„Legyél laza, természetes, főzzél egyszerűen, friss alapanyagokból, és ne hagyd, hogy a kiszállítós cégek átverjenek azzal, amit rád melegítenek a mikróban” – Fördős Zé szerint ezt az alapelvet közvetíti Street Kitchen című műsora, a blogja és a könyve is. Történet a semmiből jött srácról, aki menő lett.

– Egy siklóernyős barátjától kapta a Zé becenevet, és az ország is így ismerte meg, nem lett se Zoli, se Zoltán. Tudatosan maradt Zé?

– Húsz évvel ezelőtt kaptam ezt a nevet, amikor még szó sem volt róla, hogy valaha közöm lesz a médiához. Persze, szerepelhettem volna a blogon és a tévében Fördős Zoltánként, de mivel a családom és a barátaim is Zének hívtak, adta magát ez a megoldás. A blogunkat viszont Szárnyas Ízvadász néven indítottuk 2012-ben, és akkor azt hittük, az növi ki magát branddé.

– A Szárnyas Ízvadász eredetileg tévéműsornak indult, végül blog lett belőle.

– Mindenképp el akartunk térni a többi gasztroblogtól névben és tartalomban is, ám nem bíztunk magunkban annyira – jogosan –, hogy önmagában az, hogy én főzni kezdek, érdekli majd az embereket. Ezért úgy gondoltuk, találjunk ki mellé valamit.

– Ez lett a szárnyalás, vagyis a siklóernyőzés?

– Tulajdonképpen igen. Onnan indult az egész, hogy otthon, a szüleimnél esténként a főzős csatornák adásait néztük, és folyton okoskodtunk, kritizáltuk: miért így, miért akkor rakják bele az öszszetevőket a fazékba, és így tovább. Másrészt ismertem olyan műsorokat, ahol az volt a koncepció, hogy például egy fickó körbemotorozza a világot, és közben főz. A nagyoknak, Jamie Olivernek vagy Nigella Lawsonnak elég beállni a konyhapult mögé, és elájulnak tőlük a nézők, de a kevésbé ismerteknek ki kell találniuk valami furcsát, extrémet, hogy izgalmasakká váljanak. Úgy gondoltuk, ha siklóernyővel ide-oda repülnék az országban, és helyi alapanyagokból főznék, azzal feldobnánk a műsort. Beadtam az Artisjushoz egy műsortervet A repülő szakács címmel, és az öcsémmel készítettünk demót is hozzá. Hat napig forgattunk Etyeken, kölcsönkamerával, majd elvittük a TV Paprikához, ahol megdicsértek, de ott, akkor nem láttak bennünk fantáziát. Viszont a videót feltettük az előző nap létrehozott blogunkra, felfigyelt rá az Index, és azonnal címlapra kerültünk. Úgyhogy gyorsan csináltunk még egy videót, azt is beküldtük, az is címlap lett. Aztán megkerestek bennünket a blog.hu-tól, hogy érdekelné őket ez az egész, megmondták, hogy a felületet biztosítják, de pénzt próbáljunk meg mi szerezni rá.

– A kommentelők sokat vitatkoznak azon, hogy ön tud-e főzni egyáltalán, vagy ha tud, akkor szeret-e. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Tud? Szeret?

– Van egy nem túl népes, ám elég kemény mag, akiknek meggyőződése, hogy hülye vagyok a főzéshez. Tény, hogy nincs tizenöt év konyhai tapasztalatom, nem sztázsoltam egyetlen séf mellett sem, de tudok főzni, és ami fontos, képesnek érzem magam arra, hogy kedvet csináljak az embereknek az otthoni főzéshez. Soha nem gondoltam, hogy szakács vagy séf leszek, mert engem a konyha, már gyerekként is, mint rendszer érdekelt. A séfekre, szakácsokra, pincérekre, árubeszerzőkre is úgy tekintettem, mint a rendszer elemeire. Vendéglátóiparira jártam, de szerencsére találkoztam az otthoni főzés szenvedélyével is.

A teljes cikk a Magyar Konyha márciusi számában olvasható!