Hírek

MTI - Fotó: Folly Arborétum

2020. november 30.

Folly Arborétum , kézműves levendula szörp , védjegy , Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászati Kft. újabb terméke nyerte el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyét: hat bora után kézműves levendula szörpje is jogosult öt évig a védjegy viselésére. A családi vállalkozás saját termékek előállításával és forgalmazásával tartja fenn az öthektáros arborétumot.

A 10 éve alapított észak-balatoni, 12 főt foglalkoztató mikrovállalkozás  hétféle szörpje mellett bortermeléssel is foglalkozik 10 hektárnyi területén és évente mintegy 45 ezernyi palackot állítanak elő, hazai piacra - mondta Folly Réka tulajdonos-ügyvezető.



A vállalkozás tavaly 129 millió forintos forgalom mellett 4,7 millió forintos adózás előtti eredményt ért el.

Éves árbevételének mintegy ötöde származik a megközelítőleg 20 ezer palacknyi, félliteres szörpök értékesítéséből.


                                                   

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyét pályázaton lehetett elnyerni helyi alapanyagokból és helyi munkaerővel előállított termékekkel.

A pályázattal az Agrárminisztérium és az ország nemzeti parkjai a minőségi helyi termékek piacra jutását, a természettel harmonikus gazdálkodást és a fogyasztói kultúra emelését támogatják.

A badacsonyörsi arborétum első örökzöldjeit Folly Gyula pécsi orvos telepítette 115 évvel ezelőtt.

Az induláskor alig félhektárnyi területből a család négy generáción át tartó munkájával mára öthektáros arborétum lett, ahol több mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa-, valamint cserjeféle él.

A sajátos mikroklímájú, kilátóval, játszótérrel, étteremmel is rendelkező helyen a botanikus és gasztro-élmények mellett időnként zenei, művészeti programok is fogadják a látogatókat. Tanösvénye három éve elnyerte kategóriájában "az év ökoturisztikai létesítménye" címet. Az arborétum Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség-várományosi helyszínként fejlesztési forráshoz is jutott, aminek köszönhetően tavaly megújult a látogatóközpontja, valamint magasított ösvény és csúszda is épült.



Az arborétumnak tavaly 45 ezer, idén október végéig 70 ezer látogatója volt. A járványhelyzetben elrendelt szigorítások miatt november 11-től zárva tart, az újranyitásig webshopján értékesíti a termékeit.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra