Vinkó József összegyűjtötte a magyar irodalom gasztronómiai humorbonbonjait.

A magyar ember mindig kellő derűvel és öniróniával kezelte az evést és az ivást. Nem véletlen, hogy nekünk erre a tevékenységre van a legtöbb kifejezésünk. Minden népnek arra, amit a legtöbbször művel. A görögöknek a hajózással kapcsolatos dolgok kifejezésére, a rómaiaknak a gyilkolás módozataira. Nekünk az evésre.

A nyelv kifejezi a gyomor lelkiállapotát. Akinek farkasétvágya van, az mindent befal, bezabál, belapátol, beburkol, betermel, bekebelez válogatás nélkül. Az ilyen bendő elpusztítja, elvermeli az ennivalót, behajigálja a füle mögé, egyszóval fal két pofára. A falánk embert nem véletlenül nevezték belesnek. A „bélés” pocakot jelent, nyilván innen ered bélpoklos szavunk is. Egészen másként viselkedik, akinek nincs étvágya, vagy finnyás. Az csak eszeget, csipeget, szemelget, turkál az ételben, belepiszkál, forgatja a szájában, a falatot legyűri, harap egy keveset.

Az étel abrak, bébipapi, pempő. Az ital: apatej, macskabenzin, tinta, tütü, útjelző. Az üditő lónyál, a paradicsomleves piros víz, a túlsütött tarja foghúzó, a sárgaborsó főzelék plakátragasztó.

És akkor még csak a szlenggel foglalkoztunk. Vinkó József azon is elgondolkodik miért hívnak egy ételt szabógallérnak? Nőiszeszélynek, vagy képviselőfánknak? Miért kapta egy édesség a barátfüle vagy a képviselőfánk nevet?

A Szellem a fazékból hallgatói megkapják a magyarázatot. Vagy a magyar íróktól, vagy Vinkó Józseftől.

Szellem a fazékból, 2022. december 31. 9:30, Kossuth Rádió

Lemaradt az adásról? A Mediaklikken bármikor meghallgathatja.