Hírek

MTI - Fotó: Soós Lajos

2020. szeptember 15.

Budapest Desszertje , Szamos Marcipán , körtés karamell

A Szamos Marcipán körtés karamell mousse-a lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség immár harmadik alkalommal írta ki a Budapest desszertje versenyt, amelynek lényege, hogy szeretnének egy olyan édességet találni, amely a széles közönség tetszését elnyerve gazdagítani tudja a cukrászdák kínálatát - mondta kedden a rendezvény sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a szövetség elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa.

Emellett a verseny kiemelt célja, hogy a magyar cukrászati hagyományok az érdeklődés fókuszába kerüljenek és a hazai desszertek elfoglalják méltó helyüket az éttermek és cukrászdák kínálatában. Hozzátette: idén is magas színvonalú versenyművek érkeztek a felhívásra.

A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék az esztétikumon túl finom és viszonylag könnyen elkészíthető legyen, a cukrászmesterek mellett háziasszonyok is előállíthassák.


A Szamos Marcipán körtés karamell mousse desszertje
Mint mondta, az alapanyagok tekintetében a piacról beszerezhető, szezonális termékeket részesítették előnyben. Az első desszertverseny a szőlő köré épült, idén a körtét állították a megmérettetés középpontjába.
Rebrus Csaba, a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség elnöke (j) átadja Budapest Desszertje 2020 verseny győztesének járó oklevelet Kelényi Ádámnak, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatójának (b) és Nagy Péternek, a Szamos Marcipán cukrászmesterének, a termék megalkotójának.
A verseny győztese egyhangú pontozással a Szamos Marcipán desszertje lett, a cukrászat a verseny történetében immár másod ízben nyerte el az elismerést - mondta Rebrus Csaba, aki hozzátette azt is, hogy a nyertes desszertből az elmúlt évek tapasztalata szerint az édes napok rendezvénye alatt több mint 3 ezer darabot értékesítenek. Hozzátette: a gasztronómiai eseményen az idei győztes desszert mellett megkóstolható lesz a 2018-as, 2019-es év nyertes terméke is.

Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója elmondta: az édesség a versenykiírásnak megfelelően többféle textúra kombinációja.

A desszert Sacher-piskóta alapon vanília mousse, amelyben hideg körtepüré található, tetejére pedig karamell került.

Elmondta, hogy egy teljesen új ízvilágot szerettek volna létrehozni, ami még nem szerepelt a cukrászdáik kínálatában. A termék megalkotója ismét Nagy Péter, a Szamos Marcipán cukrászmestere - közölte az igazgató.
Nagy Péter, a Szamos Marcipán cukrászmestere győztes alkotásával, a körtés karamell mousse desszerttel.


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra