Sokan azt tartják, hogy az a felnőtt, aki nem tud gyermek maradni és felnőttkorban is felszabadultan, sokszor a nemes küzdés és a verseny szelleméért élni, nem is él igazán. Lehet, hogy egy borárverés sokak számára távol áll a játéktól. A bortermelő oldaláról komoly munka és erőfeszítés bújik meg minden palack bor mögött, de van felelősség a másik oldalon is. Igazi kihívás a befektető számára, hogy valóban értékes árut vegyen meg. Minderről Gelencsér Ferenc borgyűjtőt és párját, Szentjóbi Évát k

A „csak” borfogyasztók oldalán tényleg csupán játék lenne egy-egy szép tétel megszerzése? Nem gondolnám, mint ahogy azzal sem értek egyet: a termelő nem tekintheti játéknak az évjáratok változását, saját borai kelendőségét, megmérettetését. Ha nem lehetne megtalálni a játék szépségét a bor világában, vélhetően nem keltene ekkora érdeklődést egyetlen palack bor sem. De mégis folyik a játék, évről évre, komoly pályákon. A szeretett tétel birtoklásáért, a reménybeli jó ízekért, a különlegességért, a „csak nekem van belőle” gyermeki jó érzéséért.

Mi az, ami a borok értékét meghatározza? Minőség, eltarthatóság, ritkaság. Nyilván ezek együttese az, ami a végső értéket eldönti. Emellett létezik afféle „előszereteti” érték is, ami néha csak egy-egy ember számára jelent különös vonzalmat egy tárgyhoz. Létezhet efféle kiemelt értéke egy-egy hordó bornak is? Miért ne?

A fenti gondolatok kavarogtak bennem, amikor a Boremberek egyik ismert hazai alanyához, Gelencsér Ferenc borgyűjtőhöz és párjához, Szentjóbi Évához igyekeztem. Aki nyomon követte a Tokaji Borlovagrend által 2017-ben ötödször megszervezett Nagy Tokaji Borárverést, az biztosan találkozott Ferenc nevével, hiszen hozzá fűződik az eddigi legnagyobb, száraz borra vonatkozó leütés. Szepsy István 2013-as Nyúlászó 58 furmintja volt ez a tétel. Ahogy felidézzük azokat a perceket, Éva és Ferenc szinte egyszerre repül vissza gondolataiban a pataki várba, azt a hangulatot ugyanis nem nagyon lehet elfelejteni. Akkor és ott tényleg megállt a levegő, a nyolcmilliós leütés jó értelemben szinte sokkolta a közönséget. Örömet jelentett ez mindenkinek, aki a teremben volt. Egyszersmind átírta valamelyest a tokaji száraz borok árait is.

Éva asszony komoly szerepet játszott a történetben.

– meséli. – Természetesen az árverés előtt megállapodtunk egy összeghatárban, hogy addig elmehetünk, de tovább nem. Licit közben mégis úgy éreztem, nem szabad figyelmeztetnem, Feri annyira átélte a tétel megszerzésének az örömét, hogy itt már nem volt visszaút. Utólag sem bántam meg, hogy akkor csöndben maradtam…”

– mondja Ferenc. – Amúgy ő volt az, aki a borhoz közel vitt. Mikor még nem ismertem őt, nem érdekeltek a borok, valahogy ki is maradtak az életemből. Családi kötődéseim miatt minden percben vezetésre alkalmas állapotban kellett lennem, így eszembe sem jutott, hogy bármit igyak. Amikor vele találkoztam, akkor kezdtünk el egy pindurka kerti szőlővel foglalkozni, és innen már jöttek a jó borok is. A minőség mindig fontos volt számunkra, még akkor is, ha a barátainkkal vagy üzletfeleinkkel afféle lazító borozgatásra mentünk.” 

Szavait Éva asszony is megerősíti: „Hát igen, az utóbbi tíz-tizenöt évben nagyon sokat kóstoltunk, itthon is, külföldön is. Szeretünk az általunk jónak gondolt termelőkhöz elmenni, szőlőt-pincét végignézni, jókat enni, kóstolni… Főzni is nagyon szeretek, sőt, rendszeresen főzök a borok mellé. Általában először a bor van meg, ahhoz próbálom az ízeket társítani.

Jórészt a Sas-hegyen töltöttem a gyermekkoromat, nagyapámnak volt ott egy nagyon szép és elég nagy szőlője, gyümölcsöse, saját bora. Nálunk mindig volt otthon bor az asztalon, és bár sokfelé vitt az életem szerte az országban, ez az élmény ma is meghatározó.

A családunkban mindig sok művészember fordult meg – annak idején rendszeresen lovagoltam Tersánszky Józsi Jenő térdén is. Talán emlékeznek a Legenda a nyúlpaprikásról című regényére – én nem tudok úgy rá gondolni, hogy ne jöjjön meg a kedvem egy jó nyulat elkészíteni. Persze bor is jár hozzá, a leggyakrabban rozéval szoktam kínálni.”

Kérdésemre, hogy az árverésen megvásárolt borokhoz is megfőzte-e már a „magáét”, igenlő választ kapok – kivéve pont a Nyúlászó 58-ast. Úgy tűnik, a nyulaktól semmilyen formában nem tudunk eltávolodni, ugyanis egy szintén Szepsy Istvánhoz köthető Úrágya 91-es furmint 2014-es évjáratához is nyúlragu készült annak idején. A Szent Tamás 45 harcsát kívánt, így ez a bor egy jó harcsapaprikás mellett lehelte ki lelkét.

Ferenc számára a borgyűjtés igazi élvezet. A tezaurálás – az értékek felhalmozása – maga soha nem vezette, bár azért az árakkal igencsak tisztában van. Valójában ez igazi szerelemnek tűnik. Ráadásul nem önző szerelem, ugyanis nagyon szívesen osztják meg gyűjteményük egyes palackjait más borkedvelőkkel. Persze, maga a borkóstolás igazi társasági élmény, ha valaki magában iszik, azt egészen másként nevezzük…

Külföldi partnereik közül előszeretettel csereberélnek a franciákkal, nem véletlenül. Ugyan a francia oldal üdítő kijózanodása még nem történt meg magyar bor dolgában, de mondhatnánk: dolgoznak az ügyön… Egyre jobb borokkal bombázva az egyébként nyitott, de lelkében ízig-vérig honfiú franciákat. A verseny nyitott, kimenetele egyelőre kétesélyes. 

„A borokat borhűtőkben tartom – tudom, hogy ez nem olyan dekoratív, mint egy szépen felépített boltíves pince, de ezt tartom a legbiztosabb megoldásnak – mondja Ferenc.

– Van tíz nagyméretű borhűtőm, ezekben a legbiztosabb a borok palackos érlelése. Az állandó hőmérséklet és páratartalom elengedhetetlen a jó tároláshoz. Bár azt kell mondjam, nem biztos, hogy nagyon sokáig fogom dédelgetni a boraimat. Sokkal többre értékelem, ha arra méltókkal együtt elfogyasztjuk őket. Amúgy a gyűjteményem legnagyobb részét rendszeresen elajándékozom. Partnereimnek, munkatársaimnak – nem titkoltan kis nevelési célzattal is.

Karácsonyra rendszeresen készítünk olyan ajándékokat, melyekhez személyesen is közünk van. Éva olyan csokoládémanufaktúrával áll kapcsolatban, ahol autista gyerekeket is foglalkoztatnak. Így általában a bor és a csokoládé együtt kel útra.”

A boros kezdetek a Művelt Alkoholistához vezetnek vissza, írásaikból, posztjaikból remek ötleteket kaptak a „hogyan tovább”-hoz. Így jutottak el először Szepsy István pincéjébe is, a 2003-as évjáratú Szent Tamás nyomán. De komoly lépcsőfoknak nevezhető a néhány évvel ezelőtt megrendezett Mi a magyar? sorozat is a Műcsarnokban – talán többen emlékeznek is rá. Maurer Oszkár, Kaló Imre és Vida Péter előadása igazi kapaszkodót jelentett mindkettőjük számára.

Persze, egy igazi gyűjtő általában a határterületekkel is építi a kapcsolatot, nem véletlen hát, hogy Ferenc könyvfronton is pozitív kimenetelű támadást intézett Tokaj ellen. Rendszeres vásárlója könyvaukcióknak is. Csak az eredeti Tokaj-Hegyalja Albumból legalább öt példányt vásárolt, ami ma már igazi kincsnek számít, ezekből is ajándék lett. De talán amire a legbüszkébb, az a Tokaj és Tarcal település szőlőterületeinek örökösödési átírásai, őstermelői és jószágokkal kapcsolatos feljegyzések az 1780-as évekből. Gyönyörű anyag, színre, szagra, állagra és tartalomra egyaránt. Nem csoda, ha büszke rá a gazdája.

Ferenc mélyen hisz Tokajban és a tokaji borban. Igaz ugyan, hogy bor szempontjából a Kárpát-medence egésze felkeltette az érdeklődésüket, de ez a fajta kereskedés – a Nagy Tokaji Borárverésen száraz borból cca. 180 palack, édesből ennek durván a fele vagy negyede egy-egy licitre kerülő tétel mennyisége – más borvidékeken még nem alakult ki.

A tokaji borok értéke már több száz éve magasan jár. Nem véletlenül, hiszen valójában mindazokkal a kritériumokkal rendelkezik, amelyek egy-egy komoly borvidék rangját meghatározzák a világban. Egyedi, kifogástalan minőség, évszázadokban mérhető eltarthatóság.

Kellhet-e ennél több, amikor egy komoly, sokak számára kizárólagosan elérni kívánt borra gondolunk. Igaz, a tokaji borok ma már – és remélhetőleg még – ritkábban kerülnek nagy nemzetközi árverések katalógusaiba, mégis, van egy réteg, melynek tagjai tudják: nem veszíthetnek. Kóstolni, méricskélni, fontolgatni – és nem utolsósorban örömöt szerezni.

A mostani beszélgetés alapján is megerősödött bennem, hogy minden pohár bor megszületésének akkor van értelme, ha valakinek örömöt szereznek vele. Mert a jó bor örömforrás, és ezt sokan tudják is. Ha több ezer palack bújik is meg a pince mélyén, maga a birtoklás csak akkor élvezet, ha ebből nem zárunk ki másokat. Gelencsér Ferenc és Éva jól tudják ezt. De nem csak tudják, teszik is. Köszönet érte.