Gyakran látom a fehér furgonokat Budapest utcáin, de vidéki utakon is, oldalukon ilyen szövegekkel: „Engem a bor hozzád visz.” Vagy: „Minden rendben, a bor finom.” Van ebben valami megnyugtató. De ki van a logók, a szlogenek, a boltok, a Bortársaság mögött? Tálos Attila. Persze, ez így nem teljesen igaz, a Bortársaság csapatmunka eredménye, ő interjút is úgy szeretne adni, hogy több munkatársa is jelen van, mert ez nem one man show. Ő csak katalizátora a történetnek. Ismerjük meg közelebbről.

Sok apró mozzanatból épül fel egy olyan sikertörténet, mint amilyen a Bortársaságé. Tálos Attila gyerekként Somló közelében lakik, sokat biciklizik, élvezi a természetet, a szőlő mindenütt ott van tőle karnyújtásnyira. Rendszeresen jár a szüleivel, nagyszüleivel szüretelni. Élvezi a szabadban elköltött piknik hangulatát, a házi sonka illatát. Ezek a zsigeri emlékek később újra és újra visszaköszönnek, és beépülnek a történetbe. Attila nem körzővel-vonalzóval tervezi az életét. Szeret sodródni. Matek–fizika szakra megy az egyetemre, csak mert rajong az osztályfőnökéért, és amikor ki kell tölteni a felvételi lapot, oda jelentkezik, ahol ő is tanult. Vannak ilyen érzelmi döntések az ember életében. De nem akarja elromantikázni ezt a történetet, csak elmeséli úgy, ahogy volt.

Ha nincs az Oddbins, akkor ma talán nincs Bortársaság. Attila Angliában tölt két évet ösztöndíjjal, London utcáit járva bukkan a borkereskedésre. Felszabadító élmény belépni az üzletbe. 1991-et írunk, Magyarországon akkor még a borszaküzlet fogalma sem létezik. Londonban viszont hozzá hasonló korú fi úk-lányok viszik a boltot, komolyzene szól, ő meg rácsodálkozik, hogy a bor ilyen vagány közegben is meg tud jelenni, sőt ilyen közeget tud teremteni. „Az Oddbins újraértelmezte a klasszikus borkereskedelmet. Nem volt átlagos, sem olcsó, ugyanakkor demokratizálta a borvilágot a minőséggel, a tartalmas kommunikációval, profizmussal, tudással, mindenféle eredeti kiadvánnyal. Arra gondoltam, mivel a magyar borivó nemzet, valami ilyesmit itthon is létre lehetne hozni.” Kezdetben nem volt az egészben semmi üzletiesség, inkább csak jó értelemben vett lila köd és álomvilág. Élt Attilában valami olyan kép, hogy egy kis mopeddel, hátul a csomagtartón kiszállít egy karton bort. Aztán milyen jó lesz, hogy a szőlőben is lehet, találkozhat a vidéki emberekkel, borászokkal, a földdel. Azt, hogy megvesz valamit, majd eladja magasabb áron, neki is meg kellett szokni, ez teljesen új volt a számára. 1993-at írunk, a régi világ már romjaiban hever, az új meg még nem épült fel. Attila találkozik Tom Howells üzletemberrel, aki épp akkor alapítja meg a „borkedvelők klubját”. Rendszeresen tartanak kóstolókat, főleg az itt élő külföldieknek. Tálos Attila félállásban beszáll a vállalkozásba. Huszonhét éves, a cég vesz számára egy zöld Renault 4-est, ezzel szállítják ki az első borokat. Nem egy moped, de a lila köd még megvan. A céget ekkor még Budapest Wine Societynek hívják.

A teljes cikk a Magyar Konyha áprilisi számában olvasható!