Magyar Konyha
2020. március 11.A Mozart-bonbonnak keresztelt, pisztáciás marcipánnal töltött praliné aranyérmet nyert az 1905-ös párizsi iparkiállításon. A feltalálója ennek annyira megörült, hogy elfelejtette levédetni – hosszú pereskedés lett a következménye.
A Mozart-golyót ki ne kóstolta volna? Hiszen a Gorenje hűtőláda mellett az 1980-as években ez volt vágyaink netovábbja. A posztkádári dolce vita. És azóta is kínálják itthon és Bécsben is vörös-arany sztaniolba csomagolva, számtalan változatban.
Csakhogy ennek a marcipánbigyónak semmi köze az igazi Mozartkugelhez.
Azt Paul Fürst, egy salzburgi seborvos fia találta fel 1890-ben. Nagybátyjának 1830 óta működött péksége a Brodgasse 13. szám alatt, a fiatal cukrászinas pedig – aki Pest-Budán is tanult Kugler Henrik műhelyében – 1884-ben nyitotta meg cukrászatát.
Hosszú évekig kísérletezett egy pralinével, amelyet pisztáciás marcipánnal töltött és Mozart-bonbonnak keresztelt. Az édesség az 1905-ös párizsi iparkiállításon aranyérmet nyert. Fürst mester annyira megörült a díjnak, hogy golyóbisát elfelejtette levédetni. Így aztán boldog-boldogtalan hamisítani kezdte. Mozart neve amúgy is vevőcsalogatónak bizonyult, a salzburgi Hladik-cég már 1910-ben árusított Mozart-cipőkrémet is, Stephan Fuchs grödigi hentes pedig megálmodta a pisztáciával és muskátdióval ízesített – hegedűformájú – Mozart-kolbászt. Gyártottak Mozart-likőrt, joghurtot, nápolyit, sört, Papageno-teakeveréket, Éj királynője-parfümöt, Mozart-cumisüveget is.
Norbert Fürstnek, az alapító dédunokájának feltehetően akkor lett elege az egész merchandising cirkuszból, amikor egyes gyártók kék színű díszdobozokban, tallér- és marcipánkenyér formában, brácsa- és hegedűtok-utánzatba csomagolva is árusítani kezdték a Mozart-golyót. A dédapja ugyanis még életében megegyezett a Mirabell céggel, hogy amíg ők vörös-arany sztaniolba csomagolnak, addig a Fürst család kék-ezüstbe.
A szerzői jogi vita nem is a név használatán robbant ki (az máig szabad préda), hanem a minősítésen. Mit jelent, hogy original (eredeti)? Használhatják-e a salzburgi jelzőt bajor gyártók is?
A pert – amely évtizedek alatt kisebb gazdasági háborúvá terebélyesedett – végül is a Fürst család nyerte. Ma egyedül ők jogosultak az Original Mozartkugel Salzburg védjegy használatára.
A Schatz cukrászda azt írhatja a csomagolásra: Echte Mozartkugel, a Holzermayr cukrászda meg: Echte salzburger Mozartkugel.
A döntésnek inkább erkölcsi jelentősége van, hiszen a kis műhelyek az évi két-három millió golyóbissal és a magas árral jelentéktelen konkurensei az óriáscégeknek.
Ám, aki egyszer megízleli az eredetit, többé nem akar másfajtát. A különbséget – hogy egy mozarti hasonlattal éljünk – zongorázni lehetne. Mint a mackósajt és a friss zsendice. A salzburgi Fürst cukrászda emeletén
a frissen készült pisztáciás marcipánt házi nugátkrémbe burkolják, majd pálcikára szúrva mártják a fekete étcsokoládéba.
Aztán száradni hagyják, majd a pálcika helyét betömik csokoládéval. Az ábrán láthatják a különbséget. Az első a Fürst-golyó: a magban pisztáciás marcipán, majd nugátkrém, kívül keserű csokoládé.
A másik két kézműves cukrászdában a pisztácia és a marcipán már elkülönül egymástól, az ipari golyókról meg beszélni sem érdemes. Semmi közük a Mozartkugelhez. Legfeljebb annyi, mint Marcsa hájának a harcsa májához.