„Legyél laza, természetes, főzzél egyszerűen, friss alapanyagokból, és ne hagyd, hogy a kiszállítós cégek átverjenek azzal, amit rád melegítenek a mikróban” – Fördős Zé szerint ezt az alapelvet közvetíti Street Kitchen című műsora, a blogja és a könyve is. Történet a semmiből jött srácról, aki menő lett.

Egy siklóernyős barátjától kapta a Zé becenevet, és az ország is így ismerte meg, nem lett se Zoli, se Zoltán. Tudatosan maradt Zé?

Húsz évvel ezelőtt kaptam ezt a nevet, amikor még szó sem volt róla, hogy valaha közöm lesz a médiához. Persze, szerepelhettem volna a blogon és a tévében Fördős Zoltánként, de mivel a családom és a barátaim is Zének hívtak, adta magát ez a megoldás. A blogunkat viszont Szárnyas Ízvadász néven indítottuk 2012-ben, és akkor azt hittük, az növi ki magát branddé.

A Szárnyas Ízvadász eredetileg tévéműsornak indult, végül blog lett belőle.

Mindenképp el akartunk térni a többi gasztroblogtól névben és tartalomban is, ám nem bíztunk magunkban annyira - jogosan -, hogy önmagában az, hogy én főzni kezdek, érdekli majd az embereket. Ezért úgy gondoltuk, találjunk ki mellé valamit.

Ez lett a szárnyalás, vagyis a siklóernyőzés?

Tulajdonképpen igen. Onnan indult az egész, hogy otthon, a szüleimnél esténként a főzős csatornák adásait néztük, és folyton okoskodtunk, kritizáltuk: miért így, miért akkor rakják bele az összetevőket a fazékba, és így tovább. Másrészt ismertem olyan műsorokat, ahol az volt a koncepció, hogy például egy fickó körbemotorozza a világot, és közben főz. A nagyoknak, Jamie Olivernek vagy Nigella Lawsonnak elég beállni a konyhapult mögé, és elájulnak tőlük a nézők, de a kevésbé ismerteknek ki kell találniuk valami furcsát, extrémet, hogy izgalmasakká váljanak. Úgy gondoltuk, ha siklóernyővel ide-oda repülnék az országban, és helyi alapanyagokból főznék, azzal feldobnánk a műsort. Beadtam az Artisjushoz egy műsortervet A repülő szakács címmel, és az öcsémmel készítettünk demót is hozzá. Hat napig forgattunk Etyeken, kölcsönkamerával, majd elvittük a TV Paprikához, ahol megdicsértek, de ott, akkor nem láttak bennünk fantáziát. Viszont a videót feltettük az előző nap létrehozott blogunkra, felfigyelt rá az Index, és azonnal címlapra kerültünk. Úgyhogy gyorsan csináltunk még egy videót, azt is beküldtük, az is címlap lett. Aztán megkerestek bennünket a blog.hu-tól, hogy érdekelné őket ez az egész, megmondták, hogy a felületet biztosítják, de pénzt próbáljunk meg mi szerezni rá.

És az honnan lett?

Korábban egy rendezvényszervező cégnél dolgoztam, és az Electroluxnak is szerveztem bulikat. Háttérember voltam, az volt a dolgom, hogy az új sütőket bemutató rendezvényeken minden rendben legyen gasztronómiailag: megvettem az alapanyagokat, odakészítettem az eszközöket a séfeknek. Az egyik vidéki bulin, ahol több séf is szerepelt, az egyikük influenzás lett, és be kellett ugranom helyette. Akkor kiderült, hogy vicces vagyok, jól megtalálom az emberekkel a hangot, finoman főzök. Óriási nevetgélés volt a pultom körül, így a végén megkérdezték: jönnék-e újra. Ez azért volt fontos, mert amikor az Indexnél azt mondták, hogy felületet adnak, de pénzt nem, elmentem az Electroluxhoz, ahol épp videós partnert kerestek, és leszerződtünk egy évre. Vagyis lett szponzorom.

Vendéglátósként végzett, világéletében a siklóernyőzés érdekelte, és a gasztronómiánál kötött ki.

A vendéglátásba és a gasztronómiába  beleszülettem. Apai nagymamám az Alba Regia éttermet vezette a Fehérvári úton, ahová apám szakácsként bekerült üzletvezető-helyettesnek. Az Alba Regia a '80-as évek elején menő hely volt, kisgyerekként rendszeresen bejártam oda apámmal. Arra emlékszem, hogy egy csarnokban emberek húzzák a krumplit a kocsikon, hozzák a csirkéket, keverik a levest, és nagyon tetszett, hogy az egésznek az apám a főnöke. Megismerkedtem a séfekkel, pincérekkel, megfigyeltem, hogyan csapolják a sört, hogy szolgálják ki a vendégeket.

Az Alba Regia egy étterem volt, tömegeket szolgált ki, ám amit a Street Kitchen videóiban és a műsorban is képvisel, az arról szól, hogyan főzzünk otthon, kicsiben.

Az a cél, hogy mindenki elhiggye: képes megfőzni egy vacsorát vagy egy hétvégi menüt. A Street Kitchen arról szól, hogy ha egy kicsit odafigyelsz, megszületik valami, amit nemcsak te szeretsz, hanem a családod is értékeli, és ez olyan pozitív visszacsatolás, amit újra és újra át szeretnél élni, és így egyre jobb és jobb leszel a konyhában.

Szép gondolat, de a legtöbb családnál változatlanul húsleves és rántott hús a vasárnapi ebéd. Kimozdíthatók az emberek a komfortzónából?

A műsoraink pont azért sikeresek, mert van egy napról napra népesebb tábor, akik igenis hajlandóak erre.

A kommentelők sokat vitatkoznak azon, hogy ön tud-e főzni egyáltalán, vagy ha tud, akkor szeret-e. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Tud? Szeret?

Van egy nem túl népes, ám elég kemény mag, akiknek meggyőződése, hogy hülye vagyok a főzéshez. Tény, hogy nincs tizenöt év konyhai tapasztalatom, nem sztázsoltam egyetlen séf mellett sem, de tudok főzni, és ami fontos, képesnek érzem magam arra, hogy kedvet csináljak az embereknek az otthoni főzéshez. Soha nem gondoltam, hogy szakács vagy séf leszek, mert engem a konyha, már gyerekként is, mint rendszer érdekelt. A séfekre, szakácsokra, pincérekre, árubeszerzőkre is úgy tekintettem, mint a rendszer elemeire. Vendéglátóiparira jártam, de szerencsére találkoztam az otthoni főzés szenvedélyével is. Huszonegy évesen elköltöztem otthonról, elkezdtem főzögetni, és ha gondban voltam, anyukámtól kértem tanácsot. Nyolc hónapig éltem Ausztráliában egy lánnyal, gyümölcsöt szüretelni mentünk ki, meg hogy utazgassunk. A lány vega volt, vagyis semmi esélyem nem volt, hogy főzzön rám, így kénytelen voltam Ausztráliában pörköltet és babfőzeléket készíteni. És akkor rájöttem, hogy nagyon szeretem csinálni, mert kikapcsol. Ráadásul az ottani szomszédnak is ízlett.

És a főzés szeretete megmaradt.

A barátaim ma is szívesen jönnek hozzám, én pedig már két nappal előtte kitalálom, hogy mit készítek nekik, és tudom, hogy olyan finom lesz, hogy isteníteni fognak érte. De arra is rájöttem, hogy nem szeretnék elmenni a világ végére a nem tudom milyen fűszerkereskedésbe a nem tudom milyen himalájai fekete sóért, hanem szeretném úgy megoldani, hogy bemegyek a legközelebbi szupermarketbe, és az ott kapható dolgokat használom fel. A Street Kitchenben azt mondjuk: menj be a közértbe, de ne rántott húst készíts a húsból, hanem itt van egy-két tuti recept hozzá.

A Street Kitchen milyen viszonyban van a street fooddal?

Street fooddal ritkán foglalkozunk, de a népszerű kifejezés miatt a Street Kitchenre rögtön felfigyelnek az emberek. A Street Kitchen egy kicsit undergrund, tulajdonképpen az utca emberének konyhája. Arról szól, hogy mi, hétköznapi emberek, hétköznapi dolgokat főzünk.

A gasztrobloggereknek mekkora hatalmuk van?

Túl sokan vannak, úgyhogy már nem akkora nagy megmondó emberek, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt.

Szakácskönyvet azért ők is írnak, ahogy szinte mindenki, aki gasztroszereplővé válik, úgyhogy a sorsát ön sem kerülhette el. A Fördős Zé a konyhában című kötet megtalálta a helyét ezen az amúgy is telített piacon?

Vállaltuk, hogy összerakunk egy könyvet, amiben olyan ételek szerepelnek, amiket szeretünk, és a stílusa pont olyan lesz, mint a tévéműsor és az online világ, amit képviselünk. Ha elfogadod, hogy amit megeszel, az meghatározza, hogyan élsz, akkor egy szakácskönyvvel életfilozófiát is át lehet adni. Például azt, hogy legyél laza, természetes, főzzél egyszerűen, friss alapanyagokból, és ne hagyd, hogy a kiszállítós cégek átverjenek azzal, amit rád melegítenek a mikróban. És ha itt élsz a XI. kerületben, a negyedik emeleten, akkor is megteheted, hogy gyakran főzöl, kísérletezel - ez a könyv erről szól. Hogy próbálj ki dolgokat, és tanulj meg főzni. Hogy ne kelljen pizzát rendelned.

Nem tart attól, hogy egyszer csak rutinná válik a műsor, a blog, a főzés?

Megtörténhet, de ha valamit unni kezdünk, akkor azt egyszerűen kidobjuk, vagy újítunk. Például a konyhánkat már mindenki felismeri, ezért nemsokára szétszedjük, és újat építünk. Van egy nagy, lapos tetőnk is, ahová kertet szeretnénk telepíteni, hogy ott teremhessenek a saját zöldségeink, fűszernövényeink. A Konyhafőnök forgatásának idejére pedig általában egy hónapra eltűnök innen, akkor mindenki megkönnyebbül. Aztán meg nagyon jó visszatérni.

Az ismertséggel együtt a sztárság mennyire érte utol?

Eléggé. Mivel előtte nem volt dolgom a sajtóval, azt gondoltam, úgy működik, hogy amit szeretnék elmondani, azt elmondom. Most már látom, hogy nem így van. Sokkal feszesebben kell tartani a gyeplőt, mert különben teljesen belemásznak az életembe.