Nincs még egy költőnk, aki annyit éhezett volna, mint ő. József Jolán írja A város peremén című életrajz-regényében, hogy néha napokig koplaltak és amikor már nem bírták tovább, megették a fazék hideg zsíros káposztát, amit a mama eldugott. A kőműves felesége, akinél albérletben laktak, beadott egy-egy tányér krumplilevest, ám később arra kényszerültek, hogy Attila egyetlen játékát - a hintalovat - is feldarabolják, evvel gyújtottak tüzet a paprikás krumpli alá.
Koplalt József Attila Párizsban is. Hetekig mustáros kenyeret evett, meleg ételhez csak akkor jutott, amikor Cserépfalvi Imre (akkor a párizsi magyar diáksegélyező bizottság elnöke) felajánlott neki ingyen ebédjegyeket. Egy kortárs emlékezése szerint ebben az időben még lehajtották a Montmartre dombról a juh-, és kecskenyájakat. Ilyenkor a pásztor kürtölt és költőnk friss kecsketejet ivott.
Elterjedt legenda az is, hogy József Attila arra kérte nővérét, küldjön neki "bablevest kolbászreszelékkel.". Sosem értettem, hogy lehet csomagban bablevest küldeni, és főként mi lehet az a kolbászreszelék? Aztán kiderült, ez csak tréfa. A Jolántól kapott csomagok után (amelyekben szalámi mellett felesleges dolgok, például portugál szardínia és pulóver is találtatott) a költőnek rendre portóköltséget kellett fizetnie.
József Attila ezt a felesleges kiadást unta meg, ezért írta Jolánnak 1926 október 15-én:
Ha csomagot küldesz, nem veszem át, nem én, ha nem bableves van benne, csipetkével és kolbászszeletkékkel. Erről jut eszembe, hogy már nem érzem úgy a gyomromat, mintha lebegne, hanem mintha korcsolyázna, nyolcasokban."
Az éhség önérzetes poétáján azonban nem volt könnyű segíteni. Tersánszky Józsi Jenő leír egy tipikus esetet. József Attila belép a Japán (ma Írók boltja) kávéházba. Arca sápadt, komor, télikabátja koszlott, hóna alatt papírcsomag, benne nagy darab kenyér öt deka füstölt szalonna. Reggeli-ebéd-vacsora. "- Mit hozzak?" - kérdi a pincér.
"-Egy nagy kávét. De
nix hab. Fölet tetessen rá, amennyit lehet."
A pincér bólint, hátramegy rendelni és összedörzsölt mutató-, és hüvelykujjával mutatja Kraszner Menyhértnek, a kávéház tulajdonosának, hogy a vendég flamós, de csóringer.
Ám Kraszner nem véletlenül találta fel a "javító kávé" intézményét. Akinek nagyon nem volt pénze, kért egy sima kávét, majd bele egy kis "javító tejet". Ha a kávé túlságosan tejes lett, akkor járt egy kis "javító kávé". Egyszer fizetett, de két csésze tejeskávét kapott. Így történt most is. A pincér kérdő tekintetére a tulaj csak annyit súgott: "Jól van fiam,
jegyezd meg: ez a nyiszlett kis ember legalábbis akkora költő lesz, mint Petőfi Sándor".
József Attila itt írta Születésnapomra című versét. Egy időben szövetkezett egy másik éhenkórász íróval, Péter Pállal. Bablevest rendeltek egy pengő húszért és felváltva ették ki belőle a húst. Hétfőn a kolbász, kedden az oldalas jutott József Attilának.
Szántó Judit szerint kedvenc étele a sajtos makaróni volt, Vágó Márta meg azt írja visszaemlékezéseiben, hogy 1936 táján, amikor a Szép Szó folyóiratot szerkesztették, egy közeli sörözőben József Attila gyakran evett disznópaprikást főtt krumplival, ezt nagyon szerette.
Ínyenc falatokhoz ritkán jutott. Talán Hatvany báró néhány vacsoráján, amikor őt is meghívták, ott feltálaltak lazacot, kaviárt. Vagy Újpesten, ahol szintén ágrólszakadt költőtársa Berda József elvitte ebédelni az Illik-féle halászcsárdába. És feltehetően azon a diszvacsorán, amit nővére férje Makai Ödön ügyvéd adott illusztris vendégeinek 1930-ban, aholis József Attila az összes fogáshoz tréfás versikét faragott. A csigaleveshez:
"E levestől mennek falnak, / Kik belőle sokat falnak!". A hideg fogashoz: "Cúgot kapsz a halevéstől, / Nemcsak soktól, de kevéstől." A feketekávéra: "A fekete török átok -/ De hát úgyis megisszátok."
József Attila egész költészetét átjárja az éhség. "Etess, nézd, éhezem". "Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset." "Örökké éhes vagyok." "Úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér" - sorolhatnánk a végtelenségig. Az éhség a Rossz jelképe. Az étel maga a megtestesült Jóság. Mi foglalhatná össze életét a költészet napján? Talán ez a sora:
Hosszú az Úristen, rövid a szalonna".
Az írás Vinkó József készülő kötetének részlete.
