A filmrendező a Badacsony mindkét arcát bemutatta már filmen. Az 1954-es Liliomfi című vígjátékban, majd négy évvel később a Ház a sziklák alatt című a magyar filmtörténet egyik legpesszimistább, legkeserűbb darabjában. Két filmes vallomás után nem csoda, hogy végül a rendező is Badacsonyt választotta. Talán csak az a meglepő, hogy 2007-ig bírta nélküle. Keszthely és Badacsony környéke Makk Károly Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művé
"A Badacsonyi olyan, mint a világhírű művész, a Szentgyörgyhegyi olyan, mint az a művész, aki világéletében szobájából is alig mozdult ki, és mégis nagyobb művet teremtett, mint akit ünnepeltek" - Hamvas Béla szavai a borra utalnak, de a leírásban Makk Károlyra is ráismerhetünk.
A filmrendező a Badacsony mindkét arcát bemutatta már filmen. A világraszólót, a nyitottat, a túlfűtöttet az 1954-es Liliomfi című vígjátékban, mely egy csapásra tette országosan ismertté az akkor 29 éves alkotót. Majd négy évvel később azt is bemutatta, milyen a Badacsony, ha bezárkózik. A Ház a sziklák alatt valóságos kísértettörténet, mely csak röpke pillanatra engedi fellélegezni a nézőt. A magyar filmtörténet legszebb borissza jelenete látható ugyanis benne: amikor a háborús sebeiből lábadozó veterán kiül a háza elé, és egészségeset húz a helyi vörösből. Kigombolja ingét, és felsóhajt - tudjuk, kitavaszodott. Két ilyen filmes vallomás után nem csoda, hogy végül a rendező is Badacsonyt választotta.
Talán csak az a meglepő, hogy 2007-ig bírta nélküle - akkor költöztette ugyanis át nyári lakját a Csopak melletti Paloznakról, mert ottani háza mellé lakóparkot húztak fel. Megérkezve új nyaralójába, nem is tétovázott, amikor megtudta, hogy a badacsonylábdihegyi pincegazdaság helyén szállodát akarnak építeni. A borász-kalandor Szeremley Hubával együtt tiltakozott az 1886-ban épült Ranolder püspöki pincét is magában rejtő épület bontása és a kultúrtáj megsebzése ellen.
"Nem a tájba illő fejlesztésekkel van bajunk, a Szászi Pince épülete szintén gyönyörű helyen, pár száz méterre fekszik a hegymagastól, mégsem jut eszébe senkinek sem tiltakozni, mert éppen oda illik" - mondja Makk Károly. Négy hegyet járhat be a szem a Szászi-teraszról, s a szőlőlevelekhez hasonlóan megfürödhet a Balaton csillogó víztükrében. A közös tiltakozásból barátság lett: Makk Károly azóta is szívesen látogat el a badacsonyi Szeremley Borházba. A baráti hangulat vonzza a családi badacsonytomaji kisvendéglőbe, a Muskátli étterembe, mely szezonon kívül vagy rossz időben is tárt karokkal várja vendégeit. Ugyanezzel a közvetlenséggel találkozik, ha a káptalantóti Liliomkert piacra látogat: ez szerinte nem egyszerűen vásártér, hanem "bájos agora, ahol amellett, hogy be tudjuk szerezni a kolbászt, hurkát és más finomságokat, ismerősként köszönnek ránk".
Bár elterjedt anekdota, hogy Szigliget híres halsütője, Oszi bácsi - akit a hivatal Juha Gyulaként ismer - szerepelt a Liliomfiban, Makk Károly óvatosabban fogalmaz.
"Annyira kedvelem Oszi bácsit, hogy olyan ő nekem, mintha játszott volna a Liliomfiban. Aki meglátja tengerészsapkájában a forró olaj felett, sosem felejti. Köztünk az a szokás járja, hogy először Oszi bácsi keszeget süt nekünk, majd érkezik a fia, s ő harcsát és fogast készít számunkra. Ez a halsütő igazi intézmény, kár elkerülni annak, aki erre jár."
