat tudtuk teljesíteni. Igaz, az érintett gyermekek száma a kezdeti mintegy ötszázról napjainkra mostanrta több mint 1300-ra nőtt. Tehát egyre több gyermeket kell támogatnunk a jövőben, és a jövőbeni támogatásukhoz hozzájárul, ha megvásárolják a most kiállított tárgyakat" - fejtette ki a volt köztársasági elnök.




Áder János és felesége most olyan tárgyakat bocsát aukcióra, amelyeket külföldi útjaikon, magyarországi találkozóikon, látogatásaikon kaptak az elmúlt tíz évben. A befolyt összeget az árván maradt gyerekek támogatására fordítják. Az elnöki pár Magyarországon kapott ajándékai mellett érkeztek tárgyak Kuvaitból, Új-Zélandról, az Egyesült-Államokból, Albániából, Lengyelországból, Olaszországból, Vietnamból, Törökországból, Indonéziából és Mianmarból is.


A tételek összkikiáltási ára 4 millió 709 ezer forint. Az induló árakat a reális piaci érték alatt, ötezer és 160 ezer forint között határozták meg, hogy minél több licit érkezzen. Az aukciós katalógus megtekinthető a Nagyházi Galéria honlapján, a jótékonysági árverés élőben követhető lesz a galéria Facebook-oldalán.


(MTI), Borítókép: Pixabay

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra