A régi magyar életben keszeg ember nem lehetett alispán - mondja Krúdy. Kár volt világra jönnie. A papok körében kerek cipóhasak divatoztak, az ügyvédek hegyes pocakkal jártak, a kormánypártiak potrohot eresztettek, az ellenzék bendőt nevelt.

Derékban még a költők is megszélesedtek, mint Arany János, vagy Vörösmarty Mihály. Ady Endre is vállas lett hasban, pedig ő a Három Hollóban legföljebb egy kis zaftos virslit, vagy hagymás heringet küldött a bor után. Ki hitte volna el Móricz Zsigmondnak, hogy a töltött káposztába bele lehet pusztulni, ha kákabélű ember? És Mikszáth hasa? A megtestesült tekintély. Az csak irodalmi közhely, hogy a girhes költő jobb poéta. Miként Heltai Jenő gondolta a két bagdadi lantosról, a Sovány, meg a Kövér Izsákról szóló meséjében.

Magyarországon (ha életben marad), még Petőfi Sándor is kigömbölyödött volna, jóllehet ő a túrós tésztán kívül kevés étket említ a műveiben. (Kivéve a tejfölös tormamártást, amit a kritikusok mellett a legjobban utált a világon.)

„Dagadt has: derűs szív” - írta a római Plautus is, márpedig őt maga Shakespeare tekintette mesterének. Shelley és Byron, a brit költők imádták a reszelt szerecsendióval megszórt vajas kenyeret, az itáliai Tasso a cukrozott salátát, Jékely Zoltán a majoránnás pacsirtasültet, Zelk Zoltán a káposztás cvekedlit, Berda József meg egyenesen eposzi magaslatokba emelt egy-egy jobb falatot. 

Az újpesti Villon, a „haspókok védőszentje” ódát írt a birka-, és csülök pörkölthöz, a töltött káposztához, az illatos-ízes húsleveshez, szabályos dührohamot kapott a lelketlen, hanyag hentesek láttán, akik "hullaszagú" avas töpörtyűt kínáltak. Berda kedvence a kövér pörkölt volt, ami négyféle húsból (sertés, birka, liba, ökör) készült, négyféle borban külön-külön párolva, majd összeforralva. Számára az étel nem tárgya a költeménynek, hanem maga a költemény.

Jóllakni a gutaütésig kell és ha túlélted, kezdheted elölről.

Van valami közös főzésben és halálban. Tudta ezt a nagybeteg Petri György is, amikor utolsó verseiben a kettőt összekeverte: „Mint ínyenc a húsos cubákokat, csontig lerágom végnapjaimat” - írta.

Elvégre a költő emberszakács is, étel és élet összerímelnek. „Vesd meg az erkölcsi fertőt/ végy egy kiló marhafartőt,/ ne hallgass talk-show zöldséget,/ végy két kiló leveszöldséget,/ soha ne váltsál párt-színt,/ inkább végy még egy szép darab hátszínt”. Petri verses szakácskönyvet akart írni, amiben minden a helyére kerül.

„És a legvégén, talán jóllehet tétován, / mint egy pongyolán kimért sütemény összeáll / egy félig rántotta, félig kocsonyaszerű halál".

A tűzhely füstje még József Attilát is megcsapta. Tudjuk, hogy a Párizsból a nővérének írt levélben azt kéri, küldjön neki csomagban Jolán bablevest csipetkével és kolbászreszelékkel. Többnyire írótársai hívták meg ebédre. A Japán kávéházban gombás pontyra, az újpesti Vágner vendéglőben (éppen Berda József) pörköltre. A gyomor örömei nem nagyon izgatták.

Ezért meglepő Kínálgató című verse, amit a nővére vacsorájára írt 1930-ban. Íme néhány konyhai rigmus:

Csigaleves: "E levestől mennek falnak,/ Kik belőle sokat falnak!"
Halmajonéz: "Majonézből bármi kevés,/ Harmadnapos hideglelés."
Pulykamell Jóasszony módra: "Pulykamelltől hull a hajad,/ Jobb tehát, ha tálban marad." Uborka: "Lúdtalpat kapsz uborkától/ Ne is égy belőle mától."
Feketekávé: "A fekete török átok ,/ De hát úgyis megisszátok." 
És a végére a régi szabály, hogy csak mértékkel egyél, igyál. Kinek hinnénk el, ha nem éppen őneki? 
"Kövérség korai vénség,/ Tehát móddal, ó vendégség/ 

Az angyalok sose esznek,/ Mégis gyönyörűek lesznek."

Az írás Vinkó József készülő kötetének részlete.