Ínyencek

Szöveg: Kitzinger Szonja - Fotók: Falus Kriszta/Nők Lapja Pszichológia

2022. február 20.

Orvos-Tóth Noémi , pszichológia

Első könyve, az Örökölt sors 2018-as megjelenése óta a sikerlisták élén áll, amit csak a 2021 novemberében megjelent második könyve, a Szabad akarat tudott lejjebb szorítani. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal a lélek dolgairól és az evés pszichológiájáról beszélgettünk.

Mikor lettünk ennyire fogékonyak a lélek dolgaira?

Ahogy egyre kiszámíthatatlanabb, átláthatatlanabb lett a körülöttünk lévő világ, úgy kezdtünk elvágyni a magyarázatokra. Régen a szabályok, a szülőktől kapott előírások mentén éltünk. A ma emberét már nem köti gúzsba annyi kívülről jövő elvárás, viszont így maga lett kénytelen az élete legtöbb területén önálló döntéseket hozni. Amikor a külső szabályozások csökkennek, felértékelődik az önismeret, az segíthet ugyanis megtalálni a saját válaszainkat.

Minek tulajdonítja a könyvei sikerét? Rátalált egy eddig kevésbé publikált kutatási területre?

Korábban is sokan foglalkoztak már azzal a gondolattal, hogy a múlt, különösen a családi múlt befolyásolja az életünket, szinte megszabja a sorsunkat. Ilyen alaposan és közben ennyire közérthetően, olvasmányosan még nem tálalták a témát. Emellett azt hiszem, sikerült megtalálnom a helyes arányt a tudományos megállapítások és a páciensek történetei között is.

Könyveinek közös nevezője a generációkon átívelő örökségek és traumák témája. Milyen aspektusból vizsgálja ezt az első és a második könyvében?

Az első kötet, az Örökölt sors, a téma bevezetőjének tekinthető. Ebben a transzgenerációs szemlélet alapjaival ismerkedhet az olvasó. A második kötet, a Szabad akarat már belemegy a részletekbe, és azt mutatja meg, egy-egy életterületünket hogyan befolyásolja a családi múlt, illetve hogyan hatnak az egyéni és kollektív élmények például az önértékelésünkre, a kapcsolatainkra, illetve a sikerhez, pénzhez fűződő viszonyunkra.

                                               

Mit tehetünk, hogy ne adjuk tovább a traumáinkat?

Szülőként arra vágyunk, hogy a gyerekeinket megkíméljük mindattól, ami számunkra szenvedést okozott, ami nekünk fájt, és megadjuk nekik azt, amiben mi hiányt szenvedtünk. Ez csak akkor sikerülhet, ha szert teszünk némi önismeretre, vagyis feltárjuk a múltunkat és megértjük a viselkedésünk mozgatórugóit. 
A tudatosság kulcskérdés, anélkül csak ismételni tudjuk a szüleink mintáit.

A második könyvet kifejezetten az egyik nagymamának ajánlja, akinek köszönhetően elindult a transzgenerációs kutatás útján. Milyen traumát kellett felszámolnia, ami tőle indulhat?

Különösen az anyai nagymamámat érte sok sorscsapás az életében. Már kicsi lányként elveszítette mindkét szülőjét, nagyapja, akihez kilencévesen került, szintén korán meghalt. Később gyermekeket is elveszített. Tőle biztosan megkaptam a folyamatos szeretetvesztés traumáját, amivel sokáig dolgom is volt. Mára szerencsére túl vagyok ezen a mintázaton, már nem érzem a sors kiszolgáltatottjának magam.

Érdekes, hogy aktív évei első részében hidegen sajtoló mezőgazdasági gépeket árult a családi vállalkozásban. Ha jól tudom, édesapja unszolására tette félre a kiszemelt pszichológusi pályát, amelyben csak két évtizede van jelen.

Édesapámnak határozott elképzelései voltak a jövőmmel kapcsolatban, ám mindig nyitott volt arra, hogy én is elmondjam a véleményemet. Amikor annak idején az ő javaslatára a családi vállalkozás és így a gazdasági élet mellett döntöttem, a pszichológusi pálya még nem vonzott kellő erővel. Szerettem volna, de az üzleti életet is ugyanúgy el tudtam képzelni mint lehetséges életpályát.

Nevezhetjük szabad akaratnak, hogy kiugrott a családi vállalkozásból?

Ebben a döntésemben már egészen biztosan volt egy érettség, ami a szabad akarat alapfeltétele. Addigra kellő tapasztalatot szereztem, hogy lássam, engem hosszú távon nem fog vonzani a pénzügyi világ, és már mertem vállalni a döntésem következményeit is.

Milyen hatások érték, amelyek miatt elhatározta, hogy pszichológus lesz?

Egészen fiatal lányként kezdett érdekelni a szakma, amikor egy pszichológus barátunk történeteit hallgattam. Ő sokat mesélt nekem a különböző elméletekről, esetekről meg a lelki működésekről. Lenyűgözött, milyen sokat segíthetünk valakin csupán azzal, hogy jó kérdéseket teszünk fel. 


Generációkon átívelő kérdés az is, hogy mit eszünk? A választásainkban ott vannak a felmenőink választásai, ezek is sejtszinten kódoltak, akárcsak a traumák?

Bizony, így van! Már magzati korban elkezdünk ismerkedni a kultúránkra jellemző ízekkel, illetve azon belül is az édesanyánk által kedvelt ízféleségekkel. A köldökzsinóron és a placentán át a magzathoz is eljutnak az információk, így amikor a baba megszületik, szinte elő van hangolva nemcsak az anyanyelvére, de az „anyaízekre” is. Később, ahogyan etetnek minket, szintén befolyásolja majd, hogy felnőve milyen zsigeri reakcióink lesznek az evéssel kapcsolatban. Az idegrendszerünk minden emléket eltárol.

Ha például a szülőnk feszülten táplál, akkor az evés és a stressz összekapcsolódik bennünk, és később magunk sem értjük, miért érzünk idegességet az étkezések során,
miért jelent akár a főzés, akár az evés vagy a családunk etetése stresszhelyzetet. Ha gyerekként nem veszik figyelembe, hogy mikor vagyunk éhesek, hanem akkor etetnek, amikor a felnőtt úgy gondolja, elveszítjük a kapcsolatunkat a saját érzéseinkkel, és akkor is eszünk, ha nem is vagyunk éhesek.

A táplálkozás nemcsak testi igényt elégít ki, de sokszor a lelki bajokra is gyógyír. Az evésnek is van pszichológiája?

Az evés sokkal több mint energiapótlás. 

Sokszor lelki hiányokat, szeretethiányt, kapcsolódási hiányt igyekszünk az evésen keresztül pótolni.

A mértéktelen evés, a habzsolás, a falásrohamok mögött érzelmi és nem testi sóvárgás áll. Mások éppen arra használják az ételt, hogy érezzék, van, amire ők is tudnak hatni. Az anorexia gyakran azoknál figyelhető meg, akik életük más területén nem tudják megélni a kontroll érzését.

Pszichológusként hogyan látja, üres lózung vagy van alapja annak, hogy az vagy, amit megeszel?

Az, ahogyan az ételhez viszonyulunk, sokat elárul a személyiségünk működéséről. Én inkább azt mondanám, ahogy eszünk, az nagyon beszédes, és könnyen lehet, hogy olyan lelki működésekre világít rá, amelyek egyébként hosszan rejtve maradnának. 

Az etetés szeretetnyelv. Használjuk bátran?

Az étel megosztása ősidők óta egy pozitív gesztus, ami erősíti a kapcsolatot. Akit etetsz, azt hagyományosan nem bántod. Életünk első jelentős kapcsolatában is kulcsmotívum az etetés, hiszen édesanyánk a melléből táplál, ami egy nagyon intim helyzet. Természetesen, ha tápszeres etetés történik, az is nagyon intenzív érzelmi élmény. Az etetés, ha nem viszik túlzásba és nem kizárólag az ételen keresztül jutnak  kifejezésre az érzelmek, fontos szeretetnyelvünk, de figyeljünk arra, hogy ne csak ezen keresztül merjünk egymáshoz közeledni. egy pozitív gesztus, ami erősíti a kapcsolatot.

Akit etetsz, azt hagyományosan nem bántod.

Életünk első jelentős kapcsolatában is kulcsmotívum az etetés, hiszen édesanyánk a melléből táplál, ami egy nagyon intim helyzet. Természetesen, ha tápszeres etetés történik, az is nagyon intenzív érzelmi élmény. Az etetés, ha nem viszik túlzásba és nem kizárólag az ételen keresztül jutnak  kifejezésre az érzelmek, fontos szeretetnyelvünk, de figyeljünk arra, hogy ne csak ezen keresztül merjünk egymáshoz közeledni. 


Milyennek látja a magyarok étkezési szokásait, ha a pszichológus szemüvegén keresztül tekint a nagyképre? 

Híresen egészségtelenül étkezünk, sokkal több húst és szénhidrátot eszünk, mint kellene. Ráadásul rendszertelenül eszünk, napközben csak bekapunk valamit, aztán este jöhetnek a nagy zabálások. Ebben persze az egész életvitelünk problémája jut kifejezésre. Túlhajszoltak vagyunk, és kimerültek. Ilyen állapotban sokan nem akarnak mást, csak gyors kalóriabevitelt, mert erejük sincs arra, hogy elkészítsenek egy egészséges ételt. Nagyon jó lenne, ha volna időnk és kellő anyagi forrásunk is arra, hogy jól és jót együnk!

A család az ön életében fontosnak tűnik. Milyenek voltak az Orvos-Tóth család étkezési szokásai az ünnepnapokon és a hétköznapokban?

Nálunk mindig „terülj-terülj, asztalkám” volt. Édesanyám híresen jól és nagy kedvvel főz. Mióta az eszemet tudom, a leves mindennap déli 12 órakor ott gőzölög az asztalon, és hétköznap sem ritka a háromfogásos ebéd.

Ha családi receptkönyv írására vállalkozna, abban milyen ételek szerepelnének biztosan?

A nagyiktól a zserbó és a Ferdinánd nevű sütemény receptje biztosan belekerülne. Édesanyámtól a kacsasült meg a gesztenyés-csokis szelet feltétlenül érdemes lenne a nyomtatásban történő megjelenésre, míg édesapámtól a birkapörkölt és a slambuc – vagy más néven öhöm – receptje nem maradhatna ki. 

Ön mit írna bele ebbe a szakácskönyvbe? Milyen konyhát visz?

Szeretem az egyszerű, könnyen elkészíthető, egészséges ételeket. Általában többféle színt rakok a tányérra, mert úgy gondolom, a szemet sem árt gyönyörködtetni. A vörös párolt cékla mellett ott a zöld brokkoli és a sárgarépa is. Ha vendégeket várok, rengetegféle étel kerül az asztalra, tapas jelleggel.elkészíthető, egészséges ételeket. 

Ha saját örömére süt, mivel kényezteti magát? Van, amivel bűnözik? Már ha a pszichológusi szótárban bűnözésnek minősül bármi, ami az evéshez köthető.

Az evést soha nem tekintettem bűnnek.

Szerencsés alkat vagyok, bármit ehetek, nem kell számolnom a kalóriákat. Mostanában a kedvencem a citromtart, ez a fanyar, savanyú ízű gyönyörűség, habcsókkal a tetején. Elkészíteni és enni is szeretem.


Mi a kedvenc gyerekkori íze?

Több ilyen is van, de ami most elsőre eszembe jut, az a nagymamám mákos metéltje. Melegítve szerettem igazán, amikor egy kis kacsazsírral jól átsütötte, úgy, hogy a tészta kissé megpirult. Most, ahogy az emléket felidézem, kint esik a hó, bent pedig pattog a cserépkályhában a tűz.

Miért vágyjuk a gyerekkor ízeit?

A gyerekkori emlékeink nagyon mélyen raktározódnak el az idegrendszerünkben, ahol összekapcsolódnak az érzelmi benyomásokkal is. Amikor egy finom gyermekkori íz után sóvárgunk, akkor ezzel egy időben a törődés, a szeretet, a védettség élményei után is vágyódunk.
A gyerekkorunkra általában nosztalgiával gondolunk vissza, hiszen ha nehéz volt is, álmodozni még nagyon tudtunk. Első néhány évünket gyakran átlengi valami csodavárás, a „tűzoltó leszel s katona, vadakat terelő juhász” létállapota, amiben annyi minden egyszerre tűnik lehetségesnek. 

Ön gyerekként élt az NSZK-ban, ott egy darabig menekülttáborban is. Hogyan került oda, és onnan milyen ízemlékeket őriz?

Még a rendszerváltás előtt, 1987-ben a családommal Németországba disszidáltunk. Én akkor 15 éves voltam. Ma már szinte hihetetlen, de számomra az első nagy ízélmény egy sima császárzsemle volt. Akkoriban Magyarországon csak a szivacsos állagú vizes zsemlét lehetett kapni, így amikor először haraptam a kívül ropogós, belül puha zsemlébe, leesett az állam, hogy jé, ilyen is létezik?
De hasonló élményt jelentettek a csokoládék is a krémesen finom állagukkal. Amit viszont egyértelműen a németországi időből hoztunk haza és őriztünk meg, az a káposztás nudli. A lesütött savanyú káposzta íze hihetetlenül finom.

A Covid mellékhatása lehet az ízérzékelés jobb esetben átmeneti elvesztése. Ez mennyire traumatizálhatja az érintettet?

A kérdés az, hogy milyen súlyosságú és mennyi ideig áll fenn a szaglás és az ízérzékelés elvesztése. Általában bele sem gondolunk, milyen fontosak ezek az életünkben, ám amikor elveszítjük őket, az komolyan hat a hangulatunkra. Az ízlelés és a szaglás is lényeges része a tájékozódásunknak, annak, ahogy a körülöttünk lévő világot érzékeljük, így ha kiesnek, zavaró bizonytalanságot élhetünk meg. 

KEDVENC FILMES GASZTROÉLMÉNY
Bennem a Távol Afrikától egyik vacsorajelenete, illetve az utána következő jelenetek maradtak meg, amikor étkezés után még együtt marad a társaság és hosszan beszélgetnek, mesélnek egymásnak. Számomra ebben van a közös evések igazi értéke.