Szöveg: F. Tóth Benedek - Fotók: Sebestyén László
2021. április 3.Rendhagyó Interjú Litkai Gergely szövegíróval, a Dumaszínház művészeti vezetőjével, Karinthy-gyűrűs humoristával, aki a jövőben már megoldotta a dilemmát: hogyan lehet úgy maszkban enni, hogy a maszk is fennmaradjon, és az ember is jóllakjon.
Azt olvastam a Magyar Konyha 2033-ban megjelent tavaszi számában, hogy akkor döntötte el, hogy új hivatás után néz és séf lesz, miután 2021 elején interjút adott a Magyar Konyhának.
Utólag már tudom, hogy rosszul döntöttem. Azokban az időkben, a nagy pandémia idején sok kortársamon eluralkodott az eszképizmus. Mindenki menekült a valóság elől. Jogász végzettségűként láttam, hogy sok ismerősöm lett lángosos, kecskesajtkészítő, biogazda vagy éppen online jógaoktató, de főleg a jóga ment nekik nehezen. Ami engem illet:
cseberből vederbe estem, amikor stand uposból séf lettem.
Ez most, a tizennegyedik nagy hullám idején már teljesen nyilvánvaló. Vissza kellett volna térnem jogásznak, hiszen, mint említettem, közülük sokan elmentek lángost sütni.
Pedig séfnek lenni jó, különösen sztárséfnek. Mi a gond ezzel?
A probléma az állással van. Mert bár a séfek és a stand uposok abból a szempontból ugyanolyanok, hogy munka közben állnak, ám míg az utóbbiak a leglehetetlenebb időpontban teszik ezt, a séfek csak akkor, amikor főznek. Korábban fel is vetettem, nem is egyszer, hogy ha az asztalos vagy a kábeltévés jöhet reggel hét és délután négy óra között, akkor nekem miért kell este hét és kilenc harminc között fellépnem? Megtehetném ezt én is ügyfélfogadási időben. De ez a probléma a séfeknél is hasonlatos, mert az emberek is akkor akarnak vacsorázni, amikor a szakácsok, ám ők ezt, ugye, nem tehetik meg, mert főznek. Amióta pedig az éttermek folyamatosan zárva vannak, az emberek összevissza, a leglehetetlenebb időpontban akarnak enni. Bármit. Manapság, 2033-ban szoktuk is emlegetni, hogy a 2020 előtti aranykorban, amikor az emberek még étterembe jártak, maszk nélkül tombolt a boldogság.
Most nem tombol?
Ugyan. Moziba is csak biohazard ruhában lehet menni. Színházba csak orosz vakcinaoltás után ülhetünk be egy Csehov-előadásra, igaz, Brecht A szecsuáni jó lélek című epikus művére azok is vásárolhatnak jegyet, akik kínai vakcinával oltakoztak.
Annak idején, 2021-ben milyen vakcinával oltatta be magát?
A White Russian nevű koktélt választottam a régi szovjet-magyar megbonthatatlan barátság és a berlini fal leomlásának emlékére. A voksomat a Pfizer-Szputnyik V kombó mellett tettem le. Úgy voltam vele, mint Valerij Kubaszov, vagyis Farkas Berci, az első magyar űrhajós szovjet útitársa, hogy ha már Kelet és Nyugat folyton háborúzik egymással, legalább a vakcinában találjanak egymásra bennem. Micsoda idők voltak azok! A Szojuz-Apollo-programban az oroszok elkezdtek angolul tanulni, az amerikaiak oroszul. Igaz, ez leginkább csak a kémeknek sikerült, de hát az is valami.
S bár mondta, hogy ma már nem lenne séf, mégis az ön nevéhez fűződik a Litkai-féle táplálkozási kultúra megteremtése, nevezetesen az, hogyan lehet úgy enni, hogy az ember közben nem veszi le a maszkját.
Ennek szabadalmi jogdíjai még ma is szépen hoznak a konyhára. A módszer lényege az, hogy a vírus ne jusson be a szervezetbe, csak az étel. Ezt a mikrobiotikus táplálkozás kifejlesztésével értem el. Az ételeket úgy készítjük el, hogy azok mikromolekuláris szintre bontva átférjenek az FFP2-es maszk szövetén.
Az igazán ínyenceknek olyan ételeket is készítünk, amelyek az FFP3-ason is könnyedén átjutnak.
Ehhez tökéletesítettünk egy molekuláris tálat is, amelyik egy régi magyar kondér továbbfejlesztett változata. Ebből könnyen elfogyasztó akár a slambuc is, hiszen nem kell mást tenni, mint felvenni a speciális gasztromaszkot, és a kondérba éppen úgy kell beleengednünk az arcunkat, ahogyan egykor a disznó dugta a fejét a moslékosvödörbe, és a maszkon keresztül könnyedén fel lehet szippantani a slambucot. Tudom, sokan azzal is próbálkoztak, hogy hason, közvetlenül a bőrön keresztül juttassanak a gyomorba rántott csirkét, vagy éppen bélszínt Budapest módra, de az élvezet úgy nem az igazi.
Mielőtt az olvasók azt gondolnák, teljesen megőrültünk, áruljuk el, hogy itt vagyunk a jelenben, 2021-ben, a Covid-járvány kellős közepén.
Ám ebben az olvasók még úgy sem lehetnek biztosak, hogy ezt most elárultuk, hiszen lehet, időutazók vagyunk. Cáfolják meg, ha tudják!
A leveleket pedig várjuk a szerkesztőség e-mail-címére, a nyertesek között kisorsolunk egy Litkai-féle mikrobiotikus táplálékmaszkot. S ha még működik a posta, üzeneteiket borítékban is elküldhetik.
Van is egy olyan mondás, hogy Magyarországon mindent el lehet intézni egy borítékkal, kivéve a postán.
No de tényleg komolyra fordítva a szót, a járvány körülöttünk hús-vér valóság. A Dumaszínházban ülünk, a műsorok itt is felvételre, majdnem azt mondtam, hogy elvitelre készülnek. Vagyis a közönség csak otthon, a képernyők előtt élvezheti. Egy humorista hogyan érzi magát a bezártságban?
Nem annyira rosszul. Egyrészt szeretek otthon lenni, és korábban is a belföldi turizmus híve voltam. Nagy túrázó vagyok. Szakmailag pedig nagyon sok az online fellépésünk, vagyis mint előadó nem érzem a pandémia visszafogó hatását. Lelkileg viszont gyötrelmes ez a helyzet. Kicsit úgy érzem magam, mint egy Live Jasmin-alkalmazott: egy monitor előtt állva, ülve, fekve próbálok hatást elérni. Ha a pandémiát innen nézzük, lassan a lelki tartalékaim végére érek. Ha két nézőt látok a távolban, már az visszaadja a kedvet a komédiázáshoz.
Merthogy a stand up olyan műfaj, ahol egy poénnak helye és ideje van?
Pontosan. A munkamódszerem ráadásul olyan, hogy mindent a poén szintjéig kitalálok, de a konkrét mondat műsoronként, közönségenként változik. Így legalább én sem unatkozom. Vagyis a járvány ebből a szempontból óriási bal horogként érkezett. Az biztos, hogy a stand up műfaja nem sok időt bír ki közönség nélkül.
Vagyis ha a járvány elhúzódna, lenne mondjuk séf?
Az biztosan nem. Amikor ügyvédjelöltként dolgoztam, mindig utáltam a fénymásolást. Álltam a gép fölött, előregörnyedve… Séfként is ezt kellene tennem, folyton előrehajolva dolgozhatnék. Lehet, hogy túl magas vagyok, de még ma is előjön a hátgörcsöm, ha fénymásolni kell.
Ezek szerint a háta miatt nem lett jogász sem.
Nem vagyok egy séfalkat, no.
Miért, humoristaalkat van?
Olyan sincs. Az emberek mindenfélék. A lényeg, hogy nevettetni tudjanak.
Merthogy a humorista poénokkal táplálja az embert.
Azokkal is.
A stand up sajátossága ugyanis az, hogy a poénok mellé jár egy kis harapnivaló is.
A Dumaszínház is olyan hely, ahol előadás közben enni és inni is lehet. Persze akármit azért nem. Külföldön főként csipsz, kóla, snack a menü, nálunk a Waldorf Gasztróval együttműködve komolyabb a kínálat. Csülkös pacal mondjuk nincs, de a hamburger belefér. Szilveszterkor pedig volt olyan online stand up, hogy kaját is lehetett hozz á rendelni. A YouTube-on útmutatót is adtunk, hogyan főzz ék, süssék készre az ételt. Vagyis mi nemcsak a lelket, de a gyomrot is tudjuk táplálni, az emberek pedig, szerencsére, szeretnek enni és nevetni.
Melyik a könnyebb út a gyomorhoz: a humor vagy a gúny?
A szatíra még belefér. Az öncélú gúnyolódás már nem vicces. A humor mögött mindig van érték is.
Mennyire nehéz a Covidból humort kreálni?
Könnyebb, mint hinnénk. Nyilván nem az emberi tragédiákból kell viccet csinálni. Ez a vírus olyan, mint a közlekedési baleset, hiszen senki nem számol azzal, hogy karambolozik, ha felhajt a sztrádára. A járvány kiszámíthatatlan, de egyben lehetőséget teremt a humorra is. Bőven ad témát: ilyen például a vírustagadás, vagy az elmélet, hogy valójában két Müller Cecília van. Akinek ilyen az eszébe jut, annak tényleg sok szabadideje lehet. Talán dolgozniuk kellene. Ráadásul az, ahogyan és amire a mai emberek panaszkodnak, azt mutatja, hogy a nemzedékünk elkényelmesedett. Ezek a helyzetek és életszituációk sok témát adnak nekünk. Különösen az abszurditás.
A járvány változtatott bármit is a humoron?
Az emberek éhezik a jó humort. Felhőtlenül akarnak szórakozni. Ami viszont negatív tapasztalat: azok is felhőtlenül akarnak szórakozni, akiknek nincsen humorérzékük. Na, ebből keletkeznek aztán a gondok, mert felháborodnak, és azt mondják, viccet csinálunk a valóságból.
S ha már a beszélgetés elején viccet csináltuk abból, hogy séf lett: van kedvenc konyhája? Magyaros, ázsiai, olaszos?
Vegetáriánus. Ez némileg szűkíti a magyaros konyha lehetőségeit. Bár a legjobb vega kaját a székesfehérvári 67 étteremben (ma 67Sigma) ettem: tökfőzeléket lecsóval. Ám azt is be kell látni, hogy a magyar ünnepek nem nagyon kedveznek egy vegetáriánusnak. Sonka, kolbász, sült liba, töltött káposzta…A múltkor meg is kóstoltam egy töltött káposztát.
Ezek szerint nem vérvegán…
Ha valami nagyon finom, könnyen elcsábulok. Csak törekszem arra, hogy kevesebb húst egyek. A járvány előtt Hadházi László kollégámmal sokat jártuk az országot, és mindig
magunkkal vittük valamelyik gasztrokalauzt, hogy tudjuk, hová érdemes beülni.
Laci születésnapját is általában valamilyen fine dining étteremben ünnepeljük. Idén erre nem volt lehetőség, ezért igénybe vettük a Costes speciális szolgáltatását, amikor a séf és egy sommelier is házhoz jön. Ezeknek az abszurd időknek az egyik csúcspontja volt ez az este, amikor egy bérház konyhájában ötfogásos degusztációs menü készült. Ez tényleg olyan, mint amikor én
a nappalimban egy videókamerának lépek fel. A leginkább sújtott szektorokban dolgozóknak egy kicsit csoportterápia is volt.
Kocsmába azért nem nagyon megyünk. De valóban szeretünk jókat enni, inni. Ha eljutok egy jó helyre, az igazi ünnep nekem, és akkor arra az egy napra a vegetarianizmus is szabira megy.