Hírek

MKO

2021. február 9.

pohner ádám , lenkey géza

Izgalmas, új szín a vendáglátásban – nem csupán a séf megy házhoz, hanem vele tart a borász, aki saját tételeit tölti a poharakba, első kézből adva át azokat a titkokat, amelyek kiemelkedővé teszik a borait.

Lenkey Gáza és Pohner Ádám kapcsolata nem most indult: „Szeretnénk feleleveníteni azokat az estéket, amik szinte olyan régen voltak, hogy néha már abban is kételkedünk, hogy valaha megtörténtek. 2015-ben kezdődött, már szinte magunk sem tudjuk hogyan.

Sok-sok évnyi közös főzés és még több közösen megbontott bor után végül itt lyukadtunk ki - éppen úgy, ahogy elkezdődött.

Amilyen hirtelen jött az ötlet, annyival több munka előzte meg a hivatalos bejelentést, de végül elérkezett a napja, hogy megmutassuk, pontosan mire is jutottunk.”

A Bocuse d’Or-on megismert, a korábban a Kistücsökben dolgozó séf és a tokaji borász hosszas kóstolások és kísérletezések után állította össze a három, illetve ötfogásos, borpárokkal kiegészített menüsorát. Az igazi matuzsálemnek számító érlelt tokajitól kezdve olyan tételek is helyet kaptak, amik ezelőtt még soha nem mutatkoztak be a nagyközönségnek.

A 4-8 fős vacsora Magyarország területén belül bárhol lehet,

azonban a Budapesten vagy annak agglomerációján kívül eső területekre kiszállási díjat számítanak fel. A poharakról, az alapanyagokról és minden más, főzéshez vagy tálaláshoz szükséges kellékről a Pohner és Lenkey gondoskodnak.

A séf egy fontos tudnivalót is megosztott annak kapcsán, hogy a vacsora végeztével ki mosogat? „Természetesen mi! A konyhát még szebb állapotban adjuk át, mint ahogy a kezünkbe került!”

A vacsora részletei, az árak és információk ide kattintva érhetők el.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra