Hírek

MKO

2020. december 7.

padthai

A márka alig van túl a szeptemberi Padthai Corvin megnyitásán, máris újabb étteremmel bővítette portfólióját az újbudai Aleeban. A terjeszkedés természetesen nem csak a vendégek szempontjából boldog pillanat, hiszen a 2020-as év kihívásai ellenére is növekedési pályán tudtak maradni, biztos hátteret nyújtva ezzel a több száz fős csapatnak.

A kilenc fővárosi és egy győri éttermet üzemeltető márka 100%-ban magyar tulajdonú. „Mindig előre tekintünk,

mindenben a pozitívumot keressük,

erre építettük fel a Padthai brandet is, és úgy gondolom, hogy ennek köszönhetően tudunk töretlen optimizmussal a növekedésre és fejlődésre koncentrálni, még egy olyan időszakban is, melyet nagyban befolyásol egy világjárvány.” – emeli ki Horváth Ágnes, a cég ügyvezetője.

A terjeszkedésben rejlő lehetőségek mellett természetesen – mint minden hasonló területen működő márka – a Padthait is nagy kihívás elé állította az idei évet meghatározó Covid-19.

„A költségek optimalizálása és a vállalati struktúra újragondolása mellett cégcsoportunk működését a járvány kapcsán elérhetővé váló állami támogatásokon és könnyítéseken túl hitelforrások segítségével biztosítottuk, mindemellett azonban szeretném kiemelni, hogy hihetetlen nagy erőt ad nekünk a rajongók töretlen lelkesedése is.” – mutat rá Kanóczky Máté a márka mögött lévő másik ügyvezető.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra